A sorozat előző részében megismerkedtünk a különböző szűrők és ekvalizerek masztering célú felhasználásának alapelveivel. Azt is megtudtuk, hogy bár a maszteringben nekik jut a legfőbb szerep, nem csak rájuk van szükség.Vitathatatlan, hogy a masztering egyik fontos feladata az adott műhöz legjobban illő hangerő beállítása. Mivel a maszterelésre váró kész mix -jó esetben- a célmédiumra vonatkozó szabványokhoz képest még túl nagy dinamikatartománnyal rendelkezik, azt általában csökkenteni kell. Ezt az emberek úgy érzékelik, hogy azonos kivezérlési csúcsérték (peak) mellett a maszter hangosabb mint a mix volt. (Ami nem csoda, hiszen a kompresszió és a jelszintkorrekció miatt az RMS szint nő.) Ezért sokan a maszteringet -tévesen- a hangerő növelésével, vagy akár maximalizálásával azonosítják, és ennek elsődleges eszközének a limitert tartják. Teszik mindezt annak ellenére, hogy a legjobb masztering hangmérnökök is sokszor elmondták már, hogy a hangosság elsősorban nem a limiterben található. Persze ők is használják ezeket, de a legtöbb esetben nem a hangerő növelésére, hanem főként a túlvezérlés megakadályozására, és/vagy egy kívánt hangzás létrehozására.
Hogyan tudjuk megállapítani, hogy mi a hangzás szempontjából helyes hangerő?
A technikai maszteringről szóló részben gyakorlatilag mindent megtudhattunk a maximális jelszintet és az egyes szolgáltatók által előírt maximális hangerőt érintő kérdésekről. Ez azonban még egyáltalában nem jelenti azt, hogy tudunk kiváló minőségű masztert készíteni. Sok esetben ez már a hangerő kérdésénél elvérzik, mert a technikailag megengedett legmagasabb hangerő egyáltalában nem biztos, hogy azt a hangzást és hallgatói élményt vagy hatást adja, mint amit szeretnénk. Ennek megállapításához kalibrált lehallgató rendszerre, és nagy tapasztalatra van szükségünk.
Mi volt előbb, az EQ vagy a kompresszor?
Mint a hangfelvétel készítésben mindenhol, így a maszteringben sem találunk túl sok kőbe vésett szabályt, hiszen itt elsősorban művészetről, vagyis kreatív, alkotó tevékenységről beszélünk. A szabályok egyik forrása lehet a masztering effektlánc elemei és azok sorrendje. Ezzel kapcsolatban csak egy biztos: Ha van, akkor mindig a dither az utolsó. Ha van limiter (brickwall), akkor az közvetlenül a dither előtt áll. (Ha nincs dither, akkor a limiter az utolsó.) Hogy ezek előtt mi található és mennyi, arról nem érdemes sokat vitatkozni.
Kezdők számára az egyik központi kérdés az szokott lenni, hogy mit helyezzenek előre az effektláncban, az EQ-t, vagy a kompresszort? Anélkül, hogy pontos technikai részletekbe mennénk bele, a válasz nagyon egyszerű: Amit az adott mix megkíván, sőt használhatunk több EQ-t és több kompresszort is egymás után, tetszőleges sorrendben.
Kezdők számára az egyik központi kérdés az szokott lenni, hogy mit helyezzenek előre az effektláncban, az EQ-t, vagy a kompresszort? Anélkül, hogy pontos technikai részletekbe mennénk bele, a válasz nagyon egyszerű: Amit az adott mix megkíván, sőt használhatunk több EQ-t és több kompresszort is egymás után, tetszőleges sorrendben.
Azért hogy tisztán lehessen látni, ismerjük meg az EQ-kompresszor elhelyezés alapszabályát: Ha az EQ-t a kompresszor mögé helyezzük, akkor a frekvenciaeloszlás módosítása nem befolyásolja a kompresszor működését, ha pedig elé, akkor igen. Nézzünk egy egyszerű példát! Miután a kompresszorral kialakítottuk a szükséges sűrűséget, túl tompának halljuk a mixet, ezért elhelyezünk egy EQ-t a kompresszor után, amivel emelünk a magasakon. Sem a sűrűség, sem a lüktetés ritmusa nem változik, csak tisztább, élesebb hangzást kapunk. Ha most az EQ-t és a kompresszort felcseréljük (az előbbi beállításokat megtartva), akkor a megnövekedett magasfrekvenciás tartalom miatt a jel egy másik része éri el hamarabb a küszöbértéket, és a kompresszor által előállított sűrűség (a kialakuló hangzás) megváltozik. Egészen pontosan mondva, azonos hangerő mellett a magasak nem csak hangosabbak, de sűrűbbek is lesznek, mint az első esetben. Egyik változat sem jobb a másiknál, a sorrend tehát mindig feladat függő!
Mondhatjuk úgy is, hogy a kompresszor elé helyezett EQ-val megadhatjuk azt, hogy a kompresszor mire reagáljon és hogyan. Ez azonban nem ugyanaz, mintha a kompresszor vezérlőágába helyeztük volna el az EQ-t. Hogy egy példát is hozzak: A legtöbb masztering esetben a kompresszor vezérlőágából vágjuk az alacsony frekvenciákat, kb 50-150Hz alatt, amivel sokkal tisztább, és egyben kevésbé pumpáló hangzást érhetünk el. Ezt side-chain filternek (vezérlőági szűrésnek) nevezzük, és próbával egybekötött részletes leírást találunk róla a buszkompresszorokról szóló részben.
Hogy a keveredés még nagyobb legyen, egyes kompresszorokba beépítve is találunk ekvalizert, mint pl. a fenti képen látható elysia alpha masztering kompresszorban. És hogy még egyet csavarjanak a dolgon, még párhuzamos feldolgozást és soft clipper-t is beépítettek, így kis túlzással ez az eszköz egymaga is lehetne egy komplett masztering megoldás. (Persze nem, mert az EQ "csak" egy tilt EQ, ami azért valljuk be, a legtöbb esetben kevés.)
 |
| elysia alpha master kompresszor, beépített EQ-val és soft clipperrel |
Hogy a keveredés még nagyobb legyen, egyes kompresszorokba beépítve is találunk ekvalizert, mint pl. a fenti képen látható elysia alpha masztering kompresszorban. És hogy még egyet csavarjanak a dolgon, még párhuzamos feldolgozást és soft clipper-t is beépítettek, így kis túlzással ez az eszköz egymaga is lehetne egy komplett masztering megoldás. (Persze nem, mert az EQ "csak" egy tilt EQ, ami azért valljuk be, a legtöbb esetben kevés.)
Hangerő és dinamika
A technikailag helyes hangerő és jelszintbeállítással egy előző részben foglalkoztunk részletesen, most a hangerő azon részéről lesz szó, ami a hangzást érinti. A két dolog persze nem független egymástól, hiszen a szabványos értékeket nem érdemes túllépni. Nézzük, milyen trükköket alkalmazhatunk!
