Masztering 3-Referenciák használata

A sorozat előző részében megismerkedtünk az általam technikai maszteringnek nevezett folyamattal, ahol elsősorban a szabványi előírásokhoz igazítottuk a hanganyagunkat. Ezzel biztosíthatjuk azt, hogy a lehető legtöbb lejátszóeszközön valóban megszólaljanak, de az már egyáltalában nem biztos, hogy ugyanolyan élményt is nyújtanak majd, mint a saját stúdiónkban. Ez pedig azért van, mert a szabványok csak a formátumot írják elő, azt nem, hogy milyen hangnak kell lennie egy adott hanghordozón (a sávszélességre és jelszintekre persze vannak technikai korlátozások).



Mikor van szükségünk hangzás maszteringre?
1. Ha a mixünk önmagában jól szól, de halkabb, mint az azonos stílusú zeneszámok.
2. Ha a mixünk önmagában jól szól, de tompább vagy élesebb hangzású, mint az azonos stílusú zeneszámok.
3. Ha a mixünk önmagában jól szól, de alacsony frekvenciákban (basszus) szegényebb, vagy dúsabb, mint az azonos stílusú zeneszámok.
4. Ha a mixünk önmagában jól szól, de erőtlenebbnek, vagy túl erősnek tűnik az azonos stílusú zeneszámokhoz képest.
5 Ha a mixünk önmagában jól szól, de szűkebbnek vagy szélesebbnek, vékonyabbnak vagy vastagabbnak hallatszik, mint az azonos stílusú zeneszámok.
+1 Ha a mix bármilyen technikai problémával küzd, pl. hallható torzítások, javítható túlvezérlések.

Sokan talán egy kicsit elszomorodnak majd ettől, de ebből a cikksorozatból nem lehet megtanulni maszterelni. Legalábbis nem olyan szinten, mint ahogy azt most sokan elképzelik. Ehhez egyrészt a mérnököknek is sok év tapasztalatra és tökéletes lehallgatórendszerre van szükségük, másrészt a témakör olyan szerteágazó, hogy több könyvet is lehetne róla írni. A következőkben tehát sokkal inkább csak pár trükköt és ajánlást olvashatunk, amivel az otthoni maszterelők is eredményesen indulhatnak el a rögös úton. Ahogy mondani szokták: Attól hogy van boxkesztyűd, még nem biztos hogy tudsz boxolni!

A masztering egyáltalában nem kötelező dolog, legalábbis ami a hangásbeli részét illeti! Többször is előfordult már a történelem során, hogy a mix olyan jól sikerült, hogy nem volt szükség maszterre!

Bár ma már a legtöbb hanganyag szoftver formában jelenik meg (vagyis nem megváltoztathatatlan hardverként), a maszteringre mégis tekintsünk úgy, mint a régi "szép" időkben: Ez az utolsó lehetséges állomás, ahol még változtatni tudunk a hangzáson, ezt követően már nem. Vagyis itt végezhetjük el az utolsó korrekciókat, csinosításokat, amik ahhoz szükségesek, hogy a végeredmény amennyire lehet, tökéletes legyen. Tehát nem arról van szó, hogy itt kell a zsák krumpliból elsőosztályú vacsorát varázsolni, hanem arról, hogy a már finom, ehető, kész ételt tetszetősen tálaljuk, majd egy pár zöld levéllel és némi fekete borssal díszítjük. Úgy is mondhatjuk, hogy ami eddig egy jó demónak hallatszott, a masztering után már inkább egy megjelent CD-re hasonlít.

Hogyan kezdjünk hozzá a hangzás maszteringhez?

Az első és legfontosabb, hogy a mixet olyannak kell elkészíteni, ahogyan azt mi jónak halljuk. Tehát elvileg nem kell törődnünk azzal, hogy vajon hogy fog szólni más rendszereken, elég ha nálunk úgy szólal meg, ahogyan azt mi elképzeljük. A való világhoz igazítás a masztering feladata. A masztering stúdióban természetesen a lehető leglineárisabban fog majd megszólalni a mű, és a masztering hangmérnök pontosan hallani fogja, hogy mik a hibák, mik azok a frekvenciák amik túl hangosak vagy túl halkak, mik a dinamikai- vagy hangerő problémák. Ezek alapján -vagyis amit Ő jónak hall- elkészít egy első változatot, amit természetesen ha szükséges, a saját művészi elképzeléseinknek megfelelően módosíthatunk. Ha pedig van teljesen konkrét elképzelésünk, akkor vele együtt dolgozhatunk a végső hangzás kialakításán.

