Az előző részben megismerkedtünk a masztering kialakulásával, és a legismertebb hanghordozókkal. Kiderült az is, hogy a masztering eleinte kizárólag technikai értelemben létezett, vagyis egy gyártáselőkészítő folyamatnak minősült. Mai formáját akkor nyerte el, amikor a felvételek már nem egyetlen helyen és nem azonos időben készültek. Jelen sorozatban elsősorban a mai értelemben vett maszteringről lesz szó, vagyis arról, hogy mit kell és mit érdemes betartanunk, ha azt szeretnénk, hogy az általunk készített hanganyag a lehető legtöbb helyen úgy szólaljon meg, ahogyan azt mi elképzeltük.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kodek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kodek. Összes bejegyzés megjelenítése
Masztering 2-Technikai masztering
Címkék:
CD,
hangerő,
kodek,
Limiter,
LUFS,
master,
mastering,
online,
párhuzamos kompresszió,
referencia,
RMS,
Tippek és trükkök
Masztering 1-Médiumok
A keverésről szóló sorozat elmúlt három éve alatt nagyjából mindent megtanulhattunk arról, hogyan lehet, hogyan érdemes a hangfelvételek-, vagy még inkább a zenei felvételek keverését akár otthon is megvalósítani. Ha mindezt megértettük és alkalmazni is tudjuk, akkor már rendelkezhetünk olyan hanganyaggal, ami a saját stúdiónkban úgy szólal meg, ahogyan mi szeretnénk. Ezt persze más is meghallgathatja, ha ellátogat hozzánk és lejátsszuk neki, de valljuk be, ennél azért többre vágyunk. Ahhoz, hogy az elkészült művünket ne csak nálunk lehessen megfelelően meghallgatni hanem bárhol, azt olyan formába kell önteni, amit bárki, bármilyen eszközön meghallgathat, és nem mellesleg úgy, hogy lehetőleg minden esetben közel azonos élményt nyújtson. Ez a masztering.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

