Visszhangosítás-Első rész

Sajnos a magyar nyelv nem túl precíz amikor visszhangról beszélünk, ugyanis annak különböző fajtáira nincsen általánosságban használt külön szavunk.

Visszhangnak nevezzük azt a jelenséget, amikor pl. elkiáltjuk magunkat és ez a hang egy távoli felületről visszaverődve a kimondás után -attól teljesen elkülönülve- ismét hallhatóvá válik. AHOY....ahoy. Visszhangosnak hívjuk azt is, amikor egy nagy teremben (pl. egy templom) kiáltjuk el magunkat és a hang csak nagyon lassan hal el (még sokáig hallható). HÉÉééé... Könnyen belátható, hogy a szó két olyan különböző jelenséget ír le, ami jelentősen eltér egymástól. Bár fizikailag gyakorlatilag ugyanaz zajlik le, ezt agyunk mégis másként érzékeli, vagyis a pszichoakusztikai eredménye más lesz.

Ezért -bár a köznyelvben általában visszhangról beszélünk mindkét esetben- hangtechnikai viszonylatban a két jelenséget más más szóval különböztetjük meg egymástól. Ezek legyenek most a VISSZHANGOSÍTÁS, KÉSLELTETÉS, ZENGETÉS. Bár így már jól elkülönülnek az egyes fajták, azok a gyakorlatban is átfedéssel, összemosódással jelennek meg, pl. késleltetéssel könnyen előállíthatunk bizonyos fajta zengetést és visszhangot is egyaránt.
Eventide H8000FW Multi-effekt processzor, önmagában képes minden fajta visszhangosításra
Mivel a hangstúdiókban a legtöbbször angol nyelvű eszközöket használunk, így kézenfekvő a visszhangok angol elnevezéseinek használata is, hiszen ezen a nyelven jól elkülönül mindhárom típusú jelenség. Nem mellesleg ezzel egyértelműbbé válik hogy miről is van szó (és egy kis nyelvet is tanulunk). A sorozat írásaiban tehát nem túl konzekvensen, de mindkét nyelven fogjuk őket említeni, főként akkor ha az adott kifejezésnek nincsen járatos magyar megfelelője.

Echo jelentése: Visszhang

Reverberation (röviden és ismertebb nevén: REVERB) jelentése:
1. visszaverődés
2. utózengés, visszhangzás, többszörös reflexió, reverberáció

Delay jelentése: Késleltetés

Mint látható, mindhárom szó ugyanazt a jelenséget írja le, vagyis egy hang megszólalása utáni újbóli hallhatóságát. Akkor mégis mi a különbség közöttük? Ez gyakorlatilag nagyon egyszerű, nem másban különböznek mint időben, intenzitásban és ismétlésszámban. A megértéshez haladjunk most az egyszerűbbtől a bonyolultabbig.

Visszhangok csoportosítása:
Különböztessünk meg elsőként két főcsoportot: az elsőben azokat a visszaverődéseket találjuk, amelyek jól elkülönülnek a forráshangtól, ezt nevezzük echo-nak. Ide sorolhatóak azok a késleltető effektek is, amik egy.-egy hangszer hangját a zene tempójának megfelelően késleltetik (tempo delay), hiszen ilyenkor is jól elkülönülnek a forrás- és a késleltetett hang, de ezt a fajta effektet nem elsősorban visszhangosítás, sokkal inkább zenei megoldás céljából alkalmazzuk. A késleltetések fajtáiról és azok idejéről bővebben olvashatunk majd a késleltetők gyakorlati alkalmazásáról szóló részben.

A második főcsoport, amikor a visszhang nem különül el a forráshangtól, azzal gyakorlatilag egybeolvadva teremti meg a térbeliséget (vagy annak illúzióját). Ezen a csoporton belül két módszert találunk, a zengetést és a késleltetést, népszerűbb nevükön a reverb-et és a delay-t.

Míg az első főcsoportba tartozó effekteket leginkább kreatív felhasználásra alkalmazzuk, úgynevezett effektként, addig a második főcsoportba tartozóak egyértelműen a térbeliség, vagy egy adott hangzás megteremtésére valóak. Segítségükkel mélységet is adhatunk a hangfelvételnek, mixnek. Vagyis elérhetünk velük egy harmadik dimenziót is, nem csak jobbra-balra és fel-le tudunk hangokat elhelyezni, hanem előre-hátra is. Mindezek mellett érzékelhető méretű teret is adhatunk a hangoknak, amivel tetszés szerinti helyiségekbe, terekbe helyezhetjük a felvételt.

Echo
Echo-nak hívom a klasszikus visszhangot, amikor egy adott hang később (akár ritmusosan ismétlődve) újra hallható, de minden ismétléskor egyre halkabban. A visszavert hang jelszintje minden ismétléskor csökken, az ismétlések között viszonylag hosszú idő telik el, azokat teljesen különállónak halljuk, a számuk pedig általában alacsony. Elsősorban speciális hanghatások elérésére használjuk, sok esetben szinkronizálva a mű tempójához. Sokaknak megtévesztő lehet, hogy ezt a fajta késleltetést is a Delay nevű eszközzel (pluginnel) állítjuk elő. Sajnos ebben a tekintetben nincsen túl nagy konzekvencia a hangmérnökök között, sokszor keveredik az echo és a delay szó, de a legtöbbször hamar kiderül hogy ki mire is gondol. Nézzük meg, miben különbözik a Delay-től mint visszhangfajtától.