Az otthoni maszterelés legnagyobb problémája, hogy általában ugyanazon a lehallgatórendszeren próbálunk maszterelni, mint amin kevertünk, ezért ugyanazokat a hibákat követjük el, mint keverés közben. (A maszter hibái azonosak lesznek a mix hibáival.) Ha tehát nincsen masztering szintű lineáris lehallgatórendszerünk, akkor a legjobb módszer, ha a kész otthoni masztert a lehető legtöbb lehallgatórendszeren teszteljük. Eközben feljegyezzük a hallott problémákat, amiket később a munkaállomásunkhoz visszatérve korrigálunk. Ez persze egy elég hosszadalmas folyamat, hiszen a legtöbb esetben nem elég egyetlen korrekció! Sok segítséget nyújthat ilyenkor, ha olyan mobil munkaállomást használunk, amit rá tudunk kötni többféle lejátszóeszközre, és ott a helyszínen tudunk korrekciókat végezni. Ilyen pl. az IK Multimedia-Lurssen Mastering Console, de ha más tablet vagy laptop megoldást használunk, az is jó lehet.

A lehallgatás hangereje alapvetően fontos! A legtöbb mastering stúdióban a beszélgetés hangerejével azonos szinten történik a lehallgatás, mivel ilyenkor működik a hallásunk a leglineárisabban. Azonban néha az ennél hangosabb lehallgatás is szükséges, mert így ellenőrizzük azt, hogy a maszter elég energiát, és úgynevezett ütést tartalmaz-e. Egyes hangmérnökök szerint pl. rock, vagy pop zenében a lábdob és a pergő kifejezetten a gyomrunkban és a szívünknél kell hogy üssön. Ugyanez igaz a normálnál alacsonyabb, vagyis a halk lehallgatásra is, ugyanis ebben az esetben is hallható kell hogy maradjon a zene fő mondanivalója. Emellett, egyes hibák, mint pl. a kellemetlen sziszegő hangok alacsony hangerőn jobban érzékelhetőek, mivel magas hangerőnél a hallásunkban lévő kompressziós hatás ezeket csökkenti.

Bár ajánlott minél több lehallgatóeszközön tesztelni a masztert, annak elkészítéséhez tilos konkrét lehallgatási körülményeket szimulálni! Sokan próbálkoztak már ezzel, de mindig belebuknak. Az elképzelés alapja, hogy a hallgatók úgyis x-y rendszeren fogják hallgatni a művet, ezért én is ezt használom a maszer elkészítésekor, így biztos hogy azt hallom, amit ők is. Ez csak akkor igaz, ha a művet biztosan csak azon az egyetlen eszközön fogják hallgatni, pl. hordozható játékkonzol. A legtöbb esetben azonban a lejátszóeszközök sokkal szélesebb minőségi körből kerülnek ki, és ahhoz hogy mindegyiken közel azonos hangzást kapjunk, az egyetlen lehetséges út a lineáris lehallgatórendszer használata.

Ami az ajánlott tesztrendszereket illeti, érdemes az aktuálisan legtöbbet hallgatottakat használni. Manapság ezek: fülhallgató, bluetooth hangszóró (monó!), laptop és mobiltelefon hangszóró (monó!), mini-hifi, hifi torony, TV készülékek és házimozi rendszerek, autórádiók. Természetesen a stúdió monitorokat sem szabad kihagyni, és ha ezek kalibráltak, pl. valamilyen szobakorrekciós alkalmazással, azokban a legtöbbször megtalálhatóak a virtuális lehallgató rendszerek, melyek képesek az előzőleg felsoroltakat a monitorjainkon szimulálni.

Ha lehetséges, ne csak a lehallgató eszközöket variáljuk, hanem a lehallgatás helyszínét is, pl. másik szoba, lakás, szabadtér, autó, stb. Ha így teszünk, akkor az egyes helyiségek akusztikai hibái kiegyenlítik egymást, amitől még lineárisabb képet alkothatunk arról, hogyan fog a maszterünk megszólalni más, ismeretlen helyeken. Ha nincsen ilyesmire lehetőségünk, akkor válasszuk a keverő hangmérnökök által is használt trükköket: A lehallgató helyiségben mászkálva, a szoba különböző helyein állva hallgassuk végig a masztert és kompenzáljunk ha kell. A sarkokban pl. sokkal több lesz a mély, sőt itt a szub tartományt is jobban hallhatjuk, mint az ideális 38%-os szabály szerinti pozícióban. Hallgassuk meg a masztert nagyon halkan és nagyon hangosan is, ilyenkor sokkal jobban kijönnek a hibák, de a lényeget mindkét esetben jól kell hallanunk! Csukjuk be az ajtókat és ablakokat, és hallgassuk meg a mixet így, de egy másik szomszédos helyiségből. Ha kinyitjuk őket, akkor az udvarról is hallgassuk végig (ha van). Ha azt tapasztaljuk, hogy minden esetben nagyjából azonos a mix lényege, biztosak lehetünk benne, hogy jó úton haladunk.