Ekvalizer
Sok esetben a hallásunk nem képes objektív maradni, ami ebben az esetben például azt jelenti, hogy bizonyos körülmények között nem halljuk, hogy mi a leghangosabb. Egy jó mix esetében ez természetesen a főszereplő hangokat kell hogy jelentse, de ha középhangosan, vagy hangosan hallgatjuk a mixet, az ilyen tekintetben becsaphat minket. Nem ez a helyzet viszont, ha csak azt halljuk, ami a leghangosabb. Ezt hogy érhetjük el? Az egyik trükk a lehallgatási hangerő minimálisra csökkentése. Ez persze műsor függő is, így konkrét értékekkel nem szolgálhatok, de iránymutatásnak kb. -40-60dB közötti hangerő csökkentést kell elképzelni. Addig halkítjuk a lejátszás hangerejét, amíg már csak egy-két hangot hallunk. Na, pont ezek a leghangosabbak. Ha ők azok akiket terveztünk, semmi gond. Ha nem, akkor bizony korrigálnunk kell! Például a legtöbb pop-rock dal esetében az utolsó két hang amit még hallunk az ének és a pergődob. Ha pl. a gitárokat és/vagy a kíséretet is halljuk, az azt jelenti, hogy azok már túl hangosak (kivéve, ha pont ez a célunk).
A lehalkításos trükkel egy másik dolgot is ellenőrizhetünk, amit nevezzünk figyelemmegosztásnak. Sajnos agyunk nem képes egy időben háromnál több dologra odafigyelni, ezért ha ennél több hang kerül a leghangosabbak közé, az figyelemvesztéssel jár. Ez nem megengedhető egy jó mix vagy maszter esetében, és korrigálnunk kell! Ugyanezzel a technikával ellenőrizhetjük azt is, hogy a műsor egyes részei milyen hangerőket képviselnek. Például alapvetően kerülendő, hogy a refrén halkabb legyen mint más részek. Több évtizedes megfigyelés, hogy a dal vége felé egyre hangosodó mix egyértelműen izgalmasabb.
Mivel masztering esetében általában egy egyszerű sztereó hangsávval dolgozunk, így nem állnak rendelkezésre a mixet alkotó sávok külön-külön, ezért nem is tudjuk az egyes hangszereket egymástól függetlenül halkítani vagy hangosítani (mint egy mix esetében). Ha mindenképpen szükséges, és nincsen más megoldás, maszteringben az ekvalizert lehet erre a célra használni. Megkeressük vele a túl hangos vagy túl halk hangot, és a kiválasztott frekvencia jelszintjének állításával majdnem ugyanúgy lehet halkítani/hangosítani, mintha a mixben lennénk. Sajnos csak majdnem, mivel a közös frekvenciákon osztozó hangszerek esetében az elkülöníthetőség nagyon alacsony. Sőt, előfordulhat olyan eset is, amikor egy-egy hangszer ilyen módon történő halkítása kifejezetten károsan hat azokra a részekre, ahol ez a hangszer nem szólal meg. Ilyen eset lehet pl., amikor a maszter eltompul. Ha ebbe a problémába ütközünk, akkor használhatunk automatizációt a vágás vagy emelés értékéhez, dinamikus EQ-t, vagy többsávos kompresszort, de talán még jobb, ha újrakeverjük a mixet.
Sok esetben a hallásunk nem képes objektív maradni, ami ebben az esetben például azt jelenti, hogy bizonyos körülmények között nem halljuk, hogy mi a leghangosabb. Egy jó mix esetében ez természetesen a főszereplő hangokat kell hogy jelentse, de ha középhangosan, vagy hangosan hallgatjuk a mixet, az ilyen tekintetben becsaphat minket. Nem ez a helyzet viszont, ha csak azt halljuk, ami a leghangosabb. Ezt hogy érhetjük el? Az egyik trükk a lehallgatási hangerő minimálisra csökkentése. Ez persze műsor függő is, így konkrét értékekkel nem szolgálhatok, de iránymutatásnak kb. -40-60dB közötti hangerő csökkentést kell elképzelni. Addig halkítjuk a lejátszás hangerejét, amíg már csak egy-két hangot hallunk. Na, pont ezek a leghangosabbak. Ha ők azok akiket terveztünk, semmi gond. Ha nem, akkor bizony korrigálnunk kell! Például a legtöbb pop-rock dal esetében az utolsó két hang amit még hallunk az ének és a pergődob. Ha pl. a gitárokat és/vagy a kíséretet is halljuk, az azt jelenti, hogy azok már túl hangosak (kivéve, ha pont ez a célunk).
Mivel masztering esetében általában egy egyszerű sztereó hangsávval dolgozunk, így nem állnak rendelkezésre a mixet alkotó sávok külön-külön, ezért nem is tudjuk az egyes hangszereket egymástól függetlenül halkítani vagy hangosítani (mint egy mix esetében). Ha mindenképpen szükséges, és nincsen más megoldás, maszteringben az ekvalizert lehet erre a célra használni. Megkeressük vele a túl hangos vagy túl halk hangot, és a kiválasztott frekvencia jelszintjének állításával majdnem ugyanúgy lehet halkítani/hangosítani, mintha a mixben lennénk. Sajnos csak majdnem, mivel a közös frekvenciákon osztozó hangszerek esetében az elkülöníthetőség nagyon alacsony. Sőt, előfordulhat olyan eset is, amikor egy-egy hangszer ilyen módon történő halkítása kifejezetten károsan hat azokra a részekre, ahol ez a hangszer nem szólal meg. Ilyen eset lehet pl., amikor a maszter eltompul. Ha ebbe a problémába ütközünk, akkor használhatunk automatizációt a vágás vagy emelés értékéhez, dinamikus EQ-t, vagy többsávos kompresszort, de talán még jobb, ha újrakeverjük a mixet.
EQ használatával azonban nem csak az egyes frekvenciasávokat tudjuk hangosítani vagy halkítani, hanem a dinamikát is befolyásolhatjuk. A legtöbb mixben az energia nagy részét az alacsony frekvenciák adják, amik egyben a ritmusért is felelősek. Ha tehát a maszter dinamikatartománya nem elég nagy (alacsony PLR érték), akkor megpróbálhatjuk a mélyeket emelni. Ettől a legtöbb esetben sokkal lüktetőbb, ütősebb hangzást kapunk. Ugyanakkor figyeljünk rá, hogy ne vigyük mindezt túlzásba, mert ettől a hangzás tompává válik!
Nagy dinamikájú hangok nem csak a mélyek lehetnek, gondoljunk csak a pergődobra, vagy az énekre. Ezek nyilvánvalóan nem az alacsony frekvenciákban helyezkednek el, ezért dinamikát nem csak a mélyek emelésével lehet növelni, hanem a közepek vagy a magasak emelésével is. Ezekben a frekvenciasávokban azonban már sokkal több hangszer helyezkedik el, nem csak a basszus és a lábdob, ezért masztering esetében sokkal körültekintőbben kell eljárni. Például nem biztos, hogy a 3600 Hz-es emelés egyaránt jót tesz az éneknek és a doboknak is, hogy a torzított elektromos gitárokról ne is beszéljünk.
Ha semmilyen hallás utáni módon nem tudunk elfogadható masztert készíteni, mert az egyes frekvenciasávok hangereje nagyon eltér egymástól, az ISOL8, egy LU meter és egy EQ segítségével csupán csak mérés útján is egyforma hangerőre húzhatjuk az egyes sávokat. Ez azonban egyáltalában nem biztos, hogy jó eredményt fog adni!
Kompresszor
 |
| Vladg: Limiter No6 Kompresszor, limiter és clipper egyben |
Az amatőrök számára a masztering két legismertebb eszköze a kompresszor és a limiter. Bár sok esetben tényleg hasznosak tudnak lenni, egyáltalában nem elengedhetetlenek, használatuk nem kötelező! (A limitert is inkább csak biztonsági elemként érdemes használni.) Működésükkel most nem foglalkozunk részletesen, mert ezt már megtettük többek között a buszkompresszorokról és limiterekről szóló részekben, de egy egész sorozatot is találunk róluk az oktató anyagok között. A limiter technikai- és hangerőt illető szerepével már foglalkoztunk az előző részben, így itt most sokkal inkább a hangzást, hangképet befolyásoló tényezőkről lesz szó.
