Mazochisták előnyben

Sajnálattal tapasztalom, hogy a Tisztelt olvasók legnagyobb része tulajdonképpen mazochista. Más okát nem tudom elképzelni annak, hogy miért járnak ide a Microchips Sound Studio oldalaira. Természetesen tiszteletben tartom a beállítottságukat, annál is inkább mivel ezzel a viselkedésükkel másnak nem ártanak, szenvedést és fájdalmat nem okoznak csak saját maguknak. Nyilvánvaló, hogy csak egy önkínzó teszi meg azt, hogy olyasmit olvas ami neki nem tetszik, sőt mindezt rendszeresen, akár napi, de leginkább heti rendszerességgel. Láttam már néhány perverziót, de ilyet még nem...




Egy kis gyors statisztika
A blog első bejegyzése 2015.10.23-i dátumú. A jelen bejegyzés készült 2016.07.14-én. Ez azt jelenti, hogy azóta 8 és fél hónap telt el. Ennyi idő alatt 35 bejegyzés (gyakorlatilag minden héten 1db) lett közzétéve és 46573-szor lett az oldal megnyitva, ami átlagban havi 5500-ra jön ki. Feltételezhetően ez ennyi olvasást jelent. Nem minden cikket nyitnak meg ugyanannyiszor, pl. a legtöbbet megnyitott 2794, ami a matematikai átlag 1330-nak kb. a duplája. Persze ez a statisztikai és matematikai része a dolognak, a valóságban átlagban 500-600 közötti olvasóval lehet egy-egy bejegyzést számolni.

Egy kicsit beszédesebb a napi statisztika, ahonnan (átlagosan számolva) kiderül, hogy egy-egy cikk megjelenésekor nagyjából 500-an kattintanak rá, majd pár nap elteltével az oldal látogatottsága kb. 100/nap-ra csökken.

Ez tehát azt jelenti, hogy átlagban (szinte biztosan) az oldalra kattintanak
- naponta 100x
- havonta 5500x

Tételezzük fel, hogy egy-egy olvasó minden cikket elolvas, de csak egyszer kattint rá, ez 35 kattintás/főt jelent. Ha az összes 46573 kattintást elosztjuk ezzel a 35-el, akkor ez 1330 olvasót jelent. Persze ennyire azért biztosan nincs sok visszatérő, mint mondtam, a friss cikkeket kb. 500-an olvassák még aznap (feltételezve, hogy egy olvasó csak egyszer nyitja meg az adott bejegyzést). De ne legyünk ennyire optimisták, hiszen sokan lehetnek akik véletlenül csak belebotlanak valahol a linkbe, rákattintanak, majd miután pár sort elolvasnak, konstatálják, hogy ez bizony nem érdekli őket. Ennek megfelelően vegyük a fenti olvasók számának csak a felét! Ez nagyjából 250 rendszeres olvasót feltételez. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Facebook oldalt eddig 410-en lájkolták, és ennek is csak a felét tételezzük fel rendszeres olvasónak, akkor szintén a 250 közelében maradunk. Tehát úgy néz ki, hogy ez a 250 fő egy nem túl elképzelhetetlen, inkább elég rendesen alábecsült rendszeres látogató szám.

És most következik az érdekesség!
A Blogger statisztikákból jól látszik, hogy a látogatók legnagyobb része a Facebook-ról érkezik, tehát egy ott lévő linkre kattint rá. A Facebook azt is megmutatja, hogy egy-egy poszt hány emberhez ért el, ez átlagban 1500 embert jelent, de van olyan poszt is, ami 3000 feletti felhasználóhoz jutott el. A Facebook oldalon a legtöbbet kedvelt bejegyzést mindössze 20-an lájkolták. A különböző csoportokban elhelyezett linkekre ennél sokkal kevesebb, mindössze kb. 10 lájk érkezik.

Nagyításhoz katt a képre!
Természetesen a Blogger felületén is ki tudja fejezni az olvasó a tetszését, mégpedig a +1 gomb megnyomásával, amihez Google fiók szükséges. Ilyen persze biztosan nincsen mindenkinek... (mert Facebook van?) Figyelem, most jön egy nagyon meglepő adat, a legmagasabb elért +1-ek száma 4, azaz négy darab, de több bejegyzés egyet sem kapott, pedig minimum 350-szer rákattintottak, de van olyan is, amire 1134-szer.

Tehát ha hihetünk a Facebook és a Google nyilvántartásainak, a cikkekről tudomást szerző átlag 1500 emberből kb. 500-an kattintanak rá a linkre ami idehozza őket a Microchips oldalra, és ebből -pesszimista becslés alapján- kb. 250 ember az, aki el is olvassa a cikkeket, legalábbis rendszeresen. És ebből a 250 emberből mindösszesen (felfelé kerekítve) 30 az akinek tetszik is az amit olvas, a maradék 220 nem ezért jár ide. Ha pedig nem azért mert szórakoztatónak, érdekesnek, hasznosnak találja az írásokat, akkor más logikus következtetés nem marad mint hogy azért, hogy önmagát kínozza!

Érdekes hely ez a Magyarország és érdekesek a lakói is. Itt valamiért az van az emberek tudatában, hogy ami ingyen van az biztos hogy rossz minőségű, gyenge, tehát használhatatlan. Ami pénzbe kerül az biztosan sokkal jobb, sőt az ár emelkedésével egyenes arányban nő az érték is, viszont pénzt adni érte, -főleg sokat- senki sem akar. Az úgynevezett "magyar megoldás" tehát, hogy lopjunk! Így fizetés nélkül jutunk a kiváló minőséghez. Persze amikor az általunk lopott eszközökkel készített munkánkat aztán mások ellopják, fel vagyunk háborodva, hogy miért nem akarnak fizetni érte!

Hamar munka ritkán jó, tartja a bölcs magyar mondás, de arról a legtöbben elfelejtkeznek, hogy ennek megfelelően a jó munkához viszont idő kell. Az idő pedig pénz, még akkor is ha konkrétan senki nem fizet érte. Az átlagos magyar órabér 1000 Ft körül van. Egy egy cikk megírása bizony több napig is eltart és napi 1-3 órát is igényel. Átlagosan elmondhatjuk, hogy egy cikk megszületése -a kutatómunkákkal, grafikákkal, példákkal- kb. 10 órát emészt fel. Csak hogy a magyar gondolkodásmódnál maradjunk, ez pénzben 10.000 Ft-ot jelent cikkenként, ami heti 4 cikkel számolva havonta 40.000 Ft! De mondhatjuk úgy is, hogy nem 8 órát dolgozol naponta hanem 10-et, és néha a hétvégéden is 6 órában csak ezzel foglalkozol. Ha van az olvasók között olyan aki ezt vállalná teljesen ingyen, akkor az megérti hogy miről beszélek. Te áldoznál ennyit az életedből azért, hogy másoknak segíts? Megtennéd, hogy munka után nem a szeretteiddel vagy a barátaiddal töltöd az időt, és hétvégén sem pihensz vagy szórakozol annyit mint enélkül?

Én rengeteg ingyenes anyagot olvasok pl. a Facebookról linkelve, és nézek videón a Youtube-on és ha úgy találom hogy az adott anyag hasznos volt számomra, nem esik nehezemre megköszönni a készítőnek a befektetett idejét, energiáját és pénzét! Mindössze annyit kell tennem, hogy egy picit arrébb mozdítom az egeret és megnyomom rajta pontosan ugyan azt a gombot, amivel az oldalra léptem, tehát ez nem egy óriási erőt követelő, lehetetlen feladat. Ezzel egy Lájkot adok a cikknek vagy a videónak! Ezt okostévén, vagy okostelefonon is meg lehet ám tenni... Sőt én még ennél is tovább megyek! Bár a TV-ben sem szeretem a reklámokat és áldom a távirányító feltalálóját amivel ilyenkor átkapcsolok egy másik csatornára, a Youtube-on bizony megnézem a reklámot is, ha az adott csatorna, vagy az adott videó hasznos számomra! Ez nekem semmibe nem kerül, kibírom azt az 1 percet, a készítő pedig egy kis pénzhez jut -ami közvetlenül hozzá érkezik meg-, ezzel is megköszönöm és támogatom a munkáját, hogy azt a jövőben is ingyenesen élvezhessem!

A Microchips Sound Stúdió oldalain található anyagok mindenki számára ingyenesen olvashatóak! Semmiféle reklám nincsen elhelyezve, így megtekinteni és rákattintani sem kell! Bár már nem olyan egyedülállóak az itt magyar nyelven olvashatóak, mint ami 10 évvel ezelőtt lett volna, de szerintem sok ilyen részletes oldalt nem találunk. Nem lájkvadászatról van itt szó, hanem arról, hogy kinek mennyit ér meg a megszerzett tudás! Nem az elismerésért csinálom, a legtöbbször saját magamnak, akár emlékeztetőül. Sokat segít viszont ha látom, hogy van értelme a dolognak és nem csak az időmet töltöm el és önmagamat szórakoztatom vele!

Ha Te, Kedves olvasó úgy érzed, hogy amit a Microchips Sound Studio oldalain olvasol az tetszik, akárcsak kikapcsol egy pár percre a felgyorsult világ stresszes állapotából, vagy ne adj Isten talán még tanulsz is belőle valamit amit máshol kamatoztatsz, akkor legyen benned annyi, hogy egy kattintással kifejezed a köszönetedet az adott cikknél!

Kérdések és válaszok
Végülis a tapasztalatok alapján az oldalon megjelenő ismeretekre csak nagyon keveseknek van szükségük, a legtöbbeknek azok inkább csak szórakoztató jellegűek, amolyan színes magazin félék, hiszen akik olvassák 99%-ban már mindent tudnak a témáról, legalábbis a 46573 kattintáshoz képest beérkező kérdések számából kiindulva. Mert ugye aki mindennel tisztában van az nem is kell hogy kérdezzen... persze neki nem is kéne az oldalt sem olvasni. Ezek után aztán gondolom nem is jelent neki különösebb problémát, ha nem jut további információkhoz, vagy csak sokkal ritkábban.

Eredményes mixelést kívánok mindenkinek!


14 megjegyzés:

  1. Már meg ne haragudj, de ha önzetlenségből cselekszel, akkor miért vársz bármiért is hálát? Én nagyon hálás vagyok, rengeteget tanultam az oldaladról, de ezzel a bejegyzéssel tökre kiábrándítottál... Nem értem, hogy mi a célod ezzel. Ettől nem fogják többen lájkolni az oldaladat, ha meg pénzt szeretnél, akkor meg helyezz el hirdetéseket, egy ingyenes oldalon ez teljesen elfogadható, arról nem is beszélve, hogy aki minőségi tartalomért jön ide, az nem fog elrettenni néhány hirdetéstől. Kérlek, gondold végig! És tarts ki!

    VálaszTörlés
  2. Szia! Én rendszeres olvasód vagyok és elég sok mindent tanultam a jegyzeteidből ami szerintem nagyon hasznos. Tudnék hozni olyan témákat amikért több 10000 Ft-ot is elkérnek, de ezek az írások sokkal jobbak. Hajlandó vagyok pénzt is áldozni ezekért a dolgokért, mint ahogyan tettem is koránban......könyvek, pluginok, szoftverek stb. Nem vagyok rest olyanokra pénzt költeni ami érdekel.

    Az én véleményem alapján mivel én is hasonló beálítottságú vagyok teljesen igazat adok az oldal szerkesztőjének. Rendben van......akinek nem hasznos vagy nem érdekli az ne is olvassa, de akinek vannak benne hasznos információk az legalább tegye már tiszteletét az oldalon egy like nyomásával. Igaz nem nagy mértékben, de próbálom segíteni a facebookos oldalt egy-két hasznos dologgal.

    Az a lényeg, hogy tisztelem becsülöm az oldal szerkesztőjét, hogy az életéből ennyi időt szentel olyan dologra ami nem térül meg csak annyiban, hogy mást át tud segíteni egy olyan problémán amit esetleg magától csak sokára jönne rá.

    Ez megérdemel egy like gombot nem?

    VálaszTörlés
  3. Hello! Nagyon szépen köszönöm az eddigi munkádat, nagyon sokat tanulok belőle. (szinte csak itt találtam meg úgy a dolgokat hogy értsem is) Minden héten úgy várlak mint a Messiást Üdv! Fel a fejjel. Nagy tisztelettel: Audiohustla Beatz

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó az oldal! Köszönöm a segítséget! Peti

    VálaszTörlés
  5. Hello. Én is rendszeres olvasód vagyok. Rengeteget tanulok az itt megosztott anyagokból. Szerintem szépen összeszedett, jól érthető, minőségi információkat teszel közzé. Cikkeidet kinyomtatom magamnak, és lefűzöm egy mappába, hogy akkor is elérhető legyen számomra, ha épp nem vagyok online. Nagyon hálás vagyok neked, hogy értékes idődet arra "pazarlod" hogy mi tanulhassunk. Minden pénteken úgy várom a következő leckét, mint kiállás után a refrént. Köszönöm szépen.

    VálaszTörlés
  6. A kimutatásokra nem lehet mérget venni...viszont egy év alatt 45000 nyitás az szerintem arra mutat, hogy van érdeklődés a téma iránt. Érdemes folytatni. És mikor a téma körbefut, egy könyvet ki lehet adni. Ha erre sor kerül, mindjárt látom a blogomon, és meg is fogom rendelni hisz kitettem oda egy ide vezető linket a saját olvasó listámon.
    Mert persze össze lehet szedni neten is infót, de sok időbe kerül, egy mixesnek áldás, ha van két három könyve mindjárt a munka asztala mellett. Mert borzasztó idegölő, amikor végig kell nézzél három 37 perces angol jutubos filmet, ahol az első negyed óra eltelik a világtörténelemmel és a lényeget valami tájszólásban elhalandzsálják, hogy semmit nem ért az ember. Megvettem volt a Cubase-ról egy magyar könyvet és áldom az eszemet miatta, percek alatt elérem pont azt az infót, amit keresek és anyanyelvemen.
    Egy kezdő mixes nem tudja felfalni az egész tudományt egyszerre, de ha ott a könyv mellette, az ember apránként kiolvassa belőle azt ami elősegíti.
    Szóval én áldoznék ezer forintokat egy Microchips könyvre bármikor.

    VálaszTörlés
  7. Szia! Én nagyon hálás vagyok hogy írod a leckéket. Olyan tudást adsz itt át, amit szerintem minden olvasó titkol. Ezért nem lájkol, osztogat. Az ember könnyen hozzá szokik a jóhoz, és utána elvárja... köszönet nélkül! Szerintem nagyon jó hogy ezt a bejegyzést megírtad mert sokan rádöbbenünk hogy mit is hibáztunk és mit vársz el cserébe. Könyv az nagyon jó ötlet szerintem is, vagy akár "füzet", ha lesz ilyen biztosan hajlandó vagyok fizetni érte.
    Kitartást!, és remélem ugyanilyen szenvedéllyel írod a további fejezeteket is!
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  8. Szerintem meg nyugodtan feldughatod a tudományodat, jóbarát.
    Tele van az internet jobbnál jobb anyagokkal, még ha nem is feltétlen magyarul méghozzá ingyenesen. Te is azokból élsz :)
    Lopod, ami ingyen van utána meg pattogsz, hogy az emberek nem köszönik meg szépen. Vajon a te gépeden hány lopott plugin van, te gyökér? Megköszönted a fejlesztőknek egyszer is? Vagy az ingyenes pluginek fejlesztőinek, akiknek a munkáját a redves oldaladon felhasználod? Donate?
    Hagyd abba és nyugodtan töröld le ezt a szart a netről, senkinek nem fogsz hiányozni.Ez maximum a nyomorult stúdiód antireklámjának jó, mert bebizonyítottad, hogy egy arrogáns bunkó vezeti...bocs.

    VálaszTörlés
  9. Névtelen 2016. augusztus 18. 0:30! Egyértelmű, hogy ki a gyökér, jóbarát ;) Biztosan fáj, hogy az ilyen információk kitételével egyre kevésbé tudod eljátszani a fillérszeműt.

    Kedves Szerző! Csak így tovább! Ha ennyien olvassák a blogot, nyilván érzed, hogy van értelme, ha pedig azt kéred, hogy lájkoljak, akkor szívesen megteszem - ahogy meg is tettem már -, mert egyesekkel ellentétben egyáltalán nem tartom nagy kihívásnak :) Nekem az tetszik, hogy a máshol részletekben fellelhető információ, jól összeszedve, rendszerezetten jelenik meg az oldalon. A plugin fejlesztők pedig biztosan örülnek, hogy neked köszönhetően még többen töltik le az alkalmazásukat.

    VálaszTörlés
  10. Kedves Oldalt szerkesztő Ember !

    Zseniális az oldal, nagyon jó, hogy ilyen információkhoz juthatunk hozzá. Szerintem magas színvonalon tájékoztat. Arra szeretnélek kérni, hogy folytasd ezt a tevékenységet tovább!
    Sajnos nem tudom, hogyan kell lájkolni a nemistudommit ezért ilyet nem fogok csinálni.
    Ha írsz egy cikket arról, hogy mit vársz el tőlünk olvasóktól (hasonló részletességgel mint ahogy a stúdiótechnikáról írsz) mindent meg fogok tenni amit csak tudok.
    Továbbra is olvasni fogok minden írást ezen az oldalon, köszönjük a rengeteg munkát !

    VálaszTörlés
  11. Szerintem ezt az oldalt reklámcéllal készítetted. Nincs ebben semmi önzetlenség, ezért is verted ki a balhét, hogy nem osztják meg elegen. Nekem sem szimpatikus a hozzáállásod,hogy ilyen hangnemben kéred számon az olvasóidat.Annsk ellenére, hogy eddig olvastalak és a megosztók között vagyok, nálam azt váltottad ki, hogy nem olvaslak többet és minden megosztásomat akkurátusan töröltem. Valószínűleg nem jönnek úgy a megrendelések, ahogy vártad ennek a blognak köszönhetően.Ez nem az olvasók hibája, teljesen igaz, hogy ezek az infók összeszedhetőek máshonnan is, és aki ezzel foglalkozik, saját maga is kitapasztalja, mi hogyan működik...

    VálaszTörlés
  12. Nagyon köszönöm az eddigi cikkeket! Rengeteget tanultam belőlle! Nagyon jó volt olvasni a cikket és párhuzamosan veled mixelni, mintha melletem ültél volna.
    Kérlek ne vegye kedved az alpári hangon nyilatkozó, sértődékeny vélemény. Van egy tábor aki nagyon várja az írásaid, örömmel olvassa és likeol is. Persze nekem se tiszta pontosan, hogy ezt hol tegyem de ha instrukciót kapunk akkor naponta töbször is :) ! A kérdésekkel kapcsolatosan sztem sokan tartanak attól, hogy beégnek vagy valami "szakma nagy mestere" kicikizi. Így magamból kiindulva inkább elolvasom az anyagot mégegyszer vagy esetleg korábbi cikekben nem jegyeztem meg valami fontos infót és visszatérek.

    A további íráshoz sok időt neked és erős lelket
    (Az ihlettel semmi baj :) ).
    Nagyon vár(om)(juk) NE HAGYD ABBA!

    VálaszTörlés
  13. Kedves Norbert és minden más Olvasó!

    A blog nem állt le, és amíg élek nem is fog. Az hogy mostanában nem hetente jelennek meg az új cikkek azért van, mert nincsen elég időm elkészíteni őket. Tudom hogy mennyire várják sokan az újabb információkat, mivel én is ilyen voltam, de meg kell érteni, hogy amíg nem ebből élek, addig a mindennapi megélhetés biztosítása elsődleges szerepet kap.

    Köszönöm mindenkinek az érdeklődő hozzáállást és türelemre intek minden kedves olvasót, jönnek a cikkek, de sajnos mostanában kicsit ritkábban. Addig is érdemes a Facebook oldalt böngészni, ahol sok kiváló minőségű ingyenes plugin, virtuálinstrument és hangminta könyvtár elérhetőségét teszem közkinccsé.

    VálaszTörlés