Mint már tudjuk, a masztering feladata ma már nem csak a technikai előírások teljesítése, hanem az egyes felvételek és hanghordozók közötti kiegyenlített hangzás megteremtése is. Ez fontos dolog egy albumon belül, de fontos az egyes albumok között is, és mivel manapság már sokkal több single (azaz egyetlen zeneszám és nem egy egész album) jelenik meg, így az egyes zeneszámok között is. Természetesen nem lehetséges az összes létező zenei stílus és kompozíció között észrevétlen egyensúlyt teremteni, gondoljunk csak arra, amikor egymás után szeretnénk egy durva death metalt és egy szólóénekes népzenei felvételt lejátszani. Biztos vagyok benne, hogy mindenki azonnal hallani fogja nem csak a hangerő, de a hangzásbeli különbséget is. Egy hangzás maszter elkészítésekor tehát elsősorban a hasonló stílusokhoz érdemes igazodni, hacsak nincsen a művésznek ettől eltérő, konkrét elképzelése.

A hangzásbeli masztering sajnos már nem annyira egyszerű, mint a technikai volt. Ez elsősorban azért van, mert bár a hangzás bizonyos paraméterei mérhetőek (pl. spektrumanalizátorral), a legtöbb esetben ez inkább szubjektív, vagyis egyéntől, művészi elképzeléstől függ. Ebben a témakörben tehát inkább csak tanácsokat lehet adni, mint konkrét utasításokat, értékeket, vagyis szabványokat. Sokat segíthet azonban, hogy nagyon nehéz ma olyan zenét készíteni, amihez hasonló még nem volt, így nagy valószínűséggel rendelkezésre áll valamilyen előzőleg már maszterelt referencia.

Mi az a referencia?

A referencia többek között azt jelenti, hogy viszonyítási alap. Ahhoz, hogy egy dolgot (pl. egy zenei masztert) bizonyos keretek közé tudjunk igazítani, egy viszonyítási alapra van szükségünk. Zenei keverés vagy maszterelés esetében ez egy olyan frekvenciamenetet, dinamikát és hangerőt jelent, ami a legtöbb ember számára elfogadható. Ha rendelkezünk megfelelő eszközökkel a lehallgatáshoz, és megfelelő tapasztalattal az összehasonlításhoz, akkor az agyunkban tárolt információk is elégségesek lehetnek a munkahang általánosan elfogadott referenciához igazítására. Ha ezekkel nem rendelkezünk, akkor ki kell választanunk egy olyan (pl. zenei) hangfelvételt, amihez valamilyen szempontból hasonlítjuk a saját művünket. Az összehasonlítás alapjának ugyanúgy a frekvenciamenetet, hangerőt, dinamikát, stb tekinthetjük, de most az adott felvételhez viszonyítva. Bár ezeket a paramétereket műszerekkel is jól mérhetjük, mégsem tudják teljesen kifejezni egy zene hangzását, így mérés útján csak bizonyos részeket tudunk illeszteni, a többit hallás útján kell elvégezni. Nagy segítséget jelent referencia használatakor, hogy agyunk kifejezetten jó az összehasonlításban, vagyis a különbségek észrevételében. Ha közvetlenül egymás mellett látunk, vagy egymás után hallunk két dolgot, sokkal könnyebben tudjuk megállapítani a különbségeket, mintha a két észlelés között sok idő telt volna el. Tekintsük a mellékelt képet, ahol szerintem mindenkinek egyértelműek a különbségek. Ha a felsőt tekintjük referenciának, akkor az alsó túl világos. A referencia zenék is hasonló módon segítik a munkát masztering közben.