A legtöbb kezdő hangmérnök a kompresszort elsősorban hangerő növelésre alkalmazza, és ez nincsen másként az általuk készített maszterek esetében sem. A kompresszort elsősorban mégsem erre érdemes használni. Aki mégis az automatikus jelszintszabályzásra, az eltérő hangerejű részek automatikus kiegyenlítésének eszközeként választja, az jó ha tudja, hogy a kompresszor csak lehalkítani tud, a felhangosítást nem Ő, hanem egy (beépített, de utána elhelyezett) erősítő áramkör (vagy algoritmus) végzi. A kompresszor által csökkentett dinamikatartomány miatt csökkent jelszintet már növelhetjük az eredetire, ami ezáltal -többek között- magasabb hangerőt eredményez. Ez a felhangosítás alapja. Bár megfelelő beállítások mellet ez nem okoz észrevehető minőségromlást, sok esetben az egyes részek között, vagy akár azokon belül is olyan eltérő hanganyag található, amit nem lehet egyetlen kompresszorbeállítással megfelelően kezelni. Ilyenkor (és amúgy is) sokkal jobb erre a célra a csatorna fader automatizálása, ami bár sokkal több időt vesz igénybe, de sokkal pontosabb.
Szintén megváltoztatja a hangzást és káros hatású lehet, ha nem megfelelő attack és release értékeket választunk. A túl gyors attack levágja a tranzienseket, ettől az imént említett problémán kívül a maszter ütőssége is csökken. A túl lassú attack nem reagál megfelelő ritmusban, vagy nem ad elég kompressziót, amitől a hang hullámzóvá válik. Hasonló a helyzet a release értékével is. Ha túl rövidet választunk, a jelszintcsökkentés túl hamar áll vissza nulla értékre, ha pedig túl hosszút, akkor túl sokára, amitől szintén hullámzó, pumpáló hangzás alakul ki. Ezeket tehát minden esetben hozzá kell igazítani az adott feladathoz!
Tipp:
A 20 Hz-es frekvencia egy priódusa 50ms alatt megy végbe. Ha a kompresszor felfutási ideje ennél gyorsabb (kisebb mint 50ms), akkor a 20 Hz alatti frekvenciák nem képesek rajta változás, vagyis torzítás nélkül áthaladni. Ha tehát szeretnénk tiszta szubos basszust adó masztert készíteni, akkor érdemes az attack idejének beállításakor mindezt észben tartani.
Vezérlőág szűrés
A kompresszorokról szóló részben már megismertük a működésükhöz elengedhetetlen vezérlőágat, és az abban esetenként alkalmazott szűrőt vagy szűrőket, más néven a sidechain EQ-t. Ezt a technikát masztering esetében is sokszor alkalmazzuk, mivel segítségével megadhatjuk, hogy melyik frekvenciákra reagáljon, vagy melyikre ne reagáljon a kompresszor. A legtöbbet alkalmazott a felüláteresztő szűrő használata, amivel az alacsony frekvenciákat, pl. szub basszusokat, vagy akár a lábdobot szűrjük a kompresszor vezérléséből, amivel csökkenthetjük a nemkívánatos pumpáló hatást. Bár a szűrőt általában 100Hz-re érdemes állítani, 6-12dB/oktáv meredekséggel, nincsen általánosan elfogadott jó érték, mindig az adott feladathoz kell választani. Néhány esetben pont az erős lábdob vagy basszus hozza létre a kompresszorban azt a lüktető hangzást, amitől a maszter életre kel.Soft knee
A knee a kompresszió jelleggörbéjében bekövetkező 1:1 értéktől eltérő arányba átmenő görbealakot jelzi. A hard-knee, vagyis kemény elhajlás esetében az 1:1 és a beállított arány között azonnali az átmenet, a görbe valójában két egyenes. Soft knee, vagyis finom elhajlás esetében a két arány között egy bizonyos íven keresztül, folyamatosan változik az arány, amivel finomabb kompressziót, kevésbé hallható hatást érhetünk el. Masztering esetében a legtöbbször ezt érdemes használni, hacsak nem az erőteljes, durva, kemény hangzás a cél.
Analóg maszteringre alapvetően változó feszültségerősítésű elektroncsöves, angolul vari-mu kompresszorokat használnak, mint pl. Fairchild 670, Manley Varimu, vagy modernebb vonalon az SPL Iron, mert ezek karakterisztikája a legmegfelelőbb a feladatra. Ez egyrészt a technológiából adódó félig automatikus, programhoz igazodó felfutási és lecsengési időkből, valamint arány értékekből adódik, másrészt az elektroncsövek jellegzetes meleg hangzásából. Sok esetben a csöves kompresszorok mellett (vagy helyett) gyors VCA kompresszorokat is használnak, akár egymás után sorba kötve is. Ugyanakkor elvitathatatlan, hogy a digitális technika előnyei miatt a jó minőségű digitális kompresszorok és limiterek is kiválóak masztering célokra, például azért, mert sok esetben nem lehetséges azonos beállítással megfelelően csökkenteni a tranzienseket, és eközben a hangerőt is egy szinten tartani. Ilyenkor jönnek jól a kifejezetten masztering kompresszorok, mint pl. elysia alpha, vagy az ingyenes TDR-Kotelnikov, amiben gyakorlatilag két vezérlő ág dolgozik. Az egyik egy RMS a hangerőhöz, és egy másik Peak a jelcsúcsokhoz. Erről részletesen olvashatunk a busz kompresszorokról szóló részben.Limiter, clipper
Hangzás szempontjából a limitert nagyjából arra használhatjuk, amire egy kompresszort is, vagyis a hangzás tömörítésére, dúsítására. A különbség igazából az, hogy a limiter sokkal gyorsabban és drasztikusabban avatkozik be, mint egy kompresszor. A kompresszor a hosszabb felfutási és lecsengési idejének köszönhetően képes egyfajta hangerő hullámzást, úgynevezett pumpálást létrehozni, ami megfelelő beállításon kiemeli a zene ritmusát, így erre is használhatjuk. A limiter sokkal rövidebb attack és release időkkel működik mint a kompresszor, így a létrejövő hangzás is durvább, keményebb, vagyis sokkal erőteljesebb lehet. Olyan gyorsan tud beavatkozni, hogy azt "normális" beállítások mellett szinte észre sem vesszük. A témakör óriási, ezért most csak pár fontos dologra szeretném felhívni a figyelmet.
A limitert elsősorban ne a hangerő, hanem a hangzás kialakítására használjuk, a hangerőt próbáljuk meg inkább előtte a mixben, vagy a masztering láncban létrehozni! Bár limiterekkel kiválóan lehet a hangzást ütősebbé, keményebbé, erőteljesebbé varázsolni, ez nem biztos, hogy minden esetben szükséges, sőt van olyan is, amikor kifejezetten káros. Például egy rock vagy elektronikus zenében, ahol amúgy is erős dobok és agresszív basszusok vannak, biztos hogy jó hasznát vesszük a limiternek, de egy finom, halk, lírai balladában semmi helye nincsen a keményen megszólaló doboknak, vagy élesen ütő zongorának. Ide nem kell limiter, sem magas hangerő!