A kutatások azt mutatják, hogy hallásunk általában 100ms időtartamú hangot képes tárolni. Ha tehát két hallott hang között 100ms vagy több idő telik el, akkor azokat egymástól elkülönültnek halljuk, ha ennél kevesebb, akkor egybefüggőnek. Ahhoz tehát hogy egy hang visszaverődő ismétlését az eredeti hangtól elkülönülve halljuk, a közvetlen hang és a visszavert hang érzékelése között legalább 100ms-nak kell eltelnie. A hang átlagos sebessége levegőben 343 m/s (méter másodpercenként), tehát 100ms alatt 34,3 métert tesz meg. Mivel a hangnak először a hangforrástól a visszaverő felületig kell eljutnia, majd onnan a visszavert hangnak a hallgatóig, ezt a távolságot felezni kell. Vagyis ha minimum 17 méterre helyezkedünk el egy megfelelően nagyméretű és kellően sima, kemény felülettől és megfelelő erősségű hangot állítunk elő (pl. tapsolunk), akkor a hangot legalább kétszer fogjuk hallani. Először a direkt hangot, másodszor pedig a visszavert hangot, vagyis a visszhangot. A jelenséget most Evelin és Márk segítségével mutatjuk be videón, egy kicsit nagyobb távolsággal és így hosszabb késleltetéssel mint a fent említett 17 méter esetében.

Delay
Sokan Elvis slapback delay-nek hívják a klasszikus
felvételeken hallható késleltetés effektet.
A Delay egyfajta átmenet az echo és a reverb között, mivel a beállított paraméterek függvényében mindkét fajta visszhangosítást képes (részben) előállítani. Azért, hogy megkülönböztessük ettől a kettőtől, hívjuk mégis delay-nek (vagy késleltetésnek). Az Echo-tól eltérően a késleltetett hang jelszintje viszonylag magas, a késleltetés ideje olyan rövid, hogy azt a forráshangtól nem halljuk teljesen elkülönültnek, az ismétlések száma pedig nagyon alacsony. A természetben önmagában szinte sosem fordul elő, inkább csak hangtechnikailag alkalmazzuk. Segítségével (korlátozott) térbeliséget szimulálhatunk anélkül, hogy a hang (a reverb-el ellentétben) összemosódna.

Példa: Elvis Presley-Thats Allright videó.

Modulációs effektek
A forrás- és a késleltetett hang együttes lejátszásakor a közöttük eltelt idő függvényében változik a hallott hang jellege. Bizonyos idejű késleltetések távolság vagy térbeliség illúzióját keltik, de az ezeknél alacsonyabb értékűek egészen más jellegű hang-hatásokat hoznak létre. Ezeket modulációs effekteknek hívjuk. Ilyenek pl. a chorus és a flanger, vagy phaser. Az utóbbiak a nagyon rövid idejű késleltetés esetén kialakuló fázis eltérésből adódó torzítás, fésűs szűrő hatás, amikor egyes frekvenciák eltűnnek a hangból. Ettől a hangzás fémessé, rezgés-szerűvé válik. Ha a késleltetés értékét folyamatosan változtatjuk és az eredeti hangot két külön hangszóróból játsszuk le (sztereó) akkor a kialakuló frekvencia eltolódások miatt egy széles (vagy szélesebb) sztereó hangképet kapunk. Ezt nevezzük chorus (kórus) effektnek.

Reverb
Reverb-nek (magyarul zengetésnek) hívjuk azt a fajta visszhangot, aminek ismétlései olyan gyorsan követik egymást, hogy azokat nem halljuk különállónak (mint az echo esetében), viszont ismétlésszáma sokkal nagyobb mint a Delay esetében. A visszavert hang jelszintje általában alacsony, az ismétlések száma nagyon magas (mesterséges zengetés esetében több ezer), az intenzitása minden visszaverődéskor csökken, de legtöbbször változó értékben. Gyakorlatilag nagyon sok egymást gyorsan követő Delay-ről van szó. Elsősorban térbeliség megteremtésére, egy valódi helyszín szimulálására, tér és távolság illúziójának megteremtésére használhatjuk. Emellett a hangzás dúsabbá tételére, a lecsengések elnyújtására is jól alkalmazható.

Tipp:
Ha a hangot szinusz-hullám összetevőkre bontjuk fel (pl. FFT, vagyis gyors Fourier transzformáció) és ezek fázisát véletlenszerűen megváltoztatjuk (például egy all pass szűrővel), szintén visszhang hatást hallunk, pedig valójában nem történik időbeli késleltetés, vagy ismétlődés.