Mit válasszunk referenciának?
Ha egyszerűen akarok válaszolni erre a kérdésre, akkor egy olyan hangfelvételről beszélünk, ami kereskedelmi forgalomba került, vagyis jó eséllyel átesett bizonyos alapvető maszteringen. Ha ennél is tovább szeretnénk menni, akkor érdemes olyan -a feladattal hasonló stílusú- művet választani, ami sikereket ért el. Sok esetben nem csak maga a kompozíció, de a jó hangzás is hozzájárul ehhez, egy slágert nem véletlenül szeretnek az emberek. Ha pedig még ez sem elég, akkor válogassunk a Grammy díjat nyert felvételek között, ezek ugyanis a szakma csúcsát jelképezik.

Ha biztosra akarunk menni, érdemes a jobb hangmérnökök, vagy jobb esetben masztering hangmérnökök által használt referenciákat alkalmazni. Igen, ők is használnak ilyeneket, méghozzá minden nap, folyamatosan. Ebből is látszik, hogy milyen fontos, központi témáról van szó!

Manapság, az internetnek köszönhetően egy kis munka befektetésével viszonylag hamar rátalálhatunk a kedvenc felvételeink készítőinek honlapjára, sőt akár az általunk használt referencia mixekre is. A legjobb az, amikor az adott hangmérnök nem csak a referenciáit árulja el, hanem azt is, hogy melyiket mikor és mire használja! Egyértelmű, hogy mindenkinek megvannak a saját kedvencei, így nekem is. Hogy egy kicsit segítsek az olvasóknak, közlök néhányat a gyűjtéseimből. Figyelem! Ha komoly munkához akarjuk referenciaként használni, ne online streamről, hanem CD-ről vagy FLAC-ből hallgassuk őket!

Hanson Hsu által ajánlott top 5:

Diana Krall: Peel me a grape
Tökéletes akusztikus felvétel egyenesen Al Schmitt-től. Tér, dinamika, és persze a nagybőgő tranziensei és a zongora, mit elég nehéz jól felvenni. Al híres arról, hogy nem használ sem EQ-t, sem kompresszort a keverésnél, és szerintem a maszter is visszafogott lehetett, vagyis egy nagyon tiszta, egyszerű, de mégis modern zenei felvételt hallhatunk. Jó lehallgató rendszeren érzékelhetjük, ahogy Diana előre-hátra mozog a mikrofonhoz képest, ebben a számban elsősorban a mélységet érdemes figyelni.

Inva Mulla Tchako: Il Dolce Suono
Tökéletes opera felvétel (az Ötödik elem című filmből), amiben nem csak szimfonikus zenekart, hanem szóló énekest is hallhatunk. Bár a mikrofonozásról konkrét információim nincsenek, ez a felvétel úgy szólal meg, mintha ott ülnénk a nézőtéren. Ha korrekt a lehallgatórendszerünk, azt is lehet hallani, amikor az énekesnő mozgatja a fejét. Amikor először hallottam, leginkább a tértől és az élethűségtől voltam elájulva. Egy másik dolog amivel tesztelni lehet a lehallgatórendszerünket, a bevezető taktusokban hallható vonó ütközés. Már ha hallható. Fontos elem a dinamika is, halk és hangos részek egyaránt megtalálhatóak a felvételben.

Lorde: Royals
A legmodernebb stílusok egyike, amiből elsősorban a kiváló minőségű 30 Hz-es szintetikus szub-basszust használhatjuk referenciának. Megfigyelhetjük még, hogyan lehet normális dinamikát és térhatást tartani versenyképes hangerő mellett.

Robert Miles & Trilok Gurtu: Soul Driven
Modern elektronikus hangzás keveredik némi akusztikus dzsesszel. Nem csak dinamika, hanem széles, térbeli hangzás (a bevezető részben és az első taktusokban hallható élő atmoszféra).

Tears For Fears: Woman in chains
Bár ez Bob Clearmountain munkája, az 1989-es technikai lehetőségek szerintem hallatszanak rajta, ma már egy kicsit vékonynak, basszusszegénynek hallatszik. Ettől függetlenül a Tears For Fears lemezek mindig is a minőség csúcsát jelentették, így kiváló referencia ha ilyen jellegű pop-rock zenén dolgozunk. Hanson azonban elsősorban az ének miatt ajánlja, ugyanis a jól beállított lehallgatórendszeren a női énekes hangja magasabbról szól, mint a férfiaké. Ez persze hallgatói távolság kérdése is, a lényeg, hogy 3d magasságban jelentősen eltérnek egymástól. Emellett a szám előrehaladtával egyre több hangszer szólal meg, aminek kezelését szintén elleshetjük belőle.

Saját kedvenceim:
Andain: Beautiful Things [Gabriel & Dresden Remix]. Mély tartomány, dinamika és tér kezelés.
Rage against the machine: Bullet in the head. Egyszerűen minden király.
Queen: Dragon Attack. A legélőbb stúdiófelvétel amit valaha hallottam, kiváló térérzettel. Az egyik kedvenc basszusgitár hangzásom.
Dire Straits: Soultans of Swing. Minden tökéletes. Példásan, tisztán hallani mindent, dinamikus, élettel teli hangzás. Ha a saját mixed/mastered így szól, nincs okod szégyenkezni.
Fugees: Fu-Gee-La. Korrekt mély- és szub-tartomány kezelés (szerintem). Nem véletlenül kapott Grammy díjat!
Iron Maiden: The Clairvoyant. Maga a 80-as évekbeli metal, Steve Harris legendás basszusgitár hangzásával. Tiszta akusztikus dobok, jó gitárok, teljesen élő hangzás, nem csak felvétel, de feljátszás tekintetében is. Ma már talán kicsit vékonynak tűnik, de kiegyensúlyozottságból jeles.
Richard Bona: Bisso Baba (Always Together). Régebben csak úgy neveztem: Basszus teszt zene.
Sade: By Your Side és No Ordinary Love. Modern, de mégis tiszta, telt, meleg hangzás. Kiválóan tanulmányozható rajta, hogyan lehet sok mélyet megtartani.
Yello: Jungle Bill (original). Két szó: sztereó és dinamikus. Példás sampler és szinti kezelés. Nem tudom hogyan hozták ezt össze 1991-ben úgy, hogy monó kompatibilis maradt, de tökéletes!

Az egyik legismertebb masztering hangmérnök Bob Katz, akinek többek között a hangosságmérés alapját jelentő K-skálát is köszönhetjük. Az elsők között volt, aki felismerte a hangerő háború káros hatásait, és szót is emelt ellene. Honlapján elég részletes ajánlásokat találhatunk referenciákat illetően. Az egyik kedvencem ezek közül Paquito D'Rivera: La Bella Cubana című felvétele, ami olyan hihetetlen élő hangzást és valódi 3d teret ad, mit nem sok más felvételen hallottam még. Szintén általánosan elfogadott referenciának tekinthetőek nem csak keverés és masztering, vagyis hangzás szempontból, hanem kompozíció és hangszerelés szempontjából is a Steely Dan albumok.

John Paterno (bár keverő hangmérnök) referencia trekjeit érdekes módon elsősorban az alacsonyfrekvencia-tartalom ellenőrzésére szokta használni, ami egyáltalában nem véletlen, mert ez az egyik sarkalatos pontja a maszteringnek és a mixingnek is. Nat King Cole: The Very Thought Of You (MONO), Los Lobos: Dream in Blue. 

Néhány további ajánlott referencia:
Rock: AC/DC: You Shook Me All Night Long (John Paterno), Nirvana: In Bloom, P.O.D.: Shine With Me, Soundgarden: Black Hole Sun (Steven Slate)
Pop: Mark Ronson: Uptown Funk, Train: Hey, Soul Sister (Warren Huart)

Sajnos én már egy kicsit öreg vagyok a mai népszerű stílusokhoz, és bár kifejezetten szeretem az  elektronikus műfajokat, nálam a kedvencek a régi klasszikusok, mint pl. Kraftwerk, Jean-Michel Jarre,  Vangelis, Depeche Mode, Faithless, U96, Mayday, Prodigy, Daft Punk, stb. A véleményem az, hogy az elektronikus zenék ma olyan gyorsan változnak, hogy nehéz lenne mindenkor elfogadott modern referenciákat felsorolni, és én bevallom nem is tudok. Ezért kérem a fiatalabb olvasókat, hogy a hozzászólásokban osszák meg velünk a tippjeiket! Ami biztos, hogy a még mindig aktív nagy nevek nem sokat hibáznak, pl. Aphex Twin, Daft Punk, Deadmau5, de a stílus kedvelőinek akkor járunk leginkább a kedvében, ha az éppen aktuális top 10 sláger valamelyikét másoljuk le.

Hogyan használjuk a referencia zenéket?
Alapvetően kétféle módon használhatjuk a referencia zenéket. Vagy hallás utáni, vagy mérés általi összehasonlítással. Előbbi esetben felváltva hallgatjuk a saját mixünket és a referenciát, utóbbi esetben megmérjük a szükséges adatokat és azokat hasonlítjuk össze.