Minden limiternek, legyen az look-a-head vagy valósidejű, más a hangzása! Ez alapvetően azért van, mert eltérő karakterisztikával csökkentik a jelszintet. Mindez több tényezőből adódik össze, például eltérő felfutási és lecsengési karakterisztika, vagy eltérő automatikus arányt vagy lecsengési időket állapítanak meg. Ugyanezen okból változó az is, hogy melyik milyen jelszintcsökkentésre képes, hallható torzítás nélkül. Erről pár tesztet már elvégeztünk a limiterekről szóló részben, így itt külön nem térünk ki rá!
A limitereket hangzás szempontjából szerintem két fő részre oszthatjuk fel. Az elő-beolvasást (look-a-head) alkalmazók az előre beolvasott adatoknak köszönhetően képesek minden pillanathoz pontosan megállapítani a szükséges felfutási és lecsengési időket, és ennek köszönhetően szinte semmiféle színezést nem okoznak. Ezért hívjuk ezt észrevétlen, vagy transzparens limitálásnak, és ezért jelentenek kiváló megoldást, ha hangerő növelésről van szó. Azok a limiterek, amik nem végeznek elő-beolvasást, azok a valós időben működők, és bár ők is képesek a beállított paramétereket némileg a hanganyaghoz igazítani, ez tisztaságban (torzítatlanságban) elmarad a look-a-head-től.
Hogy jobban megértsük a limiter működését, vagy még inkább a vele létrehozható hangzást, végezzünk próbákat. Helyezzünk el egy limitert a maszter buszra, és kezdjük rajta csökkenteni a küszöbértéket. Minden változtatás után hagyjunk kb 10 másodperc időt arra, hogy a limiter és a fülünk is illeszkedjen az új hangzáshoz. Közben figyeljük meg, hogyan változik a hangzás, hogyan változik a zene ütőssége, erőteljessége, és közben hogyan változik az egyes hangszerek egymáshoz viszonyított helyzete a 3d térben, egészen pontosan, hogyan kerülnek hozzánk közelebb vagy távolabb, illetve mennyire maradnak az eredeti pozíciójukban, vagy mosódnak szét a szélekre. (Például a lábdob a túlzott limitálástól erőtlenné válik, miközben a határozott középről szétfolyik a szélekre.) Ezzel együtt azt is figyeljük meg, hogy az egyes hangszerek mennyire folynak össze a limitálástól. Egy bizonyos küszöbérték után azt fogjuk tapasztani, hogy a mix egysíkúvá válik, megszűnik a dinamika, a lüktetés, és a végén már csak egy nagy masszát hallunk. Ez az a pont, amikor már egészen biztosan túlzásba vittük a dolgot. Ha a limiter kikapcsolásakor hirtelen megjelenik a 3d tér (vagyis a mélység), az azt jelenti, hogy túlzásba vittük a használatát.
Csúcsérték határoló (Brickwall Limiter)
A limiterekről szóló részben már megtudtuk, hogy a "normál" és elsősorban analóg limiterek, bár nevük ezt sugallja, mégsem képesek a legmagasabb csúcsértéket pontosan tartani, egy-egy nagyon rövid impulzus átcsúszhat rajtuk. Ez az analóg technikában nem volt túl nagy gond, viszont digitális hangrögzítés esetében már komoly problémát jelenthet. Ezért ha a kimenő médium digitális, az effektlánc végén (de még a dither előtt) mindig alkalmazzunk brickwall limitert, mert ezek nem engednek át a beállítottnál magasabb jelcsúcsokat.
Lecsengés vs hangzás
Limiterek használatakor az egyik legfontosabb paraméter a lecsengés (release). Gyakorlatilag ezzel tudjuk létrehozni a kívánt hangzást. A gyorsabb beállítások pl. csökkentik a tranzienseket, amivel dúsabb, és egyben kicsit ütősebb hangzást kaphatunk, de torzítást is okozhatnak. A lassabb értékek tisztább hangzást, ezáltal jobb alacsonyfrekvenciás reakciót és melegebb hangot adnak. A helyes érték tehát csak hallás útján választható ki.
A modern digitális limiterek szinte kivétel nélkül automatikus lecsengési idő beállítással is működnek, ami azt jelenti, hogy a limiter folyamatosan változtatja, és állítja be a szerinte éppen aktuális legjobb időt. Az ilyen rendszereket általában ARC-nek, vagy IRC-nek vagyis automatikus lecsengési idő vezérlésnek nevezik. Azonban egy ilyen rendszernek is meg kell mondanunk, hogy mit szeretnénk szem előtt tartani, vagyis milyen hangzásra van szükségünk, ezt pedig a különböző ARC beállításokkal tehetjük meg. Sajnos ezek a beállítási lehetőségek pluginenként változnak, így általános tanácsot adni nehéz, de amúgy is az a legjobb, ha a fülünkre hallgatunk. Próbáljuk ki a rendelkezésre álló lehetőségeket, és válasszuk azt, ami a kívánt hangzást adja!
Hangminőség vesztés limiter használatakor
Bár ez erősen zenei stílus és ezáltal hangzás függő, alapvetően elmondható, hogy limiter használatakor az alacsony frekvenciák információvesztést szenvednek el, míg a magasaknak növekszik a torzításuk. Egy komplex zenei műsoranyag legnagyobb amplitúdója általában az alacsony frekvenciákban, vagyis a basszusban található. Mivel a limiter a jelszintre, egészen pontosan a hullámforma amplitúdójára "figyel", könnyen belátható, hogy a legtöbb mai zenében a basszus fogja vezérelni. Ezért aztán minél erősebb limitálást állítunk be, annál kevesebb lesz a basszus. Nem csak halkabb, hanem torzabb is, mivel a felharmonikusok megjelenése egy idő után olyan szintre emelkedik, ami már nem kiemeli, hanem elnyomja az alacsony frekvenciákat. Ezt a torzítást csökkenthetjük a lecsengési idő (release) növelésével, de ezzel együtt természetesen egy más jellegű hangzást is kapunk, ami könnyen előfordulhat, hogy már nem biztosítja a kellő dinamikát. Bár a limiter alapvetően nagyon gyors lecsengési idővel (release) dolgozik, ez egyben a magas frekvenciák torzítását is eredményezheti. Ez azt jelenti, hogy amikor beállítjuk a limitert, nem csak a basszus és a lábdob hangzására érdemes figyelni, hanem a magasakra is, mert a magas frekvenciák torzítása erősítheti (hangosíthatja) a cintányérokat (lábcint) és a sziszegő hangokat, pl. az énekben, vagy a pergőkben lévőket (sibilance).
Clipper
A clipperek működése első ránézésre úgy tűnhet, hogy megegyezik a limiterekével. Az igazi különbség az, hogy a limiter próbálja a jelcsúcsokat úgy "összenyomni", hogy az eredetihez hasonlóak maradjanak, próbálja azokat lekerekítetten tartani, míg a clipper -legalábbis a hard clipper-, ilyesmivel nem nagyon foglalkozik. A határértéket átlépő jelszinteket mindenféle átmenet nélkül teljesen azonos értékre hozza. Vagyis a limiterhez képest még agresszívebben avatkoznak be, ami egyben agresszívebb hangzást is eredményez.
Jelen kontextusban a legnagyobb különbség közöttük, hogy a clipperek sokkal több felharmonikust állítanak elő mint a limiterek, ezért jobban dúsítják a felharmonikus tartalmat, erősebben torzítanak. Ha használatuk mellett döntünk, akkor elsősorban soft-clippert használjunk, mert ez azért próbál némi görbületet meghagyni a hullámforma csúcsaiban. Az ingyenes Vladg Limiter no6-ban nem csak kiváló kompresszort és limitert, de clippert is találunk! A D16 Group Frontier pluginje szintén ingyenes, a limiter funkció felett pedig soft-clipperként is használhatjuk. A puding próbája persze mindig az evés, ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, próbáljunk ki több kompresszort-limitert-clippert több beállítással is!
A limitert elsősorban ne a hangerő, hanem a hangzás kialakítására használjuk, a hangerőt próbáljuk meg inkább előtte a mixben, vagy a masztering láncban létrehozni! Bár limiterekkel kiválóan lehet a hangzást ütősebbé, keményebbé, erőteljesebbé varázsolni, ez nem biztos, hogy minden esetben szükséges, sőt van olyan is, amikor kifejezetten káros. Például egy rock vagy elektronikus zenében, ahol amúgy is erős dobok és agresszív basszusok vannak, biztos hogy jó hasznát vesszük a limiternek, de egy finom, halk, lírai balladában semmi helye nincsen a keményen megszólaló doboknak, vagy élesen ütő zongorának. Ide nem kell limiter, sem magas hangerő!Minden limiternek, legyen az look-a-head vagy valósidejű, más a hangzása! Ez alapvetően azért van, mert eltérő karakterisztikával csökkentik a jelszintet. Mindez több tényezőből adódik össze, például eltérő felfutási és lecsengési karakterisztika, vagy eltérő automatikus arányt vagy lecsengési időket állapítanak meg. Ugyanezen okból változó az is, hogy melyik milyen jelszintcsökkentésre képes, hallható torzítás nélkül. Erről pár tesztet már elvégeztünk a limiterekről szóló részben, így itt külön nem térünk ki rá!
A limitereket hangzás szempontjából szerintem két fő részre oszthatjuk fel. Az elő-beolvasást (look-a-head) alkalmazók az előre beolvasott adatoknak köszönhetően képesek minden pillanathoz pontosan megállapítani a szükséges felfutási és lecsengési időket, és ennek köszönhetően szinte semmiféle színezést nem okoznak. Ezért hívjuk ezt észrevétlen, vagy transzparens limitálásnak, és ezért jelentenek kiváló megoldást, ha hangerő növelésről van szó. Azok a limiterek, amik nem végeznek elő-beolvasást, azok a valós időben működők, és bár ők is képesek a beállított paramétereket némileg a hanganyaghoz igazítani, ez tisztaságban (torzítatlanságban) elmarad a look-a-head-től.
Csúcsérték határoló (Brickwall Limiter)
A limiterekről szóló részben már megtudtuk, hogy a "normál" és elsősorban analóg limiterek, bár nevük ezt sugallja, mégsem képesek a legmagasabb csúcsértéket pontosan tartani, egy-egy nagyon rövid impulzus átcsúszhat rajtuk. Ez az analóg technikában nem volt túl nagy gond, viszont digitális hangrögzítés esetében már komoly problémát jelenthet. Ezért ha a kimenő médium digitális, az effektlánc végén (de még a dither előtt) mindig alkalmazzunk brickwall limitert, mert ezek nem engednek át a beállítottnál magasabb jelcsúcsokat.
Lecsengés vs hangzás
A modern digitális limiterek szinte kivétel nélkül automatikus lecsengési idő beállítással is működnek, ami azt jelenti, hogy a limiter folyamatosan változtatja, és állítja be a szerinte éppen aktuális legjobb időt. Az ilyen rendszereket általában ARC-nek, vagy IRC-nek vagyis automatikus lecsengési idő vezérlésnek nevezik. Azonban egy ilyen rendszernek is meg kell mondanunk, hogy mit szeretnénk szem előtt tartani, vagyis milyen hangzásra van szükségünk, ezt pedig a különböző ARC beállításokkal tehetjük meg. Sajnos ezek a beállítási lehetőségek pluginenként változnak, így általános tanácsot adni nehéz, de amúgy is az a legjobb, ha a fülünkre hallgatunk. Próbáljuk ki a rendelkezésre álló lehetőségeket, és válasszuk azt, ami a kívánt hangzást adja!
Bár ez erősen zenei stílus és ezáltal hangzás függő, alapvetően elmondható, hogy limiter használatakor az alacsony frekvenciák információvesztést szenvednek el, míg a magasaknak növekszik a torzításuk. Egy komplex zenei műsoranyag legnagyobb amplitúdója általában az alacsony frekvenciákban, vagyis a basszusban található. Mivel a limiter a jelszintre, egészen pontosan a hullámforma amplitúdójára "figyel", könnyen belátható, hogy a legtöbb mai zenében a basszus fogja vezérelni. Ezért aztán minél erősebb limitálást állítunk be, annál kevesebb lesz a basszus. Nem csak halkabb, hanem torzabb is, mivel a felharmonikusok megjelenése egy idő után olyan szintre emelkedik, ami már nem kiemeli, hanem elnyomja az alacsony frekvenciákat. Ezt a torzítást csökkenthetjük a lecsengési idő (release) növelésével, de ezzel együtt természetesen egy más jellegű hangzást is kapunk, ami könnyen előfordulhat, hogy már nem biztosítja a kellő dinamikát. Bár a limiter alapvetően nagyon gyors lecsengési idővel (release) dolgozik, ez egyben a magas frekvenciák torzítását is eredményezheti. Ez azt jelenti, hogy amikor beállítjuk a limitert, nem csak a basszus és a lábdob hangzására érdemes figyelni, hanem a magasakra is, mert a magas frekvenciák torzítása erősítheti (hangosíthatja) a cintányérokat (lábcint) és a sziszegő hangokat, pl. az énekben, vagy a pergőkben lévőket (sibilance).
Mindezek miatt sokkal jobban járunk, ha több lépcsőben limitálunk, mintha a teljes jelszintcsökkentést a maszter buszon tennénk meg. Bár ehhez vissza kell nyúlni a mixbe is, érdemes úgy elérni a szükséges sűrűséget, hogy a dinamika csökkentést több lépcsőre bontjuk: a sávra, hangszer buszra, keverő buszra (pl. hangszerek és ének), és végül a master buszra. Ha így teszünk, minden limiter (és kompresszor) csak 1-2dB-t kell hogy megfogjon, de összeadódva ez már inkább 4-6 dB, vagy akár több is lesz. Ez jót tesz a limiternek (mert könnyebben, jobban dolgozik), és jót tesz a hangzásnak is.
Clipper
A clipperek működése első ránézésre úgy tűnhet, hogy megegyezik a limiterekével. Az igazi különbség az, hogy a limiter próbálja a jelcsúcsokat úgy "összenyomni", hogy az eredetihez hasonlóak maradjanak, próbálja azokat lekerekítetten tartani, míg a clipper -legalábbis a hard clipper-, ilyesmivel nem nagyon foglalkozik. A határértéket átlépő jelszinteket mindenféle átmenet nélkül teljesen azonos értékre hozza. Vagyis a limiterhez képest még agresszívebben avatkoznak be, ami egyben agresszívebb hangzást is eredményez.
Soksávos kompresszor és limiter
Mint már többször is volt róla szó, az eltérő frekvenciájú hangoknak eltérő a hullámhosszuk, ami a dinamikaszabályzás szempontjából azt jelenti, hogy az ideális (szinte észrevehetetlen) jelszintmódosítás megvalósításához eltérő felfutási és lecsengési időket igényelnének. Ezért aztán a soksávos (multiband) kompresszorok és limiterek látszólag megkönnyíthetik a maszteringet, mert a frekvenciasávonként eltérő értékeket egyszerűen csak ilyen eszközökben lehet megoldani. Sajnos ez az előny viszonylagos, ugyanis a teljes sávszélesség felosztásával és eltérő feldolgozásával fáziseltérést hozhatunk létre egyes hangok különböző sávba eső részei között, hasonlóan, mint egy minimum fázisú ekvalizer, ami mint már tudjuk, nem kifejezetten előnyös. Bár a gyakorlatlan fülnek ez talán fel sem tűnik, bizonyos esetekben több problémát jelenthet, mint amennyit nyernénk rajta.