Bár a kevésbé hozzáértők azt gondolhatják, hogy a valódi helyiségekben hallható visszhang csak egy dús reverb-ből (a mellékelt ábrán zöld színnel jelölve) áll, a valóságban ez nem így van! A zengést megelőzve hallhatunk pár ritkább, ismétlődő echo vagy delay típusú visszaverődést is (kék színnel jelölve). Ettől halljuk a zengetést élethűnek, ebből számítja ki agyunk a forráshang távolságát és bizonyos esetekben az irányát is. Mint az az ábrán is látható, az első visszaverődéseket korai visszhangnak, míg az ezt követő részt kései visszhangnak, vagy zengésnek hívjuk.

Természetes hatású vs kreatív zengetés
A reverb egy kicsit különlegesnek számít a visszhangosítások között, mert rendkívül bonyolult a felépítése és összetétele, ráadásul a való világban folyamatosan érzékeljük, ezért rendkívül jól ismerjük. Ha tehát élethű zengetést szeretnénk előállítani mesterséges úton, akkor az nem is olyan egyszerű feladat, mint egy echo vagy a delay hatás előállítása, ahol gyakorlatilag csak a forráshang egyszerű megismétléséről van szó.

Ettől jelentősen eltér az úgynevezett kreatív felhasználás. Ez alatt azt értjük, amikor nem a valóságnak megfelelő visszhangosítást alkalmazunk, de ez nem hat zavaróan, sőt hozzáad a produkcióhoz valami olyat, amit más módon nem tudunk előállítani. Elsősorban a túlzott méretű helyiségek illúziójára lehet gondolni, például rendkívül hosszú és frekvenciáiban változó lecsengésű zengetés, vagy a másik sokszor alkalmazott effektre, amikor kiragadunk néhány hangot (vagy szót) a felvételből és csak azok kerülnek zengetésre, vagy ismétlésre. Emellett az egyik leginkább ismert effekt az úgynevezett ping-pong delay, amikor a hang a két hangszóróból felváltva ismétlődik.


Pszichoakusztika
Maga a hallás nem kizárólag mechanikai jelenség! Bár a fülünkig a hang a (levegő)részecskék mozgásával érkezik el, sőt ez a mozgási energia a fülben is a különböző hallószerveinket mozgatja meg, ez a mozgás később idegi aktivitássá alakul át, így az agyba már nem mint mechanikai elmozdulás jut. Tehát nem elég csupán csak a mozgó részecskék fizikájának ismerete ahhoz, hogy a hallott hangot tökéletesen le tudjuk írni, figyelembe kell venni a fülben és az agyban lejátszódó folyamatokat is. Egyszerűbben összefoglalva egy bizonyos hanghullám nem mindenki számára ugyanúgy hallható, sőt megfelelő hullámokkal az agyunk könnyedén meg is téveszthető.


Az egyik oldalról érkező hangot a másik oldali
fülünk is "hallja" az ábrán látható eltérésekkel.
Hang irányának érzékelése
Agyunk olyan jól működik, hogy nagyon gyorsan képes kiszűrni a nem hihető, ezáltal mesterségesnek tekintett hangokat, csupán csak a nem valódi, vagy nem élethű zengetés alapján.

Gondolom mindenki tudja, hogy bár csak két fülünk van, mégis mi módon halljuk azt, hogy egy hang előttünk, mögöttünk, alattunk vagy felettünk szól-e. Ezt mind agyunk "számítja ki" a két mikrofon (a fülünk) által szolgáltatott két mono jelből.

Egy csecsemő sokkal kevésbé képes még ezeket az irányokat megítélni mint egy gyermek, hiszen neki még nincsen erről elegendő tapasztalata. Idővel azonban mindez kialakul, és a két oldal közötti hangerő, időzítés, frekvencia és fázis különbség alapján nagyon gyorsan és pontosan tudjuk meghatározni egy hangforrás térbeli helyzetét. Emellett tapasztalatot szerzünk arról is (nem kell hogy lássuk, elég ha halljuk), hogy tartózkodási helyünk milyen méretű és természetű. Ezeket is -nagy részben- a visszaverődő hangokból számítja ki az agy, és ha valami nem stimmel, "nem hiszi el" amit hall.

Természetellenes hangzás
Elsősorban akusztikus hangszerek esetében -amik hangját a legtöbben ismerik, hiszen hallották már sokszor akár élőben, akár jó felvételről- elmondható, hogy ha a hangzás eltér a megszokottól, nem halljuk igazinak. Erre talán a legjobb példa, ha vonósokat olyan stúdióban rögzítünk, aminek túlzott a csillapítása. Ha ezek mellett még a padló sem kelt visszaverődéseket (vagyis nem visszaverő felületű), akkor teljesen mesterségesnek, rossznak halljuk a felvételt.