Eddie Kramer és a Led Zeppelin a keverőpultnál

Mivel a hallás útján történő összehasonlítás az egyszerűbb -ha lehet így mondani-, kezdjük ezzel! Talán a legfontosabb, hogy mindig az ajánlott referencia lehallgatási szinten dolgozzunk, és azt minden esetben korrigáljuk a szükséges szintre, amikor a maszter hangereje változik! Szintén fontos, hogy maximum 50 percet foglalkozzunk a maszterrel egyhuzamban, ezután tartsunk legalább 10 perc szünetet, amit teljes csendben töltünk el. Ezeket betartva elkerülhetjük a hallásunk működéséből adódó torzításokat és a hallás-fáradtságot is.

Alapvetően két oldalról közelíthetjük meg a kérdést. Vagy a teljes hallható spektrumban végezzük az összehasonlítást, vagy annak csak egy részében, pl. csak a mélyeket, vagy csak a magasakat tekintjük referenciának (erről egy következő részben lesz szó részletesen). Ez utóbbi akkor lehet jó választás, ha a referencia zenéből csak egy bizonyos részt szeretnénk használni, például "A" zenének tetszik a basszus hangzása, "B" zeneszámból viszont tetszenek a magasak, a többi rész viszont nagyon messze áll a munkadarabtól, ezért azokat figyelmen kívül hagyjuk.

Jó ha tisztában vagyunk egy nagyon fontos dologgal! Ha valaki ad egy adott zenét, aminek a hangzását le kell másolni, az gyakorlatilag lehetetlen. A hangzást a használt hangszerek, a zenészek, a kompozíció, de még a tempó is nagyban befolyásolja, és csak ezek után kezdődik a keverés és a masztering. Eddie Kramer-t például manapság is sokszor keresik fel olyan zenészek, akik a Led Zeppelin hangzását szeretnék elérni. Tulajdonképpen a legjobb emberhez fordulnak, hiszen Ő készítette 5 db Led Zeppelin album felvételét és keverését, tehát nem csak hogy a szükséges tapasztalattal, de ugyanazzal az eszközparkkal is rendelkezik. A kérdésre azonban mindig ezt válaszolja: -Bármikor képes vagyok ugyanazt a hangzást előállítani, ha ugyanazon helyiségben, ugyanazon hangszereken, ugyanazok a zenészek játsszák ugyanazt. Tehát ne próbáljuk a referenciákat egy másik kompozíción, más felvételen 100%-ban lemásolni, mert az lehetetlen. Inkább használjuk őket iránytűnek, vagy nagyítónak.

Maszter a mix közben

Ha csak egyetlen egy műsorszámon vagy track-en (továbbiakban számon) dolgozunk, akkor a legtöbb lehetőségünk úgy adódik, ha a masztert magában a mixben készítjük el. Ennek a megoldásnak elvitathatatlan előnye, hogy ha kell, egyszerűen visszanyúlhatunk a mixbe, hátránya viszont, hogy a referencia sávok nem haladhatnak át a masztering plugineken, ezért erre valamilyen megoldást kell találnunk. Ez DAW függő! Reaper-ben pl. egyszerűen megoldható, hogy bármely sáv közvetlenül valamelyik hardver kimenetre kerüljön úgy, hogy a monitoring effekteket is megkapja, vagyis a mix a DAW master buszát kikerüli. Ebben az esetben a maszteringre használt plugineket közvetlenül a DAW master buszára helyezzük el, a "normál" maszterbusz effektek után. Ha az általunk használt DAW nem ilyen, akkor a maszteringre létre kell hozni egy PRE-MASTER buszt, és ide pakolni a mix master és a maszter insert pluginjeit, a DAW maszter buszát pedig minden tekintetben érintetlenül hagyjuk, így ide érkeznek meg a PRE-MASTER busz és a referencia sávok.

Külön maszter projekt
Ebben az esetben nem a mixel együtt készítjük a masztert, hanem a késznek minősített mix exportált sztereó (vagy soksávos) wav fájlján. Ennek a módszernek egyetlen hátránya, hogy nem tudunk egyszerűen visszanyúlni a mixbe ha szükséges. Képzeljük el a következő példát: a referenciához hasonlításkor kiderül, hogy kevés a mély (a mix alja), amit a maszterbe elhelyezett EQ-val próbálunk kompenzálni. Ettől azonban az egész mix ködössé és elmosódottá, tompává válik. Ha vissza tudunk nyúlni a mixbe, akkor a kompenzációt egyszerűn megtehetjük a basszus sáv felhangosításával. Másik példa: túl hangos a cintányér. Ezt dinamikus EQ-val, vagy többsávos kompresszorral a sztereó mixen is lehet valamilyen szintig gyógyítani, de minden esetben tompább hangzást kapunk. Sokkal egyszerűbb magában a mixben halkítani a szóban forgó cintányérütéseket, akár automatizációval is. Egyetlen szám (single) esetében tehát, ha viszonylag sok hibával találkozhatunk, alapvetően jobban járunk, ha nem exportált sztereó sávon maszterelünk. Az exportált fájl maszterelésének elvitathatatlan előnye, hogy a mix változatlan marad, míg "élő" masztereléskor előfordulhatnak pl. modulációk, amik minden lejátszáskor máshogy szólalnak meg.

A külön maszter projekt előnye akkor mutatkozik meg igazán, amikor album masztert készítünk, hiszen ebben az esetben sokkal egyszerűbben lehet az egyes műsorszámokat (sávokat vagy track-eket) egymáshoz igazítani mind időben, mint hangzásban. A teljes album maszter készítés nem csak az egyes sávok masztereléséről (single, vagy track master), majd ezek összehangolásáról, kiegyensúlyozásáról, hanem az egymást követő sávok (zeneszámok) megfelelő sorrendben történő elhelyezéséről, illetve a köztük lévő szünetek, vagy a kiúszások, átúszások hosszúságának pontos meghatározásáról is szól. Ezzel ugyanis ugyanúgy meghatározzuk az album ritmusát, életét, mint ahogy a zeneszerző az egyes sávok ritmusát, vagy mondanivalóját. Ha rossz sorrendben, vagy rossz ritmussal követik egymást az egyes sávok, az akár tönkre is tehet egy albumot, hiába vannak rajta egyébként jó szerzemények. Ez pont olyan, mint egy film a moziban. Jók a poénok és színészek, az egyes jelenetek is jók, de rossz sorrendben követik egymást, így a néző nem érti mi történik, ami oda vezet, hogy vegyes érzelmekkel áll fel a székből, a mérleg pedig a végén mindig a negatív oldalra dől.

A-B teszt
A referenciához történő összehasonlításhoz valamilyen módon meg kell oldanunk, hogy nagyon gyorsan tudjunk a munkapéldány és a referencia között váltani, mivel a hallásunk rendkívül gyorsan alkalmazkodik a frekvenciamenet megváltozásához, és azt kell hogy mondjam, hogy sajnos egy saját maga által ideálisnak tartottra próbál mindent kiegyenlíteni. David Griesinger kutatásai szerint mindössze 10-20 perc elég ahhoz, hogy egy teljesen hibás spektrumot jónak halljunk.  Ez azt jelenti, hogy ha pl. egy egyébként szükséges frekvenciasávot eltávolítunk a maszterből, akkor azt a hallásunk rövid időn belül kompenzálja, és mi úgy halljuk, mintha jól szólna (még mindig jelen lenne). Ezért nagyon fontos, hogy minden beavatkozás után váltsunk a referenciára, és ezzel folyamatosan ellenőrizzük az objektivitásunkat.

Tipp:
Válasszunk egy szerintünk kiváló hangzású referenciát, és egy EQ segítségével emeljük 2000 Hz-nél +6dB-t, Q=1 jósági tényezővel. Hallgassuk így a zenét 5-10 percen keresztül, majd kapcsoljuk ki az EQ-t. Ugye milyen tompának, dobozhangúnak tűnik most a mix? Pedig mi is tudjuk, hogy ez a valódi jó hangzás, és az előző volt a hibás!

A legolcsóbb megoldás, ha az A-B tesztet a DAW saját funkcióival valósítjuk meg. Elsőként létrehozunk egy új sávot, amire elhelyezzük a referenciának választott zenét, vagy zenéket. A referencia sávot némítjuk a keverő MUTE gombjával, így a mix lejátszása alatt az nem lesz hallható. Ha viszont a referencia sávot SOLO-ba kapcsoljuk, csak azt fogjuk hallani, így viszonylag egyszerűen és gyorsan tudunk közöttük váltani, vagyis A-B összehasonlító tesztet végezni. Figyeljünk rá, hogy a referencia sávok még véletlenül se haladjanak át a masztering plugineken, mert ezzel becsapjuk magunkat! Ezért a referencia sávokat vagy küldjük rögtön a hardver kimenetre, vagy csak a DAW master buszára és ne a PRE-MASTER buszra!

