Bár elvileg létezik magyar megfelelője, a legtöbben mégsem zajmodulációnak, hanem angol nevén dither-nek ismerik, bár ez sem igazán helyes elnevezés. A dither maga a zaj, amit a zajmodulációnak nevezett eljáráshoz használunk, aminek angol elnevezése dithering, vagy redithering. Valójában azonban ez sem állja meg teljesen a helyét, ugyanis a redithering egyben újrakvantálást is jelent, ami pedig önmagában nem tartalmaz hozzáadott zajt, tehát nem nevezhetjük zajmodulációnak. Bárhogy is van, ez az egyik legmegosztóbb eszköz a hangmérnökök körében. Sokan egyáltalában nem használják, míg mások el sem tudnak nélküle képzelni egy jó hangzású mixet vagy masztert.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bitszám csökkentés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bitszám csökkentés. Összes bejegyzés megjelenítése
A digitális audió rejtelmei 4 -Fix- és lebegő pont
A sorozat előző részeiben betekintést nyerhettünk a hang digitalizálásának folyamatába, és nem csak felületesen, de viszonylag részletesen megismerhettük, hogyan is alakul át a hang elektromos árammá, majd hogyan lesznek ebből számok. Arról azonban még nem volt szó, hogy ezek a számok milyen formában tárolódnak a digitális memóriákban és az adathordozókon. Ezek az ismeretek nem csak akkor jönnek jól, ha ilyen eszközöket szeretnénk tervezni, hanem akkor is, amikor digitálisan tárolt hanggal kell feladatokat végeznünk. Vagyis felvétel készítéskor és keveréskor is jó ha ismerjük a technológia egyes megoldásainak előnyeit és hátrányait.
Címkék:
bit csökkentés,
bitszám csökkentés,
DAC,
dB,
dBFS,
Digitális,
digitalizálás,
dinamika tartomány,
dither,
floating point,
hangerő,
konverter,
mintavételezés,
összegzés,
túlvezérlés
A digitális audió rejtelmei 3-A bitek
A sorozat első részében megismerkedtünk a hangok digitalizálásának alapjaival, így aki még nem olvasta, az ide kattintva tegye meg, mert az ott leírtak ismerete nélkül a mai rész nem lesz könnyen érthető.
Mint már tudjuk, a hangnak nevezett fizikai jelenség egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy időben folyamatosan változik, legalábbis ami a légnyomás értékeit illeti. Ha a légnyomás változatlan (vagy a változás kívül esik az emberi fül által érzékelhető tartományon), akkor nem normál hangról beszélünk. Ennek megfelelően, ha a hangot elektromos jelekké alakítjuk, mondjuk egy mikrofon segítségével, akkor az így létrejövő feszültségértékek is folyamatosan változni fognak mindaddig, amíg a hang meg nem szűnik.

ADC,
bitszám csökkentés,
CD,
DAC,
dB,
dBFS,
dBu,
Digitális,
digitalizálás,
dinamika tartomány,
dither,
downsampling,
floating point,
headroom,
konverter,
mintavételezés,
torzítás,
túlvezérlés,
zajküszöb
A digitális audió rejtelmei 1
A Microchips oldalon található oktató anyagok előző részeiben elég részletesen megismertük az elsősorban zenei felvételek keveréséhez szükséges eszközöket, és azok használatát. Alapvetően elmondható, hogy az eddig megtanultak egyaránt alkalmazhatóak analóg- és digitális audió rendszerekben, hiszen az említett eszközök kis túlzással mindkét technológiában megtalálhatóak. A technika mai állásának köszönhetően azonban nem csak hogy egyre több a digitális stúdióeszköz, hanem ezek virtuális változatai egyre inkább kezdik kiszorítani az analóg vasakat. A jelenség egyenes következménye, hogy egyre szaporodnak a házi-stúdiós felhasználók, akik majdnem 100%-ban csak digitális, azon belül is inkább csak szoftver eszközöket, úgynevezett digitális munkaállomásokat (népszerűbb nevükön DAW-okat) és plugineket használnak. Ugyanez a tendencia kezd egyre inkább kibontakozni a professzionális felhasználók köreiben is, ami persze nem baj, sőt kifejezetten előnyt jelent az otthoni stúdióknak, hiszen manapság már ugyanazokat az eszközöket használhatjuk otthon, mint amit a legnagyobb hangstúdiókban is. Ha ezeket a plugineket úgy használjuk, vagy úgy szeretnénk használni, mint az analóg eszközöket, akkor egy pontig nem tapasztalunk különbséget, azonban egy bizonyos tudásszint után észrevehetjük, hogy a két technológia között bizony létezik eltérés. Szerintem nem arról kell beszélnünk, hogy az egyik jobb vagy rosszabb, egyszerűen arról van szó, hogy eltérőek.
Mivel manapság a digitális audió technológia már egyértelműen kikerülhetetlen, így ha profi munkát szeretnénk végezni, mindenképpen meg kell ismernünk a digitális eszközök működését közelebbről is. A sorozat következő részeiben ezekről, a kifejezetten csak a digitális tartományban létező problémákról, megoldásaikról, az eszközökről és felhasználásukról lesz szó. Ahhoz, hogy ezeket az alapvető, részben technikai ismereteket megérthessük, elengedhetetlen, hogy ismerjük a digitális audió alapjait. Kezdjük mindjárt azzal, hogy mi is a digitális audio?

analóg,
bit csökkentés,
bitszám csökkentés,
DAC,
dB,
dBFS,
dBu,
decibel,
Digitális,
digitalizálás,
dinamika tartomány,
konverter,
RMS,
szűrő
Szaturációk és torzítások
Az előző részben megismerkedtünk a klasszikus modulációs effektekkel, amikkel elsősorban a műsoranyagot színezzük. A színezésnek létezik azonban egy másik formája is, ami sokkal inkább magát a hanghullámot változtatja meg, nem az "előadást". Ezt a fajta színezést hívják angolul coloring-nak, color-nak, vagy karakternek. Az ilyen, mikró szinten történő színezés erőssége szerint megkülönböztetünk szaturációt, túlvezérlést (overdrive) és torzítást (distortion), bár mindhárom torzításnak minősül. Ez a témakör talán az egyik legbonyolultabb a zenei keverésben, mert egyrészt erősen szubjektív, másrészt nagyon széles körben kiterjed, mind elméleti, mind gyakorlati területen. Nyugodtan nevezhetjük akár egy mély fekete lyuknak is. Mi most nem mászunk le ebbe a lyukba, csak éppen bekukucskálunk, de így is eleget fogunk látni ahhoz, hogy eredményesen használhassuk saját mixeinkben.
Címkék:
aliasing,
alulmintavételezés,
analóg,
bitszám csökkentés,
Digitális,
downsampling,
mintavételezés,
szaturáció,
torzítás,
túlvezérlés
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)