Ingyenes, normál többsávos kompresszor pl. a ReaXcomp, amiben tetszőleges számú sávot használhatunk. Talán még ennél is jobb megoldás a szintén ingyenes ReaFir, amiben a tetszőleges számú sávot akár frekvenciánként is megadhatjuk, méghozzá keresztváltók (crossover) nélkül, ez ugyanis egyben egy lineáris fázisú ekvalizer is. Vagyis ha szükséges, akár egyetlen egy frekvenciát is kompresszálhatunk, hasonlóan egy dinamikus ekvalizerhez, aminek legnagyobb előnye a normál többsávos kompresszorhoz képest, hogy mivel nincsenek keresztváltók, így fázisproblémák is kisebb mértékben jönnek létre. A ReaFir egyetlen hátránya, hogy nem adhatunk meg felfutási és lecsengési (attack és release) időket, csak arányt (ratio). Ha ez utóbbit 100:1-re állítjuk, akkor soksávos limiterként is használható, ha pedig 1:1-alá, akkor felhangosító, vagyis upward kompresszort kapunk.
Tipp:
Frekvenciánként eltérő hatást adó kompressziót/limitálást, elég sok ismerettel és tapasztalattal rendelkező masztering hangmérnökök sikeresen tudnak megvalósítani, mindössze egyetlen EQ és egyetlen kompresszor/limiter használatával is. Mivel a többsávos feldolgozást igénylő problémák legtöbbször a magas tartományban szoktak jelentkezni, ezeket egy de-esserrel is orvosolhatjuk, ezt persze felfoghatjuk multiband kompresszornak is.
A legtöbb soksávos limiter egyik nagy problémája, hogy az egyes sávokon egymástól független limiterek dolgoznak, ezért semmi sem garantálja, hogy a teljes spektrumú kimenő jel valóban a kívánt csúcsérték alatt marad. A Waves L3 limiter teljesen eltér ezektől a megoldásoktól, ugyanis egy olyan szabadalmaztatott technikát használ, amit Peak Limiting Mixer™-nek neveztek el. Ez megvizsgálja az egyes sávok csúcsértékeit, majd ezek között egy speciális, optimalizáló algoritmus szerint osztja szét a szükséges jelszintcsökkentés értéket. Ez egyrészről minimalizálja a sávok közötti intermodulációt (áthatást), másrészről így garantált, hogy a kimenő teljes spektrumú jel a kívánt csúcsérték alatt marad. Nem mellékes, hogy az egyes sávoknak eltérő lecsengési időket (release) is megadhatunk, amit a plugin az ARC (adaptive release control) rendszerrel folyamatosan a hanganyaghoz igazít. Mindennek köszönhetően az eredmény egy tiszta, hangos, kiváló limitálás lehet, ha ez a célunk. Természetesen az L3-ban lehetőség van minden paraméter testreszabására, sőt akár fixen rögzített lecsengési idők beállítására is, itt tehát nem kell attól tartanunk, hogy bármilyen kontrollt is elveszítünk. Ezzel a megoldással többféle hangzást is előállíthatunk a tiszta digitálistól a meleg analógig, amiket különböző profilok személyében a prezetek közül is kiválaszthatunk. Nem mellesleg az L3-ban 5 sávos lineáris fázisú EQ-t és kiváló dithert is találunk.
Tipp:
Ha szeretnéd az L3 licencét a mindenkori árnál 10%-al olcsóbban megvásárolni, akkor használd ezt a linket a vásárláshoz. Fizetés előtt ne felejtsd el megadni az YNY23 kuponkódot!
Túlkompresszálás
A clipperekkel, limiterekkel és kompresszorokkal létrehozható dúsítással egy bizonyos mértékig alkalmazva egyrészt jót teszünk, mert a hangzás vastagabbá, erőteljesebbé válik, ugyanakkor ne felejtsük el, hogy ezzel együtt mindig veszítünk a dinamikusságból és a részletességből is (elveszítjük az apró részleteket)! Ha ezt túlzásba visszük, akkor úgynevezett túlkompresszálásról beszélünk. Ez azt jelenti, hogy a szükségesnél nagyobb mértékben csökkentettük a dinamikatartományt, ami bár nagyon hangos masztert eredményezhet, egyben a hangzás fojtottá, merevvé és zavaróvá válását is jelenti. Ami még ennél is rosszabb, hogy a hangerő változásokat nélkülöző, folyamatosan hangos hang hallási fáradtságot is eredményez, amitől a felvételt kifejezetten kellemetlenné válik hallgatni. A jelenséget szemmel is jól láthatjuk, ha megnézzük a kész maszter hullámformáját.
A mellékelt képen a sorozatban már említett Metallica: Death Magnetic album egyik legnépszerűbb számát, a “The Day That Never Comes”-t láthatjuk, legalábbis a hullámformáját. A felső részen kék színnel a CD-re került masztert, alul zöld színnel a Guitar Hero című játékprogramban találhatót. Bár a Metallica azt nyilatkozta, hogy direkt készítettek ilyet és ez akkor nekik nagyon tetszett, még a durva metált kedvelő rajongók véleménye is eltérő volt tőlük. A masztering hangmérnökök azóta elrettentő példaként mutogatják az albumot.
Tipp:
Ne felejtsük el, amit a technikai maszteringnél megtanultunk! Manapság szinte kizárólag streaming szolgáltatókon keresztül hallgatnak az emberek zenét, és ezek a szolgáltatók normalizálják a hangerőt. A fenti két hullámforma tehát azonos hangerőn fog megszólalni, így a túlkompresszált maszter elveszti a hangosabb mivoltát is!
Tipp:
A Newfangled Elevate plugin képes a kimeneti jelszintet automatikusan a beérkezőhöz igazítani. Ezzel a megoldással tudjuk a legegyszerűbben a limitálás hangzását ellenőrizni, mert így nem csap be a hangerő különbség.
Egy másik -kicsit tudományosabb módszer- ha megmérjük a maszter dinamikáját. Ezt az úgynevezett PLR (Peak to Loudness Ratio, azaz csúcsérték és hangosság aránya) értékkel szokták leírni. A mérés elvégzéséről részletes leírást találunk a technikai maszteringről szóló részben! Ismétlés képen nézzük meg az ajánlott értékeket: >15 kifejezetten dinamikus, 14-12 dinamikus, 10-9 versenyképes, 8-7 hangos, <5 péppé zúzott, amit mindenképpen kerülni kell! A mérést persze nem feltétlenül a teljes műsoranyagra érdemes elvégezni, mert több eltérő részből (tételből) álló mű esetén az eredmény megtévesztő lehet. Mérjünk tehát a legaktívabb, leghangosabb részen! Ha ennek dinamikája rendben van, nagy valószínűséggel a többi résszel sem lesz gond. Ha mégis, automatizáljuk a limitert vagy kompresszort.
Masztering kompresszor és limiter beállítás 6 lépésben
A következőkben egy általános, leegyszerűsített módszert olvashatunk a kompresszor és limiter kiinduló beállításához. A maszter láncban utolsó a limiter, valahol előtte található a kompresszor.
1. Állítsuk be a brickwall limitert a technikai maszteringnek megfelelő maximális csúcsértékre. (CD= -0,2dBFS, kodek= -1 vagy -2 dBFS)
2. A kompresszoron állítsunk be 1,5-2:1 arányt (Ratio). A küszöbértéket a továbbiakban mindig úgy korrigáljuk, hogy általában 1-1,5, de max 3 dB jelszintcsökkentést kapjunk. Ha ennél többre van szükség, akkor lehet, hogy inkább a mixen kell javítani.
3. Állítsuk be a felfutási időt (attack) arra az értékre, amikor megfelelő mennyiségű tranziens tartalom marad meg. (Tipp: kezdjünk 50ms-al.)4. Állítsuk be a lecsengési időt (release, vagy recovery) arra az értékre, amikor már nem jön létre pumpáló hangzás (Tipp: kezdjünk 100ms-al). Ha ütős hangzás elérése a cél, akkor használjunk alacsonyabb (gyorsabb) értékeket, pl a dobokhoz igazítva. A jelszintcsökkentésnek a zene ritmusára kell történnie, vagyis a GR meter mutatójának mozgása követi a zene ritmusát. Ha finom hangzás elérése a cél, akkor válasszunk magasabb (hosszabb) attack és release értékeket, amikor a jelszintcsökkentés nagyobb vonalakban történik.
5. A kompresszor kimeneti jelszintjével, pl. a makeup gain-el növeljük a jelszintet a kívánt hangosság eléréséig. A limiter gondoskodik róla, hogy ne történjen túlvezérlés. Figyeljünk a torzításra, sűrűségre, részletességre és 3d mélységre.
6. Hallás útján hasonlítsuk össze a hangzást és a hangerőt a választott referenciával, illetve album maszter készítésekor a többi sávval. Ha szükséges, korrigáljunk az előző lépések ismétlésével.
Az attack és release idők beállítása alapvetően határozza meg a létrejövő hangzást és hangerőt! A lassabb release idők segítségével a jelszintcsökkentés hatása kevésbé hallható, viszont ezzel együtt csökken a hangerő is. Lassú attack idők beállításával a kompresszor nem reagál a dobokra, és más hirtelen hangokra, viszont reagálni fog a basszusra és az énekre. Ebben az esetben a lassú felfutás miatt a kompresszor nem csökkent minden jelcsúcsot, így az utána található eszközök (pluginek) túlvezérlődhetnek. A dobok, vagy más erős rövid hangok kompresszálása egyben az ének és a basszus hangerejét is csökkenti, amitől egy hullámzó hangerő hatás jöhet létre. Minél gyorsabban és jobban mozog a GR meter, annál biztosabb, hogy a kompresszió hallhatóvá válik. Ha a zene tartalmaz halk részeket, és ezek túl zajossá vagy túl hangossá válnak a beavatkozás után, az egyértelmű jele annak, hogy túlzásba vittük a kompressziót.
Sztereó szélesség, térhatású hang
A sztereó szélességet nem csak a két oldal egymáshoz képesti késleltetésével oldhatjuk meg (ami csökkentheti a monó kompatibilitást, vagy fázisproblémákat okozhat), hanem egy másik, viszonylag egyszerű ekvalizeres trükkel is. Ehhez egy olyan EQ-ra van szükségünk, ami MS módban is képes működni. Ilyenkor az S, vagyis szélek magasát emeljük meg, nagyjából 8-10kHz körül, kb. 3 dB-el. Ha ettől még nem nyílt ki eléggé a tér, vagy nem szeretnénk a magasakat emelni, akkor az EQ kimeneti szintszabályozójával (szintén MS módban) emeljünk a szélek jelszintjén annyira, hogy a kívánt szélességet kapjuk. Minderre kiválóan használható például a Variety of Sound-BaxterEQ ingyenes pluginje, ami a Baxandall szűrőknek köszönhetően szinte elhanyagolható fázisforgatást végez (és nem mellesleg kísértetiesen hasonlít az igen drága Dangerous Music: BAX EQ-ra...). Aki nem tud 32 bites vst plugint futtani, az bármilyen más MS EQ-t is használhat, például a szintén ingyenes tiszta hangú MEqualizer-t.
Ami a térhatású (surround) hangot illeti, azt ugyanúgy kell maszterelni, mint a sztereó hanganyagokat. Az ugyanúgy persze nem azt jelenti, hogy sztereóként tekintünk rá, hanem hogy ez is igényel maszterelést, sőt ez sokkal nehezebb feladat, hiszen nem kettő, hanem 6 vagy több hangforrást (hangszórót) kell összehangolnunk, arról nem is beszélve, hogy ezek fázisviszonya alapvetően meghatározó a lehallgató helyiségben. Éppen ezért jó minőségű térhatású masztert csak a legjobb stúdiókban képesek készíteni, és elsősorban mozifilmekhez használják őket. Szerintem a legtöbb otthoni maszterelő nem ebbe a kategóriába tartozik, úgyhogy a téma ezen részét most nem fejtjük ki ennél részletesebben.
Dither
Kétségkívül a dither az egyik legmegosztóbb masztering eszköz. Sokan egyáltalában nem használják, míg mások el sem tudnak nélküle képzelni egy jó masztert. Ditherről csak digitális audió esetében beszélhetünk, mert ez a mintavételezés technológiájából adódó adatveszteséget képes csökkenteni, vagy inkább kompenzálni. Bár a digitális audió felbontása megfelelő bitszám felett valójában nem létezik, a dithert tekinthetjük úgy is, mint felbontás javító eszközt. Talán szerencsésebb fogalmazás az információmegtartó eszköz.
Tekintsük a mellékelt ábrát. A baloldali oszlopban látható az eredeti 8 bites adat, ahol minden 2 pixel sor eltérő szürke árnyalatot tartalmaz, ez 256 eltérő szürkét jelent a teljesen feketétől a teljesen fehérig. A második oszlopban azt láthatjuk, hogy mi marad meg ebből a 8 bites adatból, ha 1-re csökkentjük a rendelkezésre álló bitek számát, vagyis 7 bitet levágunk. Ami marad, az nem csoda, hiszen 1 biten vagy van adat (fehér), vagy nincs (fekete). Az oszlop közepén (a fekete és fehér határán) látható "bizonytalanság" a konvertáló algoritmusban jelentkező kvantálási zaj. A jobboldali oszlopban szintén 1 bites információt láthatunk, de ezt ditherrel készítettem el. Vajon azonos bitszám (esetünkben 1 bit) mellett melyik hasonlít jobban az eredetire? Az egyszerűen csonkolt adathalmaz, vagy a ditherrel készített? Ez persze csak költői kérdés, hiszen a harmadik oszlopban jól látható maradt ahogy a fekete átúszik a fehérbe, míg a középső oszlopban ennek nyomát sem találjuk. (Ha messzebbről nézzük a képet, még kisebb a különbség az eredeti 8 bites és a ditheres 1 bites között.)
A Ditherel egy teljes cikkben foglalkozunk bővebben (amit ide kattintva érhetünk el), ezért itt most csak egy rövid ismertetés következik.
Röviden összefoglalva tehát arról van szó, hogy a bitmélység csökkentésekor elveszett adatok egy részét (vagy egyes fejlesztők szerint az égeszét) dither alkalmazásával a csökkentett bitmélységű ábrázoláskor is megtarthatjuk. Ha pl. egy 24 bites mixből 16 bites CD masztert készítünk, akkor 8 bitet mindenképpen le kell vágnunk. Dither használatával az ebben a 8 bitben lévő információ egy része megtalálható marad a megmaradt 16 biten is. Bár már egy ilyen 8 bites vágás is jelentős adatvesztés, a dither bárki által hallható hatását a sokkal durvább vágásoknál tapasztalhatjuk, amikor 8, vagy kevesebb bites audiót kell készítenünk (a fenti grafikai példában 8 bitesből készült 1 bites).