Nagyon fontos tudnunk egy pszichoakusztikai jelenségről! A hangosabb hang mindig jobban felkelti az érdeklődésünket, mint a halkabb, vagyis jobbnak halljuk! Ez igaz a zenére is, ezért az összehasonlításhoz a referencia hangereje (LUFS) mindig azonos kell hogy legyen a mix hangerejével (LUFS), máskülönben becsapjuk magunkat! Szerencsére az előző részben már megismert LU meterrel és módszerrel könnyen a mixhez, vagy a választott referencia hangerő értékhez (LUFS) illeszthetjük a referenciánk hangerejét is. A referencia sávokat időben is illeszthetjük a saját mixünk megfelelő részeihez, pl. a refrént a refrénhez, vagy a hangos részeket a hangosokhoz, ahogy nekünk a legegyszerűbb.

Sokak számára egyszerűbb, de licencvásárláshoz kötött megoldás, ha valamilyen direkt erre a célra készült összehasonlító plugint használunk. Ezt a DAW master buszára kell elhelyezni, a maszteringre használt pluginek után. Ebben az esetben nem a DAW projektbe helyezzük el a referencia sávokat, hanem ide töltjük be azokat, és itt tudunk belőlük választani is. A referencia hallgatásakor a mix teljesen némításra kerül, így a masztering pluginek nem befolyásolják a hangzást. A referenciák egyes részeit loopolhatjuk (végteleníthetjük), hangerejüket kiegyenlíthetjük, vagy bizonyos pluginekben rögtön elvégezhetjük a később majd említésre kerülő méréseket is. Ez a megoldás tehát sok esetben kényelmesebb, viszont ezért a kényelemért pénzzel kell fizetnünk. Ajánlott pluginek: Melda Production: MCompare, Mastering the mix: Reference, ADPTR AUDIO: MetricAB, Samplemagic: Magic AB.

A-B teszt közben azonnal hallani fogjuk a referencia és a saját maszterünk közötti különbségeket!
Mire érdemes figyelni? Próbáljunk keresni egy olyan kiindulópontot, ami mindkét mix esetében közel azonos. Feloszthatjuk a hanganyagot például hangszerek szerint, mondjuk a referenciában milyen hangos a pergődob, és ahhoz képest milyen hangos a miénkben. Próbáljuk elsőként ezt azonos hangerőre hozni a referencia sávjának faderével. Ha ezzel megvagyunk, már eredményesen tudjuk összehasonlítani a két hangzást, pl. élesebb vagy tompább, stb. Ezután kezdjük figyelni, hogy a központi szerepet betöltő hangszerek hogyan helyezkednek el egymáshoz képest. A referenciában halkabb a basszus mint nálunk? Korrigáljunk. Az egész mix tompább? Korrigáljunk. A saját mix összeszűkültebb, a referencia viszont szépen, szélesen szól? Korrigáljunk. Persze a dolog nem ennyire egyszerű, mert szinte biztos, hogy amint valamin változtatunk, azonnal előhoz egy másik hibát, vagy a változtatás egy előző korrekciót tesz semmissé. A folyamat tehát nem gyors, főleg ha nincsen sok tapasztalatunk, vagy egészen konkrét elképzelésünk.

Amit a legtöbbször javítani kell: tompa mix, beszűkült, a referenciához képest szinte monó hangzás, túl kis tér vagy túl nagy zengetés, mélység hiánya, vagy túlzottan hátul szóló mix, túl sok basszus vagy túl kevés basszus, erőtlen megszólalás. Ezeket egy jó referenciával és lehallgatórendszerrel, valamint kellő türelemmel elég jól lehet javítani akár otthon is.

Most már tudjuk tehát, hogy az otthoni masztering elsődleges segítsége a referencia zene alkalmazása. Ha ez megvan, akkor jön a következő kérdés: mire figyeljünk, mit és hogyan javítsunk ki? A következő részben a hangzás maszteringben használt elveket és eszközöket fogjuk végignézni, elsősorban a hallás útján készített masztering szempontjából.

Addig is eredményes keverést és maszterelést kívánok mindenkinek!

A következő részhez katt ide...

A témával kapcsolatos kérdéseket, itt a cikk alatt található komment részben teheted fel. Ha úgy érzed, hogy tanultál valami hasznosat, cserébe kattinthatsz a hirdetésre is!