Rayzoon - Jamstix 4

Egyedülálló virtuális dobos, mesterséges intelligenciával.

A címben szereplő plugin már nem mondható újnak, ez látszik abból is, hogy már a 4-es változatnál tart. Bár ilyet tudtommal senki más nem készít, és így teljesen egyedülálló, szerintem sokkal kevesebben ismerik, mint kéne. Ebben persze szerepet játszhat az is, hogy az előző változatok nem voltak éppen felhasználóbarátok. A 4-es verzióra szerintem már elég használható lett a cucc, bár azért még így is van rajta mit fejleszteni. Szerencsére a tulajdonos folyamatosan dolgozik rajta, és nagyon készségesen válaszol az egyes kérdésekre, vagy a funkció kérésekre. Remélem az ismertséget javítja majd egy kicsit ez a cikk, és az, hogy december hónapban minden termékük 50%-al olcsóbban kapható, az alap Jamstix például csak 59$.

Bevallom, az alcím talán egy kicsit szenzációhajhász, hiszen az említett plugin nem valódi mesterséges intelligenciával működik, de mint látni fogjuk, nagyon közel áll hozzá. Miért fontos ez? Szerintem mindenki tudja, hogy a modern zenei stílusok legnagyobb részében központi szerepet játszik a ritmus, amit elsősorban a dobok adnak. Egy jó dob alapja lehet a sikernek. Itt persze nem csak magáról a dob témáról van szó, hanem az előadás módjáról is. Vagyis nem elég egy jó témát kitalálni, azt megfelelően elő is kell adni. Erre az egyik legjobb megoldás, ha egy profi dobossal dolgozunk, de ez mindent figyelembe véve a legbonyolultabb, és ezért a legdrágább megoldás is egyben.

Dobprogramozás, vagy virtuális dobokban lévő előre felvett MIDI

Mit tehetünk, ha nincsen dobosunk? Használhatunk előre felvett audió sávokat, sample CD-ről groove-okat, de ebben az esetben sem a témán, sem a hangzáson nem változtathatunk. Megírhatjuk a témát MIDI-ben is egy virtuális dobbal, és ha elég képzettek vagyunk, és elég sok időt szánunk rá, a végeredmény akár élethű is lehet. Hangsúlyozom: tudunk-e valóban dobolni, és szánunk-e elég időt a leprogramozásra.

EzDrummer 2 dal szerkesztője
Ez utóbbi módszert gyorsíthatjuk fel egy kicsit, ha a virtuális dobokhoz mellékelt, emberek által feljátszott MIDI részekből rakjuk össze a dobtémát. Ilyenek pl. a Steven Slate Drums 5 (amiből ingyenes változat is létezik!), Toontrack Superior Drummer 3, vagy EzDrummer, stb. Részben itt is korlátozottak a lehetőségeink, hiszen csak előre felvett anyagból dolgozhatunk. Bár az EzDrummer esetében “megmondhatjuk”, hogy mit keresünk, sőt bizonyos mértékben utasíthatjuk is a virtuális dobosunkat, hogy mit változtasson és hogyan, teljes kontrollal csak úgy rendelkezünk, ha a kész MIDI-t utólag, kézzel módosítjuk. Ezen felül ezek a megoldások nem dinamikusak. Ez azt jelenti, hogy statikus mintákat játszanak le, és a zene változásait nem tudják figyelembe venni.

Mi is a Jamstix 4? Minden amit az előbb már megismertünk, és minden, amit ők nem tudnak. Gyakorlatilag egy élő dobos, aki a gépben lakik, és kis túlzással pontosan azt fogja játszani, és úgy, ahogyan mi szeretnénk. Persze ha akarjuk, a saját stílusát is hozzá tudja adni, sőt nincs is egyedül, ugyanis rengeteg “élő” dobosból választhatunk.

Jamstix "dobosok"
Ezt érthetjük akár szó szerint is, ugyanis a fejlesztők híres dobosok stílusát elemezték ki, és programozták be ezekbe a virtuális“zenészekbe”. A plugin többféleképpen is tud működni. Az egyik legegyszerűbb módszer, amikor a szám teljes dobolását komponáltatjuk meg vele. Ehhez ki kell választani a stílust, a dobost, és meg kell adni, hogy milyen részekből mennyi legyen. Pl. bevezetés, két versszak, átkötés, refrén, egy versszak, refrén, kiállás, szóló, refrén, befejezés. Ebből elkészül a dobsáv, amit akár a DAW-hoz szinkronizálva is használhatunk, de a jam módban attól függetlenül is. Ha valami nem tetszik a “kitalált” témában, színezésben, vagy levezetésekben, bármit módosíthatunk a pluginen belül akár hangonként, akár úgy, hogy módosítjuk a dobos, vagy a téma paramétereit, vagy egyszerűen csak újrakomponáltatjuk az adott részt. És itt van az első nagy dolog, ugyanis a “mesterséges intelligenciának” köszönhetően minden változat más lesz. Sőt, a szám közben is folyamatosan variál, persze csak a megadott keretek között, pont mint egy igazi dobos. Vagyis a változtatások csak akkor történnek meg, ha kérjük! Ha tehát egy adott kompozíció (szám) tetszik úgy ahogy egyszer már lejátszotta, az változatlan marad mindaddig, amíg nem kérjük, hogy módosítson.

