A sorozat előző részében megismerkedtünk az általam technikai maszteringnek nevezett folyamattal, ahol elsősorban a szabványi előírásokhoz igazítottuk a hanganyagunkat. Ezzel biztosíthatjuk azt, hogy a lehető legtöbb lejátszóeszközön valóban megszólaljanak, de az már egyáltalában nem biztos, hogy ugyanolyan élményt is nyújtanak majd, mint a saját stúdiónkban. Ez pedig azért van, mert a szabványok csak a formátumot írják elő, azt nem, hogy milyen hangnak kell lennie egy adott hanghordozón (a sávszélességre és jelszintekre persze vannak technikai korlátozások).
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hangosság mérő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hangosság mérő. Összes bejegyzés megjelenítése
Hangerő arányok - Minden a keverésről 2. rész
Ahány hangmérnök, annyi szokás és módszer. Nem lehet azt mondani, hogy egyik jobb mint a másik, hiszen mindegyikkel érnek el sikereket és mindegyik jól is szól. A zenei stílusok sokrétűsége sem igazán fontos különbség a keveréskor, ugyanaz a hangmérnök egyaránt tud remek rock zenét és szimfonikus művet is keverni (pl. Andrew Scheps). Ezért az alábbiakban olvashatóak inkább csak ajánlások, sem mint szabályok. Mindenki alkalmazza belőle azt ami neki működik, és tegye hozzá azt, ami szerinte hiányzik.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