Egy másik példa, amikor olyan emberi beszédet hallgatunk vissza, ami nem tartalmaz visszhangot, vagyis egy süketszobában, vagy nagyon közeli mikrofonozással rögzítették. Ebben az esetben ha nem látjuk az adott szituációt (pl. behunyjuk a szemünket) és jó minőségű lehallgató rendszert használunk, azonnal meg tudjuk mondani, hogy a hang hangszórókból érkezik. Nem is kellemes hosszú távon ilyet hallgatnunk, még gyengébb minőségű lehallgatás esetében sem (visszhangzó helyiség). Ezzel ellentétben ha a felvétel tartalmazza a felvételi helyiség eredeti visszhangjait (vagy más jó minőségű zengetést) is, akkor rövid idő után teljesen úgy halljuk, mintha az illetőt élőben hallgatnánk. Könnyen beláthatjuk tehát, hogy miért játszik fontos szerepet egy jó mixben a megfelelő térbeliség és a visszhangosítás.

Élethű hangforrás távolság
Az élethű, vagy legalább hihetően természetes térbeliség megteremtéséhez nem elegendő csupán a megfelelő zengetés alkalmazása. A hallott hang távolságának érzékeléséhez a forráshangot és a zengetést is azonos távolságba kell elhelyeznünk a hallgatótól, mivel a levegőben terjedő hang fizikájából adódóan amíg a hang a forrásból elér a fülünkig, sok változáson megy keresztül. Elsősorban frekvencia összetevői változnak meg, de irányától függően a jobb és bal fül által érzékelt hang nem csak ebben különbözhet, hanem mint már tudjuk hangerőben, fázisban is. Mindez nem csak a direkt hangra, hanem a visszaverődésekre is igaz!

Tehát hiába alkalmazunk egy kiváló minőségű zengetést egy bizonyos távolságba elhelyezett hangon, ha a direkt hang egyes tulajdonságai nem egyeznek meg az azonos távolságban lévő valódi hang hallható tulajdonságaival. Ez a probléma a zengetés frekvencia-összetevőire is ugyanúgy igaz. Ilyen esetekben agyunk ellentmondásba keveredik, ami természetesen azonnal mesterséges hangzást, nem hihető, tehát természetellenes élményt nyújt. Ilyenkor a hallgató kiesik a zenéből, amit minden körülmények között kerülni kell, ha kiváló minőségű hanganyagot szeretnénk előállítani! Erről részletesen olvashatunk majd a Zengetés a gyakorlatban részben.

Több fejlesztő is készített úgynevezett Proximity, azaz közelségi -vagy magyarul inkább távolsági- plugint. Ezekben a programokban egyszerűen csak megadjuk a forráshang távolságát és irányát, a plugin pedig kiszámítja és alkalmazza nekünk a szükséges EQ és késleltetési beállításokat! Segítségükkel egy alap (természetes) térbeliséget is viszonylag egyszerűen hozhatunk létre olyan esetekre, amikor a felvétel nem mikrofonon keresztül, vagy nagyon közeli mikrofonozással készült.

Ajánlott ingyenes pluginek:
Tokyo Dawn Labs-Proximity
CytoSonic-Space 360


Visszhangosítás szerepe a hangfelvételekben
Egy kellemes élményt nyújtó hangfelvétel az esetek túlnyomó részében nem egy síkban szól, még akkor sem ha mono felvételről beszélünk. Ezt az úgynevezett térbeliség vagy térérzet megteremtésével érhetjük el, amit a forráshang késleltetett visszaverődéseiből generál az agyunk.

A különböző visszhangosítások segítségével a hallható hangokat a hangszórók távolságánál messzebbről érkezőnek állíthatjuk be, vagy elhitethetjük a hallgatóval, hogy egy másik helyiségben van. Ilyenkor ha behunyja a szemét, agya úgy érzékeli mintha máshol lenne, a hangok pedig nem is a hangszórókból érkeznének.

Használatukkal elkülöníthetjük egymástól a különböző hangszereket, ezzel a mixet 3 dimenzióssá, szélesebbé és/vagy mélyebbé tehetjük. Ilyenkor a mix érthetőbb, kevésbé zsúfolt lesz. A megfelelő visszhangosítás minden esetben jótékonyan hat a hangra! Segítségével nem csak térbelivé, de hangosabbá, érthetőbbé, kellemesebbé is tehetjük azt.

A mesterséges zengetés ma már a zenei produkciók szerves részét képezi. Segítségével visszaadhatjuk a közeli mikrofonozással és a túlcsillapított helyiségekben készült felvételek térbeliségét és a térben való elhelyezkedés érzékelését biztosító hang-információkat. A visszaverődéseket mint már láthattuk többféle módszerrel is előállíthatjuk aszerint, hogy milyen hatást szeretnénk elérni.


Delay
Watkins-Copicat szalagos késleltető
Jól láthatóak a különböző idejű késleltetést biztosító
lejátszó fejek.
A legnagyobb különbség a késleltetés és a zengetés között a létrejövő ismétlések számában van. Reverb esetében a késleltetett visszajátszások nem csak a forráshangból történnek meg, hanem a visszaverődésekből is, vagyis ilyenkor már a visszaverődések visszaverődéseiről beszélünk, ami delay esetében nem jellemző. Itt inkább csak a forráshang első ismétléseiről van szó, ami(k) egyben utolsó(k) is.