A Waves L2 és L3 többek között abban is különbözik az egyszerűbb limiterektől, hogy kiváló minőségű beépített dithert is tartalmaz. A készítők szerint ennek segítségével akár 18dB többletinformációt is tartalmazhat egy 16 bites hangfájl (Ami +3 bitet jelent, vagyis 19 bitet kapunk).
Szerencsére az ingyenesek között is találunk kiváló minőségű dither plugint, ami sok szempontból akár még jobb is, mint pl. az L3 dither. Ez az Airwindows DitherBox nevű pluginje, amiben 9 különböző algoritmusból választhatunk, 16 és 24 bitre csonkolt kimenettel, sőt még 3 ellenőrző funkciót is biztosít, amiről később ejtünk szót. Aki lusta utánanézni, hogy melyik algoritmus mit csinál és mire lehet használni, az bízzon meg bennem és higgye el, hogy legtöbbször az NJAD (Not just another dither)-t érdemes használni 16 bit (CD és kodek), valamint 24 bit (DVD) kimenetnél is. Ezzel gyakorlatilag bármilyen fixpontos ábrázolásnak "végtelen felbontást" lehet biztosítani.
Komplex masztering megoldások
Az utóbbi időkben egyre több cég készít komplex masztering plugineket, amiben egy helyen találhatunk meg mindent, ami a maszteringhez kell. Persze a legtöbbször ezek a gyártó felfogását tükrözik, vagyis az általa legjobbnak vélt, vagy az általa használt eszközláncot kapjuk meg, modellezett formában.
Előnyük, hogy egy már jól bevált láncot és módszert használhatunk, ami szerencsés esetben a saját mixünk maszterelésénél is jól fog működni. Az IK Multimedia Lurssen Mastering Consol-ban pl. a híres Lurssen masztering stúdió pultját modellezték le, méghozzá többféle, már bizonyított és bevált prezet kíséretében, amik az ott dolgozó masztering hangmérnökök kiinduló eszközláncát és alapbeállításait tartalmazzák, zenei stílusok és hangzások szerint csoportosítva. Emellett a programot ipad-ra is elkészítették, amivel rendkívül egyszerűen tudunk külső teszteket végezni, pl. az autóban.
Szintén előnye lehet egy ilyen célszoftvernek, hogy a kezelőszerveket és mérőműszereket nem a technikai paraméterekről, hanem a hangzásra gyakorolt hatásról nevezik el. A bx_masterdesk esetében pl. ilyeneket találunk, hogy "alap(zat)", vagy "dinamikatartomány", amin pl. a jó érték zölddel, a hibás vörössel látható. E mellet számok segítik azt is, hogy milyen sorrendben haladjunk a beállításokban. 1. Hangerő, 2. Alap, 3. Hangszín. Az ilyen eszközök segítségével tehát a masztering folyamata leegyszerűsíthető pár tekerőre vagy kapcsolóra, ez persze nem jelenti automatikusan azt, hogy kiváló eredményt is érünk el. További komplettnek tekinthető masztering megoldások: iZotope Ozone, IK Multimedia T-RackS One.
Tipp:
A bx_masterdesk egyik készítője, Dirk Ulrich egy facebook bejegyzésben elmondja, hogy a pluginben nincsen beépítve brickwall limiter, tehát az abból kilépő jelszint túllépheti a fixpontos ábrázolások 0 dBFS értékét. Ha ez problémát jelent, akkor azt tanácsolja, hogy a plugin után helyezzünk el egy egyszerű brickwall limitert is.
Ennyit tehát arról, hogy mit érdemes a maszteringről tudni dióhéjban. Aki ezután otthoni körülmények között próbálkozik vele, szerintem már nem vakon indul neki. Az egyes eszközök javasolt használati irányai mellett jó pár trükköt is tanulhattunk, ez azonban nem jelenti azt, hogy már mindent megtudtunk! Hátra van még a masztering ellenőrzése, és néhány tudományos módszert is bemutatok majd azoknak, akiknek sehogy sem sikerül hallás útján jó eredményt elérni. Nekik végső megoldás lehet pl. a teljesen automatikus masztering. Ilyesmikkel fogunk foglalkozni a következő részben.
Addig is eredményes keverést és maszterelést kívánok mindenkinek!
A témával kapcsolatos kérdéseket és észrevételeket itt, a cikk alatt található hozzászólásokban várom, de akkor sem sértődök meg, ha a hirdetésre kattintasz!
A következő részhez katt ide...
Felhasznált irodalom:
Bobby Owsinski: Mixing And Mastering With IK Multimedia T-RackS
http://www.airwindows.com/not-just-another-dither/
https://www.izotope.com/en/blog/mastering.html
Az utóbbi időkben egyre több cég készít komplex masztering plugineket, amiben egy helyen találhatunk meg mindent, ami a maszteringhez kell. Persze a legtöbbször ezek a gyártó felfogását tükrözik, vagyis az általa legjobbnak vélt, vagy az általa használt eszközláncot kapjuk meg, modellezett formában.
Előnyük, hogy egy már jól bevált láncot és módszert használhatunk, ami szerencsés esetben a saját mixünk maszterelésénél is jól fog működni. Az IK Multimedia Lurssen Mastering Consol-ban pl. a híres Lurssen masztering stúdió pultját modellezték le, méghozzá többféle, már bizonyított és bevált prezet kíséretében, amik az ott dolgozó masztering hangmérnökök kiinduló eszközláncát és alapbeállításait tartalmazzák, zenei stílusok és hangzások szerint csoportosítva. Emellett a programot ipad-ra is elkészítették, amivel rendkívül egyszerűen tudunk külső teszteket végezni, pl. az autóban.
Szintén előnye lehet egy ilyen célszoftvernek, hogy a kezelőszerveket és mérőműszereket nem a technikai paraméterekről, hanem a hangzásra gyakorolt hatásról nevezik el. A bx_masterdesk esetében pl. ilyeneket találunk, hogy "alap(zat)", vagy "dinamikatartomány", amin pl. a jó érték zölddel, a hibás vörössel látható. E mellet számok segítik azt is, hogy milyen sorrendben haladjunk a beállításokban. 1. Hangerő, 2. Alap, 3. Hangszín. Az ilyen eszközök segítségével tehát a masztering folyamata leegyszerűsíthető pár tekerőre vagy kapcsolóra, ez persze nem jelenti automatikusan azt, hogy kiváló eredményt is érünk el. További komplettnek tekinthető masztering megoldások: iZotope Ozone, IK Multimedia T-RackS One.
Tipp:
A bx_masterdesk egyik készítője, Dirk Ulrich egy facebook bejegyzésben elmondja, hogy a pluginben nincsen beépítve brickwall limiter, tehát az abból kilépő jelszint túllépheti a fixpontos ábrázolások 0 dBFS értékét. Ha ez problémát jelent, akkor azt tanácsolja, hogy a plugin után helyezzünk el egy egyszerű brickwall limitert is.
Addig is eredményes keverést és maszterelést kívánok mindenkinek!
A témával kapcsolatos kérdéseket és észrevételeket itt, a cikk alatt található hozzászólásokban várom, de akkor sem sértődök meg, ha a hirdetésre kattintasz!
A következő részhez katt ide...
Felhasznált irodalom:
Bobby Owsinski: Mixing And Mastering With IK Multimedia T-RackS
http://www.airwindows.com/not-just-another-dither/
https://www.izotope.com/en/blog/mastering.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése