Arány beállítás hallással -Minden a keverésről 3. rész

A sorozat előző részében szereplő technikákat természetesen nem csak a kezdeti arányok megtalálásához használhatjuk, de a keverés teljes folyamata alatt is. Mivel azonban azokhoz -hallásunkon kívül- segédeszközöket is kellett alkalmaznunk, ezért használatuk mix közben talán kicsit lassú és körülményes lenne.

Jobb és gyorsabb megoldás, ha olyasmit alkalmazunk amihez nem kell más, csak a fülünk. A most bemutatásra kerülő módszerek természetesen a kezdeti szintbeállításban is segítséget nyújtanak, de ezeket később is alkalmazhatjuk, egészen a keverési folyamat befejezéséig. Jól használhatjuk őket például a mixbe később bekerülő ekvalizerek és kompresszorok által megváltoztatott egyensúly javítására, vagy a hangerő arányokkal együtt változó érzelmi töltés kompenzálására.

Szarból nem lehet várat építeni!
Egy jó (vagy akár csak szódával éppen elmegy minőségű) mix elkészítése nem lehetséges, ha a felvétel minősége nem megfelelő! Mit értek minőség alatt? Nem csak a hangminőséget (zajszint, dinamika, sávszélesség), hanem sokkal inkább a hangszerelés és a feljátszás minőségét. Egy rosszul hangszerelt darab nem fog jól szólni. Egy rosszul, rossz hangszerrel, rossz játék-technikával, pontatlanul, hamisan feljátszott sávból nem lehet jót kitekerni! Mindez fokozottan igaz az ének sávokra, mert az emberi hangot nagyon jól ismerjük, hiszen minden nap halljuk. A hangszerek valódi hangját viszont csak a zenészek ismerik -Ők naphosszat hallgatják-, így a publikum az ezekben lévő hibákat talán kevésbé veszi észre.

Azt szokták mondani, hogy egy jó felvétel megkeveri önmagát és ez nagyon igaz! Ha a felvétel megfelelő volt, akkor a keveréskor már csak szépítgetjük, csinosítgatjuk, vagyis egy magasabb szintre emeljük a már amúgy is jó anyagot!


Néhány fogalom, amit jó ha ismerünk:

Biztonsági mix (Safe mix)
Biztonsági mixnek azt nevezzük, amikor egy olyan keverést készítünk, ami semmi mást nem tud, mint hogy a lehető legtöbb lejátszó eszközön közel azonosan lesz hallható. Tulajdonképpen minden mix biztonsági mixként kezdi meg létezését, és innen fejlődik tovább egy jó, vagy egy kiváló, esetleg egy egyedülálló keveréssé. A fejlődés az apró részletekben mutatkozik meg, a kidolgozás és a szónikus lehetőségek egyre részletesebb használatában. Értem ez alatt a különböző effektek használatát, vagy pl. a ride-okat, stb.

Fader ride-nak nevezzük azt a módszert, amikor a sávok hangerejét a fader poti mozgatásával változtatjuk (korrigáljuk) a szám közben. Ennek egyik legnagyobb mestere Al Schmitt, aki pl. még kompresszort sem használ a keveréshez, minden apró hangerő változtatást a fader potival végez el. (Így a kompresszorok nem változtatják meg a hang jellegét, a dinamika pedig mindig pont olyan lesz, amilyet szeretne.)

Amikor még nem voltak motoros pultok, akkor a hangmérnök egy papírra írta fel magának, hogy melyik résznél melyik potinak hol kell állnia. Ilyenkor gyakorlatilag mint egy hangszeren, úgy játszott a keverőpulton, miközben a kimeneti jelet két sávos (sztereó) magnóval rögzítették. (ma ezt úgy hívjuk, hogy bounce/render/export, stb.). Ha motoros faderrel (Flying faders) ellátott keverőpultot használtunk, akkor abban rögzíthettük ezeket a mozgásokat és egyesével lehetett őket felvenni, akár csak a sávokat. Ma mindezt DAW-ban nagyon egyszerűen automatizációval valósíthatjuk meg.
A fader ride-ot nem csak a hibák és egyenetlenségek javítására, hanem kreatív célokra is használhatjuk, pl. az egyes részekben főszerepet játszó sávok kiemelésére, vagy háttérbe küldésére.

Hook
Most nem a Pán Péter filmből ismert kampós kezű kalózra gondolok... A zenében hook-nak (ejtsd: húk) nevezzük a szám azon elemét, ami leginkább magára vonja a hallgató figyelmét. Ez sok minden lehet. Lehet egy gitár riff, egy dallam, a refrén vokális része, egy dobritmus, bármi. Erről ismerjük fel a számot, ezt dúdoljuk, ezzel lehet a legjobban jellemezni az adott művet. Ha nincs ilyen a számunkban, akkor lehet hogy nem is fognak emlékezni rá, de lehet hogy meg sem hallgatják, főleg a mai rohanó világban, ahol max. 30 másodperc után az ember átléptet a következő számra.


Egy nagyon jellemző példa hook-ra Michael Jackson-Billie Jean című számának kezdő dob témája. Ez az egyik olyan zene a világon, amit az első 4 másodperc alatt a legtöbb ember felismer. (De említhettem volna Beethoven 5-ik szimfónáját is.)




Start!

A keverési munkát célszerű azzal kezdeni, hogy végighallgatjuk a számot és keresünk benne hook-ot. Ha megvan, akkor igyekszünk az köré felépíteni a nótát. Előfordulhat, hogy egy számban több hook is van a különböző részekben. Ekkor minden részt az ott lévő hook köré építünk fel, és a közöttük lévő átmenetet a lehető leginkább harmonikusra alakítjuk ki. Ha a több hook egy időben van jelen, akkor választanunk kell belőlük, melyiket helyezzük inkább előtérbe.

Elsőként próbáljunk meg mono-ban dolgozni. Ha van olyan sávunk (pl. dob overhead, room, stb.) ami alapból sztereó, akkor azt hagyjuk sztereóban (panorámázzuk balra-jobbra). Ha van konkrét elképzelésünk arról, hogy melyik sávot hová szeretnénk panorámázni (ami valljuk be nagyon is szükséges egy jó mix elkészítéséhez), azt is beállíthatjuk még a szintbeállítás előtt. Ha mindent monóban hagyunk, akkor sem tévedhetünk túl sokat, a szétpanorámázás után csak egy sokkal tisztább, szélesebb hangképet kapunk majd. A sorozat következő részében részletesen is olvashatunk majd a panorámázásról és egyéb okosságokról!

Az előző részben megismerhettünk két "tudományos", méréseken alapuló módszert az arányok kiegyensúlyozására. A most következő technikákban csak a hallásunkra támaszkodunk, ezért itt kiemelkedően fontos a jó lehallgató rendszer! Ha nem rendelkezünk ilyennel, akkor csak a mi kis stúdiónkban fog jól szólni a mixünk! Ez valljuk be nem túl jó dolog, hacsak nem az a célunk hogy folyamatosan sok ember legyen benne, akik szeretnék a számunkat jó minőségben is meghallgatni.

A hallás után történő kiegyensúlyozásnak van egy vitathatatlan előnye a méréssel történő keveréshez képest, ugyanis a mix folyamán bármikor és gyakorlatilag mindig, folyamatosan alkalmazzuk. A most következő módszereket lehet külön-külön, de együttesen is használni, mikor melyikre van szükségünk, vagy melyik vezet gyorsabban-könnyebben eredményre.

Megfelelő hangerő!
Keverés közben nem csak a szintbeállításkor, de mindvégig nagyon fontos hogy megfelelő hangerőn dolgozzunk! A referencia hangerő fontosságáról és beállításáról bővebben olvashatunk a Referencia lehallgatási szint részben. Tekintsük az ott leírtakat a normál hangerőnek, és lehetőség szerint dolgozzunk mindig ezen!

Természetesen a keverés közbeni hangerő sem szent írás. A sokat emlegetett Andrew Scheps például soha nem dolgozik normál hangerőn (jelentsen ez neki bármit is). Általában nagyon alacsony hangerőn kever, és csak néha ellenőrzi a mixet hangosan, de akkor nagyon hangosan. Ilyenkor nem az arányokra figyel, hanem a mix ütősségére, hogy milyen érzelmeket vált ki. Az alacsony frekvenciákat (kb. 100 Hz alatt), nem igazán a fülünkkel halljuk, inkább a csontozatunkon keresztül érzékeljük, amit agyunk képes hangként értelmezni.


1. módszer: Keverés visszafelé
Nézzünk először egy gyors és egyszerű módszert. Itt a logikai sorrendet megfordítjuk, ugyanis a kész mixtől visszafelé haladunk a sávok irányába, ezért is nevezik fejre állított mixnek.
Kezdésnek minden sáv bemeneti szintjét állítsuk be a referencia értékünkre (-18dBFS), ahogy azt az előző részben már megtanultuk. Ha ezzel kész vagyunk, állítsuk be minden sáv faderét -6dBVU-ra. Természetesen minden sávot a maszter buszra (mixbusz) küldünk, amin a fadert 0dB-re állítjuk be.

Ha a különböző részek (refrén, verse, stb.) nincsenek kijelölve, akkor indítsuk el a lejátszást és keressük meg a szám leghangosabb, legdúsabb részét. Ez általában az utolsó refrén szokott lenni. Loopoljuk be ezt a részt és indítsuk el a lejátszást.

Bár most leginkább a szintbeállításról beszélünk, azért elmondom, hogy ha úgy érezzük hogy a zene túl tompa vagy túl éles, akkor a master busz insertjére tegyünk be egy EQ plugint és korrigáljuk a hangképet az elképzelésünknek megfelelően. A maszter buszon lévő pluginek olyanok, mintha minden sávra külön külön elhelyeztük volna őket, így ezzel a módszerrel nem csak időt, de processzor teljesítményt is spórolhatunk.

Miközben szól a zene, már hallhatjuk is melyik az a sáv ami túl hangos és melyik az ami túl halk, vagyis nem halljuk. Ezeket korrigáljuk a megfelelő hangerőre. Aki egy kicsit figyelmes, már kezdi kapizsgálni, hogy mit is jelent a visszafelé mixelés... 

A következő lépés, hogy a kiválasztott rész előtt vagy után lévő részre ugrunk és ott is elvégezzük a szükséges korrekciókat. Vegyük figyelembe, hogy a különböző részek jó ha hangzásban is elkülönülnek egymástól, ezért az elsőnek beállított résznél most általában egy halkabb, vagy ritkább résznek kell következnie. Ha végeztünk, folytassuk a következő résszel mindaddig, amíg mindet be nem állítottuk.

Gary Moore- Empty rooms
Könnyen előfordulhat, hogy pl. a refrénnél beállított basszus vagy dob hangerő a verse résznél túl sok. Ilyenkor vagy egy köztes átlag értéket próbáljunk keresni, vagy -ami még jobb- automatizáljuk a fadert a különböző részekre eltérő kivezérlésre. Ha nincs automatizációra lehetőségünk, tegyük a problémás hangszer adott részét egy másik sávra, aminek így már külön tudjuk állítani a hangerejét.

Ezzel a módszerrel nem csak a hangerőket, de az effekteket és egyéb eszközöket (EQ, Kompreszor, stb) is beállíthatjuk. A lényeg, hogy itt a hangzást egy egységként kezelve próbáljuk létrehozni.


2. módszer: Minimum-Maximum
A visszafelé mix módszerrel is elérhetünk jó eredményt, de sokakban -mint ahogy bennem is- felmerül a kérdés: -Honnan tudom, hogy mikor értem el egy adott sáv leginkább harmonikus beállítását?

Ebben a módszerben a mixet egészként kezelve próbálunk egyensúlyt felépíteni, ami tulajdonképpen a keverés lényege. Kit érdekel, hogy hogyan szól egy sáv szólóban (sokszor meglepően rosszul), ha az egész mix viszont kiváló. Sok kezdő hangmérnök nem tudja, hogy a sávok kiegészítik egymást, és együttesen hozzák létre a végső hangképet. Ezért ha kikapcsolunk egyet, az felboríthatja az egész mixet. Ha nem ezt tapasztaljuk, akkor az arány nem volt jó, vagy az adott sáv felesleges.


Elsőként hozzunk létre egy alap egyensúlyt a már megismert 3 módszer egyikével. Ezután haladjunk végig az egyes sávokon egyesével a következők szerint:

Kezdjük el a sávot lassan lehalkítani. Amikor úgy érezzük hogy már túl halk, jegyezzük fel a fader értéket. Most kezdjük el a sávot lassan felhangosítani. Jegyezzük fel azt az értéket is, amikor már túl hangosnak ítéljük meg. Számítsuk ki a két beállítás középértékét és állítsuk oda a fadert.

A középérték kiszámítása: a Maximum értékhez hozzáadjuk a Minimum értéket és az eredményt elosztjuk kettővel. Példa: A Maximum érték +1dB volt, a Minimum -5dB. 1+(-5)=(-4)/2=-2dB. Újabb példa: A Maximum érték -6dB, a Minimum -10dB. -6+(-10)=(-16)/2=-8dB.

A keresgélés közben érdemes mindig csak egy-egy részre koncentrálva dolgozni. Jelöljük ki pl. a refrén elejét és végét és végtelenítsük a lejátszást a két pont között (loop). Egy kismértékű halkítás-hangosítás után hagyjunk pár másodperc időt a fülünknek, hogy alkalmazkodjon az új hangképhez és csak ezután folytassuk a minimum és maximum értékek keresését. Ha végeztünk az első sávval, folytassuk a munkát a következőn, mindaddig amíg el nem érjük az utolsót. Természetesen a sztereó sávokat sztereóban hangosítsuk-halkítsuk, pl. duplán felvett gitárok két oldalon, szőnyegek, dobok, stb.

Amíg elérünk az utolsó sávig, már tapasztalhatjuk hogy a mix megváltozik, a kezdeti arányok elmozdulnak. Ismételjük az egész műveletet az elsőtől az utolsó sávig mindaddig, amíg be nem áll a leginkább kiegyensúlyozott arány.

Ahogy a mix fejlődik -minél közelebb kerülünk a legjobb beállításhoz-, annál kisebb lesz a különbség a sáv minimum és a maximum értékei között. Egy jó mixben +/-0,5 dB elmozdulás is hallatszik! Ha ilyen értékeken belül vagyunk, akkor már közel a megfejtés.

Ha elkészültünk a legintenzívebb résszel, haladjunk tovább a következőre, ahogy azt az 1-es módszerben már olvashattuk.

A minimum-maximum módszert eredményesen alkalmazhatjuk a mix bármelyik fázisában, nem csak a sávok hangerejére, de minden egyéb paraméter beállításához is. Pl. a visszhangok mennyiségének beállításához. Könnyen hallhatjuk ha a hang túl száraz és azt is, ha túl visszhangos. Itt is érvényes az a szabály, hogy minél inkább közeledünk a legkiegyensúlyozottabb beállításhoz, annál kisebb eltérés is hallható.


3. módszer: Mix felépítése nulláról
Sok Grammy díjas hangmérnök az összes sávot egyszerre hallgatva teszi jobbá, szebbé a mixet. Hogy egészen pontosak legyünk, ők egy ruff (durva, előkevert) mixet finomítgatnak. Ennek ellenére vannak hangmérnökök, akik más módszerrel érnek el sikereket. Van aki egy sávból indulva építi fel a mixet, és sokszor a sávokat szólóban ekvalizálja és kompresszálja. Ennek a módszernek is vannak előnyei. A legjobb, ha mi minden módszert kipróbálunk, hiszen így tudjuk kiválasztani hogy melyik az ami nekünk a leginkább bejön.
Vannak olyan számok, amik keverésekor az egyik módszer jobban működik, mint a másik, és vannak olyan problémák, amiket az egyik módszerrel egyszerűbben orvosolhatunk, mint egy másikkal.

V1.2
A mix nulláról történő felépítése talán egy kicsivel több tapasztalatot igényel, mint az előző módszerek, de ettől még ne féljünk kipróbálni! A DAW-ban ez nem több, mint az adott projekt egy új néven történő lementése, ami valljuk be nem túl nehéz és időigényes feladat.

A nulláról felfelé építkezés egyik legnagyobb előnye, hogy így nem futunk bele abba, hogy egy sáv elnyomja a többit és a hibát csak később vesszük észre.

A módszer lényege, hogy valamely sávot alapul véve abból kiindulva építjük fel a mixet. Ez a központi sáv lehet pl. a lábdob, az ének, vagy a hook. Itt már sokkal inkább beszélhetünk a hangmérnök stílusáról, ízléséről. Általában két nagy csoport létezik a referencia sáv kiválasztására. Az egyik az úgynevezett dobos srácok, a másik az énekes srácok. Szerintem egyértelmű hogy melyik mit jelent... A dobos arcok a dobbal kezdik a mix felépítését, az énekes srácok az énekkel. Vannak akik más oldalról közelítik meg az építkezést: Először elkészítik a hangszeres kíséret keverését és erre rakják rá az éneket, de természetesen ennek létezik az ellentéte is, aki az énekre rakja rá egyesével a hangszereket. Mint mindig, most sem lehet egyiket sem jobbnak ítélni, mindig a feladattól függ, hogy melyik irányba induljunk. A nap végén, amikor kész a mix egyáltalán nem számít hogy milyen módon értünk célba, csak az hogy jól szóljon!

Én inkább a dobos srácok közé tartozom, ezért most ezzel a módszerrel kezdünk. A dob nem csak azért fontos hangszer mert igen hangos, hanem alapvetően ez adja meg a szám ritmusát, lüktetését. Kiváltképp igaz ez az alacsony frekvenciákra, ahol rajta kívül csak egy hangszer jelenik meg, a basszus. Jó, ha tudjuk, hogy az átlag emberek nem úgy hallják a zenét, ahogy egy zenész vagy hangmérnök. Ők leginkább a ritmust, a basszust és a fő dallamot hallják. Ezért ha egy számban jó a dob és a basszus, az már fél sikernek számít. Ők ezen keresztül érzik meg azt a lüktetést ami mozgásra, táncra készteti őket. Természetesen a fő motívum vagy dallam is ugyan ilyen fontos, hiszen ezt fütyülik, ezt dúdolják -nem a dobot vagy a basszust-, de ha ezek közül valamelyik nem stimmel, akkor az a másik kettőt is magával húzhatja...

Elsőként a dobokat keverjük ki az igényeknek megfelelő arányra. A már megszokott módon loopoljuk be a leginkább intenzív részt a számból. A dobszett keverésekor én alapvetően arra törekszem, hogy annyira élethű legyen a hangzás (az arányok), hogy ha becsukom a szememet úgy halljam, mintha a dobkészlet mellett ülnék és úgy hallgatnám a dobos játékát, vagy mintha egy előadóteremben, vagy koncerten lennék. Ha nem kifejezetten rusztikus dobot (pl. 80-as évek hangzása), vagy elektronikus dobot használok, akkor valamely nekem tetsző számban hallott dobhanghoz hasonlítom. Természetesen ha van konkrét elképzelés egy adott hangzásról, akkor azt kell kikeverni. Érdemes az összes dob sávot egy dob-csoportra küldeni, így egyszerűbben változtatható a teljes készlet hangereje.

Ha a dobszettet (a dob csoportot, dob buszt) szólóban hallgatva a hangzása már megfelelő, akkor jöhet a többi hangszer hozzáigazítása. Érdemes a lábdobhoz igazítunk. Elsőként szólózzuk ki a lábdobot az összes sávból, és a dob-csoport kivezérlését állítsuk be úgy, hogy a lábdob -6dBVU-ra kerüljön. Vigyázat! A dob-csoporton belül felállított arány nem változhat meg! Ezért használjuk a dob-csoport faderét! Ezzel a művelettel kaptunk egy olyan referencia pontot, amihez jól tudjuk a többi hangszer arányát állítani. A -6dBVU egy olyan átlag érték, amit sok év és sok mix elkészítése után tapasztalt ki Kevin Ward a Mixcoach.com hangmérnöke.

Jaco Pastorius
A beállítás után kapcsoljuk be a némítást és állítsuk alsó végállásba a fadereket minden sávon, kivéve a dob csoportot. A hangszerek hozzáadását kezdjük a basszussal, mivel ez a két hangszer az ami különös módon össze van nőve. Oldjuk fel a basszus csatorna némítását és kezdjük el feltolni a féderét, szépen lassan. Hallani fogjuk hogy mikor jó az aránya a dobhoz képest. Ha mégsem így lenne, használjuk segítségként a minimum-maximum, vagy a rózsaszínzaj módszereket, de a dob-csoport hangerejét már ne változtassuk meg!

Az összes többi sáv esetében is ugyan így járjunk el. Érdemes a sávokat fontossági sorrendben hozzákeverni, mivel a főszereplők mindig több figyelmet igényelnek. A háttér dolgokat, pl. szőnyegek, string-ek, csak a végén adjuk hozzá, amolyan színezésként.

Természetesen a fenti sorrend nem szabály és nem törvény. Mindenki úgy alkalmazza ahogy akarja. A dobok helyett kezdhetjük a hookal is, vagy az énekkel, de mindenképpen azzal kezdjük amit mi a szám szempontjából fontosnak tartunk.

Mint minden előző módszerben, most is haladjunk a szám részein belül a legintenzívebbtől a legritkábbig.


4. módszer: Live mix
Ezt a módszert leginkább az élő koncertek hangmérnökei alkalmazzák, de stúdióban is jó eredményeket érhetünk el vele, főként ha problémába ütközünk valamely sáv hangerejének beállításakor.

Az élő műsorok hangmérnökei sokszor úgy ellenőrzik hogy minden hangszer hallható-e, hogy a koncert közben a kérdéses csatornába szólóban belehallgatnak egy fülhallgatón keresztül. Ha ilyenkor a fülesben ki-be kapcsolják az adott csatornát és az adott hangszert ugyan úgy meghallják a kintről szóló mixben is, akkor a hangereje pont jó. Nyilván ha nem hallják, akkor halk.

Ugyan ilyen módon járhatunk el mi is, de kétféle képen.

A. változat
A kérdéses sávot szólóba tesszük (vagyis az összes többit lenémítjuk), majd amikor visszakapcsoljuk a teljes mixet, figyelünk hogy ugyan úgy halljuk-e mint szólóban. Ha nem, akkor meg kell keresni a probléma okát, ami lehet alacsony kivezérlés, maszkolás, stb. Ennek megfelelően korrigáljuk a problémás sáv hangerejét. Természetesen az is lehet, hogy a sáv nem túl halk, hanem túl hangos, de ebben az esetben ez amúgy is kiemelkedik a mixből.

B változat
A kérdéses sávot némítjuk le és figyeljük, hogy mennyiben változott meg a mix. Ha nem lehet különbséget észrevenni, de a sáv fontos tartalommal bír, akkor fel kell hangosítanunk. Ha nem fontos ami rajta szól, akkor ez egy felesleges sáv, mert nélküle is jó a mix. A kevesebb néha több! Hagyjuk az ilyeneket lenémítva...

Ha a mix a némítás után túlságosan kiürül, vagy pont beugrik egy jó hangzásra, akkor az adott sáv túl hangos volt, ezért le kell halkítanunk valamilyen módon. (Végső soron az EQ és a kompresszor sem más, mint egy speciális hangerő poti...)  Ez a hiba sokszor fordul elő otthoni stúdiók esetében a basszus tartományban lévő hangszerekkel, mivel a korrekt alacsony frekvenciás visszaadás az ilyen kezeletlen akusztikájú helységekben nagyon nehézkes. Ha ilyen stúdióban dolgozunk, tartsuk szem előtt ezt a tényt és figyeljünk külön is oda a mélyekre.

Másik tipikus probléma a két oldalra panorámázott torzítós gitárok és szőnyegek esete. Ezek könnyen képesek maszkolni, elnyomni a többi sávot. Egy gyors némítással egyszerűen ellenőrizhetjük, hogy nem ezek miatt szól-e a mix nyomottan, zavarosan. Ha ilyenkor rögtön egy szellős, jól érthető mixet kapunk, akkor bizony ismét halkítanunk kell rajtuk valamilyen módszerrel.

Ha a mix nem szól jól, folytassuk a ki-be kapcsolgatást és korrekciókat egészen addig, amíg tökéletes nem lesz. Ne essünk abba a hibába, hogy a gitárt már egyszer lehalkítottam, az nem lehet a hiba... pedig de! Emlékezzünk, hogy minden korrekció a teljes mixre hatással van! Ezért minden beavatkozás után fennáll az esélye annak, hogy valami mást is meg kell változtatnunk. Ha nem így van, akkor nagyon örüljünk, mert a feladatot teljesítettük, mehetünk pihenni!


Túlvezérlés!
Mindegyik módszer esetében tartsuk egyik szemünket a mixbusz (maszter busz) kivezérlés mérőjén. Bár a 32bites lebegőpontos DAW-kban a belső dinamika tartomány 1500dB -így virtuálisan nem lép fel túlvezérlés-, mégis praktikus, ha a mixbusz jelszintje nem megy soha hosszan a referencia szint (0VU /-18dBFS) fölé. Különösen fontos ez akkor, ha analóg modellezésű plugineket használunk, mivel ekkor túlvezérlés és kedvezőtlen torzítás léphet fel (ha csak nem ez a célunk)! Nem véletlenül szerepel piros jelzéssel ez a terület a műszereken! Ha egy-egy beütés erejéig felmegy +2-3-ig, az nem gond...
Ha mégis becsúszunk a piros mezőbe, akkor szerintem a legjobb megoldás, ha a már beállított sávok fadereit csoportba tesszük és így együtt mozgatva őket addig csökkentjük a szintjüket, amíg a mix busz túlvezérlése meg nem szűnik. Ugyan ez igaz a túl halk mixre is, amikor a maszter buszon lévő VU meter mutatója csak néha-néha mozdul a -10dB fölé. Ilyenkor természetesen hangosítanunk kell a sávokon, szintén aránytartóan összekapcsolva őket.



A sorozat következő részében részletesen olvashatunk majd arról, hogy mit tehetünk azért hogy a Nagy kép jó legyen! Ide tartozik pl. a panorámázás és egyéb olyan okosságok, amik megkönnyíthetik a keverés hangerő-beállítás részét.

A következő részhez katt ide...





A témával kapcsolatos kérdéseket itt a kommentekben, vagy a facebook oldalon várom!

Kellemes mixelést kívánok mindenkinek!


Felhasznált irodalom:

Andrew Scheps interjú
http://www.uaudio.com/blog/artist-interview-andrew-scheps/
https://www.youtube.com/watch?v=jLnHlWpdIDk