Néhány milliszekundumos késleltetést alkalmazva egy mono hangforráson, és a késleltetett és eredeti hangot ellenkező irányba panorámázva azt a hatást kelthetjük, mintha az adott hang egyszerre két oldalról szólna. Ha növeljük a késleltetés értékét, a hang egyre inkább kezd zengéssé változni, ezzel egy időben egyre nagyobb helyiség benyomását kelti egészen addig, amíg el nem érjük azt az értéket, ahol a késleltetett hangot már nagyon különállónak halljuk.

Ha például az ének sávon reverb helyett delay-t használunk, akkor annak lecsengése lehetővé teszi, hogy az ének hagosabban szóljon anélkül, hogy túlságosan a háttérbe kerülne (a mix mélysége!). Viszont minél szélesebben szól egy delay, a hallgató annál nehezebben tartja meg a figyelmét a középről érkező hangok iránt.

Roland RE-201 Space Echo
Ha a delay csak akkor hallható amikor a forráshang is, az megvastagítja a hangot és észrevehetetlen marad, vagyis természetesnek hat. Ha viszont a késleltetés csak akkor hallható amikor a forráshang nem, akkor elkerülhető hogy a hang érthetősége vagy hangzása megváltozzon. Ilyenkor a késleltetett hang jól kitölti a szüneteket, nem lesz üres a hangzás.

Bár a delay kiválóan alkalmazható a térbeliség elérésére, emellett egy másik kiemelkedően fontos szerepet is kap, mégpedig a művészi kreativitásban. Erre az egyik legjobb példa a Roland RE-201 Space Echo, ami szinte elengedhetetlen kelléke a Reggae és Dub stílusoknak, sőt az igazi ilyen zenekarokban egy külön tag csak ennek a kezeléséért felel.


Reverb
A való világban a körülöttünk lévő tárgyakról és falakról a visszhangok végtelen sok forrásból indulnak vissza. A visszatérő hangok nagyon halkak az eredeti hanghoz képest, akár 80-90dB-el is halkabbak, de hallásunk annyira kifinomult és megtanulta ezeknek a rendkívül halk hangoknak is az érzékelését, hogy még akkor is feldolgozzuk őket, ha közben náluk hangosabb hangok is szólnak. Ez pszichoakusztika. Ezért nagyon fontos, hogy hangfelvételek esetében a rendívül alacsony jelszintek is megfelelő részletességgel szólaljanak meg, amit digitális környezetben a mintavételezés magas bitszámával, vagy megfelelő dither alkalmazásával biztosíthatunk!

A mesterséges zengetés nem végtelen visszaverődéssel számol, ezért aztán soha nem halljuk 100%-ban természetesnek. Vagyis nagyon körültekintően kell eljárnunk, ha természetes, de legalább hihető térbeliséget szeretnénk előállítani.

Felnőtté válási folyamatunk alatt kialakult hallási tapasztalataink segítségével anélkül is el tudjuk képzelni hol vagyunk, hogy látnánk azt. Ez egyrészről előnyt is jelenthet a hangfelvételek esetében, hiszen virtuálisan tetszés szerinti helyre "repíthetjük" a hallgatót, de ugyanakkor hátrányt is jelent, mert ha az előállított akusztikai tér nem valóságos vagy hihető, könnyen kiesik a műsorból.

Mi az a maszkolás?
A maszkolási jelenségről már olvashattunk az ekvalizereket bemutató sorozatban. Ez egy olyan pszichoakusztikai jelenség, amit elsősorban hangszórós hang-visszaadáskor tapasztalhatunk. Lényege, hogy az egy irányból érkező azonos frekvencián megszólaló hangok közül csak a hangosabbat fogjuk hallani. Ez azonban csak abban az esetben igaz, ha a két (vagy több) hang teljesen azonos irányból érkezik. A való világban ilyen szinte soha nem fordul elő, viszont hangszórós hang-visszaadás esetében gyakran, hiszen a legtöbbször mindössze két hangszóróból hallgatjuk a műsort, miközben a sztereó térben több irányból érkező hangot is hallunk. Elég, ha csak a fantomközépre gondolunk! Ezeket a hangokat a két hangszóró között pontosan középről érkezőnek halljuk, pedig ott nincsen valódi (fizikai) hangszóró.

Maszkolási probléma a zengetésben
Könnyen belátható, hogy zengetés esetén az eredeti hangot halljuk ismét, csak valamelyest késleltetve és alacsonyabb jelszinttel. Vagyis nagy esély van rá, hogy a forráshang és a visszhang frekvenciái megegyeznek. Tehát itt alapvetően jelentkezhet a maszkolási jelenség. Ez leginkább azért probléma, mert a forráshang mindig hangosabb mint a visszhang, ezért a visszhangot nem fogjuk hallani. A hangszórós hang-visszaadás miatt a hangok csak korlátozott fizikai irányból érkeznek (sztereó esetében 2 irányból), így a maszkolási jelenség fokozottan jelentkezik. Ilyen esetekben a hangforrás irányának meghatározása nehézkessé, sőt akár lehetetlenné is válik, ami egyáltalában nem kedvez az élethűségnek.

Az egyik megoldás a fizikai hangforrások számának növelése, vagyis a surround rendszer lehet, bár a zenei felvételeket még manapság is inkább csak sztereóban hallgatjuk. Ennek megfelelően a másik lehetséges megoldás a maszkolás elkerülésére, ha a forráshang és a visszhang eltérő fizikai hangszóróból érkezik. Erre a megoldásra nagyon jó példa Eddie Van Halen gitár hangzása, ahol a felvett gitárhang csak a baloldali hangszóróból, visszhangja pedig csak a jobboldali hangszóróból szól. Érdekes módon agyunknak ez nem jelent különösebb kihívást, nem hat zavaróan ha ilyet hallunk. Ez a megoldás persze nem mindig, vagy inkább mondjuk úgy általában nem megvalósítható, így zengetés alkalmazása esetén fokozottan figyeljünk a maszkolási jelenségre!

Lexicon-PCM Native Reverb
Az egyik legjobb hardver zengető plugin változata
Mesterséges zengetés
A rossz minőségű mesterséges zengetés gyenge színpad mélységet ad. Visszhangzik, de nem ad valós térbeliséget, csak ködösséget, életlen, puha hangot, miközben elhasznál egy csomó helyet és energiát a mixben. Ennek egyik legszembetűnőbb jele, hogy a reverb-et hangosan kell használni. A kevésbé jó algoritmusokat használó gyengébb minőségű zengetők egy-egy sávon önmagukban hallgatva kielégítő eredményt adhatnak, de a teljes mixben már sajnos nem. A zengetés gyakorlati részében külön foglalkozunk majd ennek okaival és a zengetők hangminőségének tesztelésével!

Az elkövetkező részekben láthatjuk majd azt is, hogy több különböző zengetési típus létezik és mindegyiknek megvan a maga létjogosultsága. A lemezes zengetők (plate reverb) például kiválóan használhatóak pengetős hangszereken és éneken is, de vonósokhoz vagy orgonához nem igazán előnyösek. Ennek megfelelően a kiváló minőségű mix elkészítéséhez a legtöbb esetben nem csak egyféle zengetést használunk.

Ennyit mára a visszhangosítás alapjairól! A következő részben megismerkedhetünk majd a késleltetőkkel és a velük előállítható visszhangokkal, valamint áttekintjük a stúdió világ elmúlt időszakainak legismertebb késleltetőit. Ezek a klasszikus eszközök nem véletlenül váltak azzá, a hangzásuk alapvetően meghatároz több zenei stílust is, ezért érdemes őket ismerni és használni!

Addig is eredményes mixelést kívánok mindenkinek!

A következő részhez katt ide...

Felhasznált irodalom:
https://en.wikipedia.org/wiki/Psychoacoustics
https://en.wikipedia.org/wiki/Sound_localization
http://www.peterbremen.com/projects/doublesoundselevation/
https://www.youtube.com/watch?v=_H1abPcHFwk
http://www.physicsclassroom.com/mmedia/waves/er.cfm
https://en.wikipedia.org/wiki/Reverberation
http://hyperphysics.phy-astr.gsu.edu/hbase/Acoustic/reverb.html
Friedemann Tischmeyer: Internal Mixing

5 megjegyzés:

  1. A következőkben Cs. Kádár Péter rendkívül érdekes és magas szintű kiegészítését olvashatjátok:

    Tekintettel arra, hogy itt egy nagyon komoly, a szakmába vágó terminológiai probrémáról van szó, kénytelen vagyok részben ellentmondani neked, nagyobb részt pontosítani.

    Az időkésés (amit mesterségesen késleltetővel állíthatunk el) az a jelenség, amikor a hangforrás eredeti hangjához képest egyetlen, attól időben eltérő hangot észlelünk. Időkésés nemcsak effektként jelentkezik, a természetben is igen sok példa van rá. Minden olyan esetben, amikor a hang két úton vagy frekvenciafüggően terjed, előáll ilyesmi. Ez utóbbi olyankor szokott lenni, amikor messze vagyunk a hangforrástól, és van olyan "késleltető művonal" amelyik frekvenciafüggő. A mennydörgés bizonyos esetei jó példák erre. Maga a hangforrás ugyanis impulzus jellegű hangot bocsát ki, viszont a különböző légrétegek frekvenciafüggően késleltetnek. A kétutasra szintén az a példa, amikor messze vagyunk a hangforrástól, és van olyan egyetlen visszaverő felület, amely megváltoztatja a jel útját, de a direkt jel is jön. Az időkésés lehet kicsi, ilyenkor nem válik ketté a jel érzékelése, és lehet nagy, ilyenkor kettéválik.

    A zengés, zengetettség az a jelenség, amikor a hangforrás eredeti jeléhez képest, de érzetileg ahhoz kapcsolódóan, véletlenszerű visszaverődések következtében teremhangok sokasága is hallhatóvá válik, Nagyon lényeges, hogy egyetlen hangforrást hallunk egy teremben. Az első visszaverődés a hangforrás eredeti jeléhez képest az időkésés reteszen belül, tehát legfeljebb 50 ms-on (nem 100, hanem 50) belül jelentkezik, és a további ismétlődések között sincs 50 ms-nál nagyobb időkülönbség. Az 50 ms-os korlát annak következménye, hogy ennyi idő kell ahhoz, hogy a hallórendszer két különböző, egymástól időben elkülönülő hangforrást érzékelni tudjon, aminek az az oka, hogy a belső fül csigájában ennyi idő kell ahhoz, amíg a folyadékban végigmegy egy hangrezgés, Ezt követően kezdenek a csiga érzékelő szőrsejtecskéinek végén levő sztereocilium nevű "impulzusgenerátorok" impulzusokat adni azoknak az idegrostoknak, amelyek azután az úgynevezett binaurális (a két fül miatt két bemenettel rendelkező) idegsejteknek adják át az amigladában (az agy egyik sejtcsoportjában) ezeket az impulzusokat. Ennak megnyilvánulását a tudományban Haas-hatásnak hívják, az 50 ms pedig az akusztikus reflex nevű jelenség az észlelésben. (És akkor még szó nincs arról, hogy az akciós potenciál nevű jelenség miatt nem minden sztereocilium tüzel egyidejűleg.)

    Az 50 ms-os határnak tehát a világon semmi köze nincs ahhoz, hogy a hallórendszer és a hallórendszer fölhasználta memória milyen hosszúságú hangjelenséget és meddig tud tárolni, mert egyrészt háromféle memóriát különböztetünk meg, s az un. hoszzútávű memória akár évizedekig képes egy-egy hangmintázatot tárolni (különben nem ismernénk föl, hogy gitárt vagy dobot hallunk-e), másrészt egészen más jelenségről van szó.

    A visszhang az a jelenség, amikor a visszavert hangot a hallórendszer nem a hangforráshoz társítja, hanem önálló hangforrásként érzékeli, az eredeti hangforráshoz képest - hacsak nem monó felvételről van szó - térben másutt. Ilyenkor tehát a két hang első megszólalása között több mint 50 ms van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem továbbra is az a véleményem, hogy a 100 ms a választóvonal az echo és a reverb között. Tehát igaz, hogy reverb esetében 50ms a korlát, mint ahogy az echo esetében 100.

      Törlés
  2. Ami az irányokat jelenti: síkbeli hangsugárzó elrendezéssel soha nem tudunk lokalizálható föl-le irányt képezni, sztereóban csak a két hangsugárzó mögött tud a hallórendszerünk - igen jó hangsugárzó rendszert feltételezve - "teret" észlelni. Azonban ez sem igazi tér, valójában nincs mélysége, csak másodrendű jelenségekből következtet rá az agyunk. (lásd még: 2D-s képen is "látjuk", mi van távolabb, mert a párhuzamosok összetartani látszódnak). Kvadró vagy még több csatornás rendszerben is a hangsugárzók alkotta négyzeten vagy körön belül NINCS semmi, a belső térrész hangüres. (Ez alól a középpont kivétel, aminek a fejen belül kéne megszólalnia, de nem ott szólal meg, hanem az agyunk a fejünk fölé nyomja (pszichoakusztikus kupola).

    Egyébként az elöl-hátul irány érzékelése a valóságban is nagy hibaaránnyal történik, ezt mutatja az úgynevezett tévesztési kúp. Az elöl-hátul lokalizációt - mint az az elmült kb. 20 év tapasztalatai mutatják, az un. monaurális (egyfülű) hallás segíti, vagyis az, hogy a külső fül fülkagylója barázdált, és ide beeső hangok e barázdákban ide-odaverődnek, egymással interferálnak, illetve, mivel a barázdák mérete a hullámhosszhoz képest kicsi, elhajlanak.

    A hangforrások irányát és tőlünk való távolságát a hallórendszer egyáltaláén nem pontosan számolja ki, hanem eléggé elnagyoltan. A legpontosabb a lokalizáció vízszintesen, előttünk, itt igen jó esetben 1 foknyi hibát mérhetünk, vagyis két nagyságrenddel rosszabbat, mint amire a látásunk képes. Ennek az az oka, hogy a szem retinájára kép vetítődik, ezt a képet elemzi az agyunk, a fülbe viszont csak hullámok érkeznek, nincs "hangkép", ebben az értelemben. A hátunk mögötti részben a lokalizáció pontatlansága 35-40 fok, A hátsó térrész ráadsásul beszűkül, emiatt van az 5.1-ben a két hátsó sugárzó egymáshoz képest távolabb, mint a két első. Az elöl-hátul esetében - mint említettem - nagyon nagy a hiba, a lent-föntnél csak annyit tudunk mondani, hogy alattunk vagy fölöttünk van-e valami.. A távolságot a hallórendszerünk 7 m-en belül tudja többé-kevésbé becsülni, minden másra azt "mondja", hogy jó távol van.

    A térbeli lokalizációhoz elengedhetetlenül szükséges, hogy a fejünket mozgassuk. A fent-lent irányt enélkül nem is tudnánk megkülönböztetni. E mozgatás alapvetően úgy történik, hogy ahonnan a hangforrást hallani véljük, arra fordítjuk a fejünket egyrészt azért, hogy jobban tudjuk lokalizálni, másrészt, hogy lássuk, mi történik. Ez a jelenség már a születésünk után pár perccel megfigyelhető, ennek segítségével állapítják meg, nem siket-e a kicsi. A születést követő 2-3 óra múlva ez a reflex kialszik, és csak lassan, kb. 10 éves korunkra (!) fejlődik ki teljesen ismét.

    A mozgatás másik fajtája, amikor a nyakunk körül tekergetjük a kobakunkat, a harmadik pedig a bólintás.

    A mikrofon viszont nem mozog (néhány különlegesen szép felvétel kivcételével), van is ebből gond épp elég.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A két hangszóróból történő 3 dimenzióból érkező hangokkal kapcsolatban azt tudom mondani, hogy bár biztosra veszem hogy ezek térbeli elhelyezkedésének pontossága minden bizonnyal hagy maga után kívánnivalót, a tény hogy létezik és megoldható már csak tény. Elsősorban azért, mert magam is hallottam már ilyet nem egy esetben. Ezek persze csak effektek, nem 100%-ban pontosak, de egy-egy zenei produkcióban tökéletesen megállják a helyüket.

      Törlés
  3. Elnézést, hogy még egyszer belekotyogok. A cikkben van egy ábra, amin az a felirat szerepel, hogy ITD. Ez a három betű a fülek közötti időkülönbség angol rövidítése, és az elsőbbségi hatás magyarázatához szokták használni.

    A hatást bizonyító pszichoakusztikai kísérlet úgy néz ki (ez a kisszámú jól működő, egyszerű kísérletek közé tartozik), hogy rövid impulzusokat löknek fejhallgatóba. Mindaddig, ameddig a két fülbe adott impulzusok között legfeljebb 50 ms eltérés van, egyetlen, összeolvadt hangot hallunk. Ha a két fülbe nyomott hang között az időkülönbség túllépi az 50 ms-ot, akkor két hangot hallunk már.

    Az elsőbbségi hatás azonban nem mindig jelentkezik. Ahhoz, hogy működjön, több feltétel szükséges:

    A hangok nem folytonosak, hanem tranziensek, azaz rövid ideig tartók és átmenetiek.
    A két hang között legalább 1 ms különbség van; ennél kisebb különbség esetén a két hang valamilyen összesítése adja az összeolvadt hang lokalizációját.
    A második hang az elsőhöz hasonló hangerejű: ha sokkal hangosabb annál (legalább 10-15 dB-lel), akkor nem jön létre a hatás.
    A két hang minőségileg hasonló; minél kevésbé hasonlóak, annál kevésbé működik a hatás.
    Elég idő áll rendelkezésre a hatás felépüléséhez; az elsőbbségi hatás nem jön létre azonnal, a hangpárok néhány ismétlése szükséges hozzá.

    Az elsőbbségi hatás nem azt jelenti, hogy a második hangot teljesen elnyomja az első hang, ugyanis képesek vagyunk meghallani a különbséget a másidikkal együtt hangzó és az anélküli hang között.

    Vagyis az elsőbbségi hatás lényege, hogy egyetlen, de eltérő minőségű hangot észlelünk. Úgy is értelmezhetjük mindezt, hogy a hallórendszer elnyomva a második hangot, arra következtet, hogy a második hang ugyanannak a hangnak a visszaverődése, és ezért nem kell figyelembe venni a visszaverődés irányát.

    Tanult, és nagyon is magas agyi szinten zajló, kognitív (megismerésen alapuló) folyamatról van szó. Erre például abból lehet következtetni, hogy nem azonnali: kell egy kis idő a felépüléséhez. Vannak olyan eredmények is, amelyek azt mutatják, hogy a hatást a személy hallási környezetről kialakított elvárásai is befolyásolják (például hogy mennyire zengőnek gondolja a helyiséget, ahol tartózkodik).
    Mivel a legtöbb esetben van visszaverődés, az elsőbbségi hatás nagyon fontos szerepet játszik az észlelésben. Ez teszi lehetővé, hogy az akusztikus környezet változásai ellenére viszonylag jól tudjuk lokalizálni, értelmezni és azonosítani a hangokat. Vagyis egy száraz teremben ugyanúgy meg tudjuk mondani, hogy gitár szól-e vagy énekel-e valaki, mint egy nagyon zengőben.

    Viszont. Amíg a látásunk segítségével jól meg tudjuk különböztetni és sokáig felidézni két különböző látvány eltéréseit utólag is, még ha ezek az eltérések parányiak is (pl. két hangversenyterem közötti eltéréseket a díszítést tekintve), tehát az egyiknek a képét megnézve megmondjuk, hogy ez melyik, a hallásra ez egyáltalán nem igaz. Azt pl. talán meg tudjuk mondani, hogy barlangot hallunk, de hogy melyik barlangét, azt biztosan nem, ha csak az egyiket halljuk. Vagy az is valószínű, hogy egy nagy templomban vagyunk, de hogy ez a budapesti vagy az esztergomi bazilika... Pedig belülről egészen más a kinézete, és bizony, az akusztikájuk között is van különbség.

    VálaszTörlés