A Jamstix dal-építője elég egyszerűen kezelhető
Nagyon fontos, hogy csak olyat játszik le és csak úgy, amire egy élő ember is képes lenne. Vagyis a téma “megalkotásakor” figyelembe veszi, hogy a térben melyik dob hol helyezkedik el, meg lehet-e ütni, ha igen, akkor milyen gyorsan, vagy hogy mennyi idő alatt ér át a kéz egyik dobtól a másikig. Sőt, azt is megadhatjuk, hogy mennyi idő alatt fáradjon el, hiszen egy élő ember sem képes perceken keresztül 200-as tempóval dupla lábdobot, vagy tizenhatodos cineket ütni, főleg nem teljes erősséggel. Bár magát a zenét nem befolyásolja, a virtuális dobosunkat nem csak hallhatjuk, de láthatjuk is, legalábbis amin játszik és ahogy játszik. Ez azért fontos, mert a fenti lejátszhatósági kalkulációkat és a témákat ezen virtuális dobkészlet alapján alkotja meg a program. Az egyes dobok elhelyezkedését tetszés szerint változtathatjuk.

Jamstix dobtéma szerkesztő
Itt éppen az alap ritmustéma látszik,
de az "Accent" és "Fill" nézetekben a színezéseket
és a levezetéseket is külön szerkeszthetjük

Egy  másik módszer, ha mi magunk írunk benne dobot. Ehhez nem kell minden ütést saját magunknak programozni, elég például, ha csak a lábdob és pergő témát adjuk meg. A cineket, tamokat, vagyis a többit ő maga találja ki hozzá, persze a kiválasztott stílusban, amiből ha esetleg nem találunk megfelelőt a mellékelt több száz közül, készíthetünk sajátot is. Akár hangonként programozva, akár sémákat beállítva. Ugyanez igaz a dobosokra is, vagyis belőlük is készíthetünk sajátot. Ezt megtehetjük nulláról indulva, de úgy is, ha bizonyos stíluselemeket más dobosokból veszünk ki és rakjuk őket össze egy új dobosba.

A mesterséges intelligenciát jól használhatjuk élő fellépéseken, vagy otthoni gyakorlásra, számírásra is. Képes például arra is, hogy figyeli a játékunkat, és ahhoz igazítja a témát, és a játéka erősségét, amit vagy audió, vagy MIDI jelből old meg. Ha pl. egy gitárt használunk, akkor azt egy mikrofonnal, vagy DI bemeneten kötjük rá. Ha finoman, lassan játszunk, a dobtéma is ilyen lesz, ha erősen és gyorsan, akkor Ő is igazodik hozzá, és egyre agresszívebb, hangosabb dobolást kapunk. Ilyenkor nem csak a leütés erőssége változik, hanem a téma elemei vagy a játékmód is!

4 módon képes a Jamstix működni

A mesterséges intelligencia által előállított dobolást rögzíthetjük MIDI-ként vagy audióként is, ez utóbbi esetben a beépített (jó minőségű) dobhangokat használhatjuk, amik nem sokban különböznek a Toontrack, vagy SSD csomagoktól. Kiegészítők formájában újabbakat is vásárolhatunk, ideértve az újabb stílusokat és dobosokat, sőt egy teljes ütős szekciót is, ami a Jamcussion névre hallgat. Ha a MIDI rögzítést választjuk, akkor az egyes részeket, vagy akár az egész számot is egyszerűen rádobjuk a DAW-an egy MIDI sávra, akárcsak a konkurrensek pluginjeiben. Nem elhanyagolható szempont, hogy a Jamstix nem teszi kötelezővé a saját dobhangjai használatát, vagyis az általa előállított MIDI üzeneteket tovább küldhetjük bármely más virtuális-, vagy elektromos dobba, sőt az ezekből érkező MIDI-t képes a saját hangjaival is megszólaltatni. Bár a Jamstix elsősorban élő dobosok kiváltására készült, a dobosok között dobgépet is találunk. Mivel én SSD5-el használom, így sajnos nem tudom, hogy dobgép hangokat kapunk-e hozzá, de erre szerintem sok ingyenes vsti-t lehet találni, sőt itt a plugin ajánlóban is szerepelt már például a Beat DRMR.

Ezekkel a külső dobprogramokkal
kompatibilis a Jamstix alapból,
de saját kiosztást is készíthetünk

Egy valamit nem tud (még) a Jamstix, hogy "meghallgatja" a zenei témát, és az alapján talál ki dobtémát. Erre képes a Positive Grid X Drummer-e, de ezt még nem próbáltam. Akinek tehát inkább ilyen irányú igényei vannak, az próbálja ki azt. A Jamstix lehetőségei és programozása szerintem sokkal sokrétűbb, de ebben a cikkben ezekre részletesebben nem térek ki. Ha az olvasóknak van igénye rá, hogy jobban megismerjék a plugint, akkor kérem jelezzék, és a jövőben akár több részben is foglalkozunk a témával.

Mint már említettem, minden decemberben féláron kaphatóak a licencek és kiegészítők, de a 4-es változatból már korlátozott képességű, ingyenes változat is letölthető, immár MAC pluginban is. https://www.rayzoon.com/jamstix4_free.html





1 megjegyzés: