Szalagos késleltető a gyakorlatban

Aki olvasta a késleltető eszközökről szóló részt, minden bizonnyal észrevette, hogy a szalagos késleltetők milyen központi szerepet játszottak és játszanak még ma is a delay-ek között. Ez persze nem véletlen!

A magnó-szalag technológiájából (szűrés, újramágnesezés, káosz) és továbbításának egyenetlenségéből (nyávogás) adódóan egy természetes modulációt ad a késleltetéshez. Ez azt jelenti, hogy a késleltetés ideje és a szűrés az időben előrehaladva nem állandó, az folyamatosan változik, többé kevésbé véletlen módon. Vagyis ezáltal egyfajta mozgást adunk a hanghoz, ami érdekesebbé teheti azt.

Emellett a szalagos késleltetőknek van egy másik rendkívül érdekes és teljesen egyedülálló tulajdonságuk, ez pedig a szalag kopása. Ez persze nem valódi kopás, hanem a mágnesesség megtartásának időben történő változása. Minél többször mágnesezünk át egy szalagot, annál kisebb arányban képes visszaadni a felvett anyagot, vagyis egészen pontosan annál jobban keveredik az előzőleg rögzített hanggal. Ebből aztán olyan frekvencia-kombinációk alakulnak ki, amit ma még digitális úton nem tudunk teljes élethűséggel szimulálni. Ez egyfajta káosz, amit matematikailag nehéz úgy leírni, hogy ne keletkezzen hallható ismétlődés. Azért persze nagyon jól meg tudjuk ám mindezt közelíteni, de a legtöbb esetben nincs is szükség ilyen mélységű modulációhoz ahhoz, hogy jó hangzást állíthassunk elő.


Bár a mai rész címe a szalagos késleltetők használatára utal, nem csak ezt fogjuk most megismerni! Egészen pontosan egy szalagos késleltetőt modellező pluginen keresztül több késleltetési módot és technikát tanulunk meg, amik nem csak szalagos eszközökön alkalmazhatóak, hanem bármilyen más rendszerűn is, ami rendelkezik a szükséges képességekkel.

Természetesen folytatva a sorozat előző részeit továbbra is Angela Thomas Wade: Milk Cow Blues című dalának kivonatát fogjuk használni. A szükséges információkat megtaláljuk az előző részekben! Elsőként töröljük tehát az ének sávról a ReaDelay plugint (vagy ha esetleg hozzá akarjuk hasonlítani a most következőt, akkor csak kapcsoljuk ki) és helyezzük el a sáv első szabad insert pontjára a most következőt!

Az egyik legsokoldalúbb és legjobb minőségű ingyenes szalagos késleltető a Variety of Sound-NastyDLA, ami olyan klasszikus eszközökön alapszik, mint pl. a Roland DC-30, SRE-555, RE-501. Szerintem a kereskedelmi pluginek között is megállja a helyét, bár sajnos csak 32 bites windows változatban érhető el. Akinek ez problémát jelent, az használja a JBridge, vagy Blue Cat's PatchWork pluginjén keresztül, vagy válasszon másik delay-t.


Tekintsük most át gyorsan a beállítható paramétereket! Szerintem az egyik legjobb módszer a tanulásra, ha miközben olvassuk mi mire is való, azonnal ki is próbáljuk, így könnyen rögzül agyunkban a létrejövő hangzás. Azt tanácsolom tehát, hogy kapcsoljuk az ének sávot SOLO módba és indítsuk el a lejátszást, közben pedig tologassunk, csavargassunk! természetesen beállítási példákat is adok majd az egyes módokhoz, sőt közösen egy külön basszus témát is elő fogunk ma állítani!

mk I. vs mk II.
A NastyDLA plugin két változatban létezik. Az első nyilván az mk I, a fejlesztő oldaláról viszont már csak az mk II, vagyis az újabbik tölthető le a többi pluginnel egybecsomagolva. A két változat között több különbség is van, ami szerintem nem feltétlenül válik előnyére, ezért most mindkét lehetőséget ismertetem. A pluginek neve és azonosítójuk is eltér, tehát semmi akadálya, hogy egyszerre mindkettőt telepítsük és használjuk. Ki-ki döntse el maga, hogy melyik a jobb, vagy mikor melyiket érdemes alkalmazni. Aki nem találja a neten és kéri, annak e-mailben szívesen elküldöm az mk I. változatot...

Analóg bemeneti fokozat
A jel természetesen az "input" oldalon érkezik be, a szintjét pedig az INPUT potival tudjuk beállítani.

mk I:
A helyes jelszintbeállításhoz segítségünkre van a pluginen elhelyezett VU meter. Ahogy az analóg világban lenni szokott, a legjobb hangzás eléréséhez célszerű a mutatót a 0 VU érték körül tartani. (Vagyis a piros és a fekete sáv találkozásánál.) Ha ennél magasabb szintet állítunk be a jel torzulni fog, ha alacsonyabbat, akkor pedig a jel/zaj viszony romlik, vagyis zajos lesz a hang.

Amennyiben bekapcsoljuk a "SAT" szaturációt, az input poti egy gain beállítóhoz hasonlóan fog működni, vagyis torzítást, felharmonikusokat adhatunk a beérkező jelhez. Ilyenkor -egy jó analóg modellhez híven- frekvencia és fázis eltolások jönnek létre, amik nemlineárisan, azaz frekvencia- és jelszint függően változnak. Figyeljük meg, hogy a SAT bekapcsolásakor analóg módon kezd el működni az eszközünk egy úgynevezett soft clipper-ként, azaz bármennyire is erősítjük fel a beérkező jelet az input potival, a kimenő szint soha nem lépi át a 0dBFS-t, csupán "torzítani" kezd!
Tipp:
Eredményesebben kísérletezhetünk az analóg fokozat hangzásaival, ha a késleltetett jel szintjét -80dB-re csökkentjük!

mk II:
Ami a bemeneti fokozatot illeti, itt bizony jelentős változás történt az mk I-hez képest! A mk II-es változatban a "Stateful saturation" (magyarul megmaradó szaturáció) névre keresztelt algoritmust helyezte el Bootsie (a fejlesztő). Ez az analóg motor dolgozik a többi kiváló pluginjében is... Segítségével a létrejövő torzítás sokkal "analógabb hatású", ezáltal a 3D mix, vagyis a szélesség és a mélység sokkal jobban kialakul.  Az input poti gyakorlatilag értelmét vesztette mint bemeneti jelszint beállító! Sőt, csak akkor működik, ha a SAT-ot bekapcsoljuk. Ekkor viszont nagyjából a létrejövő felharmonikusok mennyiségét tudjuk vele szabályozni. Ez viszont alapvetően megváltoztatja az mk I-hez képest létrejövő hangzást! Én úgy vélem, az mk I a brutális analóg testvér, az mk II pedig a kifinomult, mester változat, ha lehet ilyet mondani... Nem titok, nekem az mk I. jobban tetszik!

Amennyiben a SAT-ot nem kapcsoljuk be, a száraz jel változás nélkül halad át a pluginen. Bár én ennek nem sok értelmét látom egy analóg modellezett eszköz esetében, hiszen akkor használunk ilyet, ha egy bizonyos hangzást szeretnénk elérni. Aki teljesen tiszta jellel szeretne dolgozni, válasszon másik (digitális) plugint, pl. a már megismert ReaDelay-t.

Gain staging itt is!
mk I.:
Ha a jobb hangzás érdekében a bemeneti fokozatot túlvezéreljük, akkor nyilván ez egy magasabb kimeneti jelszinttel is jár, ami nem biztos hogy jót tesz a jelszint kezelésünknek! Ilyen esetekben ajánlatos a bejövő és a kimenő jelszintet azonosra hozni a DRY és a WET potikkal! Ha pl. az INPUT-al +6 dB-t emelünk, könnyen lehetséges, hogy a száraz jelet -6dB-el kell levenni a DRY-al. Ugyanez vonatkozik az effektezett jelre is, még akkor is ha a plugint send/return módon alkalmazzuk! Ilyenkor a WET-et vegyük vissza a kívánt értékben, pl. a fenti példa szerint -6dB-el.

mk II:
Itt az új működési módnak köszönhetően az INPUT feltekerésével csak a felharmonikusok száma növekszik, a jelszint és a hangerő szinte nem. Ennek ellenére tartsuk az egyik fülünket mindig a hangerőn és ha szükséges, kompenzáljunk! Ne hagyjuk magunkat becsapni a magasabb hangerő által!

NastyDLA alkalmazása szalagos szaturátorként
A bemeneti fokozat az egyetlen összetevője a pluginnek, ami a száraz jelre is hatással van, az összes többi szűrő és egyéb hangzásmódosító csak az effektezett csatornán dolgozik. Vagyis ha a WET-et teljesen letekerjük, nem halljuk a hatásukat! Ha tehát nem a késleltetés, hanem a szaturáció vagy a szalagos szimuláció miatt alkalmazzuk a plugint, a késleltetést állítsuk 0ms-ra, a DRY-t teljesen tekerjük le, a WET-et pedig állítsuk 0dB-re, vagy amennyire szükséges! Gyengébb minőségű analóg modellezett szoftver szintiket hihetetlen módon képes feljavítani!!!

Kórus (Chorus)
A bemeneti fokozatot követően a második blokk amin a jel áthalad, egy kórus effekt (az első egy elő-késleltetés, de erről majd később). A kórus erősségét és sebességét is be tudjuk állítani, ennek használatáról azonban majd egy későbbi részben olvashatunk részletesen. Addig ezt a paramétert használhatjuk a szalag nyávogás (wow and flutter) szimulálására, illetve a cikk második részében találhatunk majd példát az egyéb alkalmazására is! Vegyük figyelembe, hogy a kórus effekt a visszacsatolás ág előtt helyezkedik el, vagyis csak egyszer kerül rá a késleltetett hangra, nem minden ismétléskor újra és újra!

Szűrők és visszacsatolás
A szűrők megegyeznek a már tanultakkal, ugyanarra is alkalmazhatjuk őket. Kiegészítésként annyit, hogy a felüláteresztő szűrő egy sima digitális szűrő 12dB/oktáv meredekséggel, az aluláteresztő viszont egy szalag-szimulációs analóg modellezett megoldás, ami különösen aktívvá válik, ha magas visszacsatolást állítunk be. A legtöbb digitális szimuláció csak egy sima rezonáns szűrőt használ a gerjedés előállítására, ami általában harsány hangzást eredményez. A NastyDLA ennél sokkal tovább megy! Az itt alkalmazott aluláteresztő szűrő egy finom szűrést végez, dinamikus szaturációval és erős fázis torzítással a visszacsatoló ágban. Ennek köszönhetően a létrejövő hangzás sokkal közelebb áll egy valódi szalagos késleltetőhöz!

A COLOR potival egy Tilt EQ-hoz hasonló tónusmódosítást végezhetünk, ami önmagában nem túl erős, de ha a visszacsatolást feltekerjük, rögtön értelmet nyer! Erről a cikk második felében lévő példa alkalmával magunk is egyszerűen meggyőződhetünk.

Figyeljünk rá, hogy a szűrő a poti középállásában van semleges állapotban, balra tompít, jobbra élesít a hangzáson. Az I-es mód (amikor a Led nem világít) egy lineárisabb, míg a II-es a közepeket kiemelő frekvenciamenetet ad, és ezzel együtt a szűrő rezonanciája is magasabb lesz. Jó ha tudjuk, hogy a Tilt EQ középfrekvenciáját a beállított LP és HP szűrők értékéből számítja ki a plugin!

A FEEDBACK (visszacsatolás) gyakorlatilag megfelel az eddig tanultaknak, azzal kiegészítve, hogy ez a virtuális magnószalagunk írását és olvasását végző "elektronika" szintjét is befolyásolja. Ha túl magas értékre állítjuk, az "áramkör" ön-oszcillációba kezd, vagyis begerjed! Ha ilyenkor kezdjük el tekergetni a COLOR-t, máris jobban értjük majd, hogy mire jó! Közel ugyanez a hatás érvényesül egyébként a híres Roland Space Echo INTENSITY nevű paraméterében, ahol a szalag-törlés erősségét tudjuk szabályozni, ami az újabb és a régebbi késleltetés egyfajta keverékét eredményezi.

Figyeljük meg, hogy az analóg szimulációnak köszönhetően még akkor is torzul a késleltetett hang, ha egyik szűrőt sem alkalmazzuk!

Tipp:
Nem véletlenül a szűrő és EQ részek azok amikhez először nyúlunk, ha a késleltetés tonalitását változtatni szeretnénk, vagyis egy határozottan elképzelt hangzást szeretnénk létrehozni. Ez a változás fokozottan is hallható, ha visszacsatolást is alkalmazunk, hiszen a hang minden ismétléskor újra és újra áthalad a szűrőkön! Ha pl. egy tompább hangzásra van szükségünk, a COLOR-t balra tekerve érhetjük el ezt, de hogy ne veszítsük el a közép frekvenciákat -amik a figyelmet a hangra irányítják-, kapcsoljuk be az I-II kapcsolót. Így a II-es Color módban a középfrekvenciák kiemeltebbek lesznek, vagy nem vesznek el.

Szalag-szimuláció
A plugin a FerricTDS fejlett és mindenre kiterjedő szalag szimulációját tartalmazza, de az ott beállítható paraméterek nélkül. A létrejövő szalagos szaturáció (tape saturation) a valódi magnószalagokhoz hasonlóan dinamika függően jön létre, vagyis nem egy statikus torzításról beszélünk. A szalagos kompresszálás (tape compression) szintén élethű, vagyis frekvenciafüggően alakul ki. Ennek vezérlő ága alapvetően az effektezett visszacsatoló ágról kapja a jelet, de a DUCK Led bekapcsolásával átválthatunk a száraz bejövő jelre.

Ezáltal egy ducking kompressziót tudunk alkalmazni, amivel a késleltetett hangot kis mértékben lehalkíthatjuk addig, amíg a forráshang is szól. Vegyük figyelembe, hogy ebben az esetben a visszacsatolás értéke befolyásolja a létrejövő halkítást! Erről a technikáról részletesen olvashatunk a Ducking és Side-chain részben, a Ducking delayről pedig hamarosan részletesen is szólok majd! A szalagos szimuláció, vagyis a szaturáció és a dinamika folyamatosan működik, kikapcsolni nem tudjuk!

Szalag zaj szimuláció
A NOISE paraméterrel egy modellezett szalag zajt adhatunk a hanghoz, ami nem csak egyszerűen egy fehérzaj, hanem egy színezett, folyamatosan változó szimuláció. Az alap -90dB-es beállítás gyakorlatilag hallhatatlan, inkább csak az érzetet adja meg, bár az mk II változatban kb. 18dB-el halkabb a zaj, mint az mk I-ben. Ettől függetlenül ha szuper tiszta hangot szeretnénk elérni, tekerjük ezt a potit teljesen le! Az mk I-ben ez -120dB-t, az mk II-ben viszont teljes kikapcsolást jelent.
Vegyük figyelembe, hogy a MODULATION értéke hatással van a szalagzajra is! Ezt egyszerűen kipróbálhatjuk, ha az mk I változatban feltekerjük a NOISE-t -60dB-re és elkezdjük a MODULATION-t állítani. A különbség nem óriási, de hallható.

Az AGED (idős) paraméter segítségével egy régebbi, használtabb szalag érzetét kelthetjük, mindezt komoly mennyiségű fázis torzítással oldja meg a program. Ezt leginkább zengetéshez hasonló, sűrű, szétszórt késleltetés eléréséhez használhatjuk. Emellett jól jöhet akkor is, ha a tipikus gerjedős, túlvezérelt Space Echo hangzásra vágyunk, vagy alacsony értékű visszacsatolást szeretnénk. Az AGED által létrejövő hangzás leginkább nagyon rövid késleltetési időknél hallható. Mint látható, az effekt erőssége nem szabályozható, mindössze ki-be kapcsolhatjuk.


Késleltetés ideje
A késleltetés idejét két lépésben adhatjuk meg két egymás felett elhelyezett csúszkán (Echo I, Echo II), a beállított üzemmódtól függően. Vagyis néhány üzemmód esetén csak a felső csúszka van használatban, néhánynál azonban mindkettő. Az időzítés értékét ms-ban tudjuk leolvasni, de ha bekapcsoljuk a SYNC ledeket, akkor a DAW-ban aktuálisan érvényes tempóhoz is igazíthatjuk azt. Ha beállítás közben benyomva tartjuk a SHIFT billentyűt, az értékeket sokkal finomabban, kisebb lépésekben tudjuk állítani! Figyeljük meg hogy mi történik, ha lejátszás közben változtatjuk meg a késleltetés idejét! Ilyenkor a szalagos késleltetőkre jellemző hangmagasság változást tapasztalhatunk! Ezt akár egy különleges effektként is használhatjuk, amennyiben automatizáljuk a folyamatot. Ebben a videóban egy Echoplex EP-1 szalagos késleltetőn láthatjuk és hallhatjuk ugyanezt az effektust.

A FEEL paraméterrel a beállított időzítés értékénél egy kicsit előrébb vagy hátrább tolhatjuk a késleltetést a száraz hanghoz képest. Ezzel többek között azt érhetjük el, hogy a késleltetett jel ne szólaljon meg egyszerre a száraz jellel, ami tompaságot, érthetetlenséget okozhat.

Figyelem! Mono módokban a Feel fáziseltolást okozhat, ami lehet jó is ha ezt akarjuk (pl. phaser, flanger effekt), de lehet káros is, ha nem ezt szeretnénk! Például ha egy dob ütést 1/4 idővel késleltetünk a következő dob ütés már a késleltetettel együtt szólalna meg, ami fázisproblémához is vezethet. Pár ms elcsúsztatás a FEEL-el, megoldja ezt...

Moduláció
A csúszkák felett található Modulation potival tudjuk a már említett "mozgást" hozzáadni a késleltetés idejéhez. Minél magasabb értéket állítunk be, annál jobban kimozdul majd pozitív és negatív irányba is a késleltetés ideje, mintha kézzel mozgatnánk a csúszkákat ide-oda. Az I-II előtti led-re kattintva választhatunk két különböző hullámforma közül! Én úgy tapasztaltam, hogy a II-es mód (amikor a led világít) egy gyorsabb működést eredményez.

Tipp: A késleltetési idő moduláció a beállított szalag-zajt is modulálja!

A moduláció segítségével érdekesebbé tehetjük a hangzást, szimulálhatjuk vele az analóg áramkörök és szalagos késleltetők működési hibáit, vagyis az -igaz csak kis mértékben, de- folyamatosan változó késleltetési időket. Viszont ehhez nem kötelező a pluginba beépített moduláció használata! Ha saját magunk írjuk meg az egyes változtatásokat DAW automatizációt alkalmazva, egy pontosabb és ezáltal profibb hangzást kaphatunk, ami 100%-ban illeszkedik majd a mixhez és az igényeinkhez.

Dry/wet: itt tudjuk beállítani a késleltető effekt és a száraz jel arányát, illetve ha send/return rendszerben használjuk a plugint, akkor érdemes a "WET ONLY" ledre kattintva kikapcsolni a száraz jelet!

Tipp:
A Send/return rendszerről már olvashattunk a párhuzamos kompresszióról szóló részben, de nagyon részeletesen foglalkozunk majd vele később, a zengetőkkel kapcsolatban.

Késleltetési üzemmódok:
Az üzemmód választó segítségével tudjuk megadni, hogy milyen delay eszközt szeretnénk modellezni. A NastyDLA-ban összesen 7 különböző klasszikus delay-t tudunk megvalósítani.

Figyelem! Amennyiben a plugint sztereó jellel hajtjuk meg, a mono módokban (1,2,4,6,7) csak az 1-es csatorna, vagyis a baloldal jelét értelmezi beérkező jelnek! A 3 és 5 módban viszont mindkét oldalt effektezi, így ezekben az esetekben valódi sztereó késleltetőről beszélünk. A kimenet minden esetben kétcsatornás, tehát DAW-tól függően a plugint sztereó sávra kell elhelyezni!



1. Mono 1 delay
Ebben az üzemmódban a késleltetett jel középen fog megszólalni, a beérkező száraz jellel együtt, amennyiben azt nem kapcsoltuk ki (wet only), vagy nem halkítottuk le (dry). Ilyenkor csak az ECHO 1 időbeállítást veszi figyelembe a plugin, de az összes többi paraméter (szűrő, visszacsatolás, stb.) értelmezve van. A chorus effekt is monoban kerül a kimenetre!

Ez gyakorlatilag a klasszikus magnós delay amit a Sun Records-ban alkalmaztak, többek között az Elvis felvételeken. Bármilyen késleltetési időt választhatunk, de ha igazán autentikusak akarunk lenni, akkor maximum 300-350ms-ot választunk, hiszen az először késleltetésre használt magnókból kb. ennyit lehetett kihozni. Tegyük hozzá, hogy ennél sokkal kevesebbet sem tudtak megoldani, tehát az igazán autentikus érték valahol 100 és 300 között van. Visszacsatolást ekkor még nem alkalmaztak, így azt is vegyük le nullára.

Nem kötelező persze az autentikus Sun Records hangzás használata ebben a módban, tehát nem kötelező a visszacsatolást sem nullára állítanunk. Ha tehát a késleltetett jelet újra és újra visszavezetjük a bemenetre (feedback) olyan többszörös ismétlést fogunk kapni, ami az első szalagos késleltetőkre jellemző. Ezek még természetesen mono készülékek voltak.


A szalagzajt az mk I változatban sokkal eredményesebben szimulálhatjuk, szerintem -60 és -67dB között élethűnek mondható. Természetesen az AGED bekapcsolva, mint ahogy a SAT is, az input meghajtása persze ízlésfüggő, én kb. 3dB-en (mk I) és 9dB (mk II) jónak találom. Ugyanez vonatkozik a WET-re is, vagyis hogy ízlés kérdése, én -6dB-en hagynám. Hogy a szalag nyávogását is utánozzuk egy kicsit, a CHORUS-t az első vonalig tekerjük fel, a RATE-t pedig a 0,7Hz-re állítsuk be. Ezzel egyfajta hullámzást adunk a hangzáshoz. Természetesen a Modulációt se felejtsük ki, állítsuk be ízlés szerint. A baloldalra eső értékekkel egy kicsit tisztább, a jobboldalra esőkkel egy kicsit puhább hangzást kapunk.

Az általam alkalmazott beállításokat megtalálhatjuk a fenti képen! Megjegyzés: az mk I. lényegesen piszkosabb, dögösebb hangzást ad. Hasonlítsuk össze a különböző értékek hangzásait, hogy rögzüljön a memóriánkban, ez jól jön majd ha keveréskor egy bizonyos hangzást szeretnénk előállítani!


2. Mono 1&2 delay
Ez a mód megegyezik az előző mono móddal, de nem csak egy lépcsős késleltetést tudunk beállítani, hanem kettőt. Tehát ilyenkor az ECHO 1 az első késleltetési lépcső, az ECHO 2 pedig a második lépcső idejét adja meg. Minkét lépcső középre kerül a sztereó térben, tehát ez is teljesen mono effekt.


Leginkább a Watkins Copicat, Roland RE-201 és hasonló, többfejes szalagos késleltetőket szimulálhatjuk ebben a módban. Mivel ezek a készülékek már sokkal szélesebb sávban voltak képesek a késleltetés idejét létrehozni, így -ha az eredeti hangzást szeretnénk szimulálni- már mi is sokkal nagyobb szabadsággal választhatunk a késleltetési idők közül, minta a Sun Records féle esetben. A hangminőség nagyjából megegyezik az előző példában lévővel, talán egy kicsit kevesebb magassal és alacsonyabb szalagzajjal operáljunk. Úgy gondolom, hogy élethűbb hangzást érhetünk el, ha a kórust inkább kikapcsoljuk.

Tipp:
Miért legyen kevesebb a magas frekvencia? Mert a kifejezetten késleltetésre használt szalagos eszközök nem tudták a stúdiómagnók által előállított "jobb" minőséget, hiszen akkor ugyanolyan drágák lettek volna. Ezért a hangminőségük egy kicsit gyengébb, ami leginkább a csökkent átviteli sávszélességben tapasztalható. Gondoljunk csak egy keskeny szalagos magnó kazetta és egy orsós magnó közötti hangminőség különbségre.


Állítsuk át a képen látható paraméterekre a NastyDLA-t az ének sávon és indítsuk el a lejátszást! Figyeljük meg, hogy a visszacsatolás következtében a hangosabb részeknél megkezdődik az ön-oszcilláció, ami a lecsengésben viszont szépen elhal. Ez pontosan az a hangzás, ami annyira jellemző ezekre a többfejes régi szalagos késleltetőkre. Persze nem csak az éneken, hanem bármely más sávon is használhatjuk, pl. nagyon jó hatást ad dobokon, illetve régi típusú dobgépeken!

Tipp: Ha egy ingyenes Copicat plugint is szeretnénk kipróbálni, töltsük le a GSi-WatKat-et.

Másoljuk át az általam ajánlott beállítást az ének sávról a 05_Bass basszus sávra is és indítsuk el a lejátszást! Mintha egy 70-es évekbeli vállalati bálba csöppentünk volna! Figyeljük meg, hogy milyen teremhangzást produkál csupán csak két sáv visszhangosítása, illetve hogy mennyire megszűnik mindez, ha a basszuson kikapcsoljuk a késleltetést (az éneken viszont meghagyjuk). Próbáljuk ki ezt a késleltetést a többi sávon is! A Dobro-n például kifejezetten klasszikus hangzást eredményez!

Szalag zaj
Figyeljük meg, hogy minél több késleltető plugint használunk, úgy nő a maszter buszon létrejövő szalag zaj. Ez persze nem csoda, hiszen a több sávról érkező zaj szintje összeadódik. Ha tehát több eltérő beállítású és vintage jellegű delay használatát tervezzük, állítsunk be rajtuk alacsonyabb szalagzaj-szintet, hogy a végén ne csak egy nagy sistergést kapjunk!

Vegyük észre azt is, hogy ha a delay-t a NY csatornák valamelyikére helyezzük el, pl. a Zene NY-ra, akkor az összes ide küldött hangszer megkapja a késleltetést! Ez már a send/return alkalmazás előszobája, de erről majd egy következő részben olvashatunk részletesen!


3. Dual mono delay
Ebben a módban a két késleltetési lépés a sztereó két oldalra kerül, az 1-es balra, a 2-es pedig jobbra. A száraz hang marad középen (sztereó forrás esetén változatlan). Vagyis itt két egymástól független késleltető csatornáról beszélhetünk, ami a sztereó bal és jobb oldalán működik. Ez a mód gyakorlatilag megegyezik a ReaDelay-ben már megismert kétlépéses sztereó késleltetéssel.

Ének delay
Állítsunk be Dual mono módban ECHO-1-nek 100ms, ECHO-2-nek pedig 200ms késleltetést. A Wet legyen -6 (mk I) vagy -3 (mk II) a visszacsatolás pedig 10 és 11 óra között. Ez a beállítás kifejezetten szépen szóló zengetést ad a példa szerinti énekhez!

Haas effekt létrehozása
A Dual delay módot kiválóan használhatjuk pl. Haas effekt létrehozásához, ha a száraz jelet lenémítjuk (wet only) vagy a jelszintjét teljesen letekerjük. Ilyenkor az ECHO-1-re 0 ms késleltetés állítsunk be, vagyis ez lesz a száraz jel, az ECHO-2-re pedig a szükséges értéket, pl. 7-14 ms-ot. Visszacsatolást ilyenkor nem érdemes alkalmazni, bár speciális effektusként kipróbálhatjuk!

Figyeljük meg, hogy mivel a késleltetés nélküli jelet is a késleltető körön keresztül állítjuk elő, a szűrő és egyéb effektek nem csak a késleltetett jelre vannak hatással, hanem az "ál" száraz jelre is!

Tipp: A gyári prezetek között ilyenek pl. a "chorus+slap" és a "Stereo maker I" programok.

Arpeggio delay
Persze nem csak ilyen célra használhatjuk ezt a módot, hanem bármi másra is, amikor a két oldalon eltérő késleltetési időt szeretnénk használni. Kiválóan alkalmazható pl. olyan sávokon, amelyek ritmusos ismétlődése egy lüktetést, úgynevezett groove-ot ad a zenének. Ilyenek pl. a szinti hangok és a szinti basszusok, arpeggiók és szekvenciák. Ebben az esetben legjobb, ha szinkronizáljuk a késleltetési időt a daw-hoz a SYNC gomb benyomásával, majd 1/16-od, vagy 1/8-ad késleltetést állítunk be az egyik oldalra, a másikra pedig 1/8D vagy 1/16D időt. Ezzel a klasszikus analóg szintik delay hangzását kapjuk meg, vagy akár egy kis klasszikus techno-t!

Tegyünk most ehhez egy kis kitérőt és írjunk gyorsan egy delay-es szinti basszust!
Ehhez nem kell más, mint egy olyan DAW, ami képes virtuális hangszereket futtatni és ezeket MIDI adatokkal ellátni. A legtöbb mai DAW ilyen! Mivel a különböző munkaállomások teljesen eltérően kezelik ezt a dolgot, nem tudom mindet bemutatni és ez nem is célom. Én most Reapert fogom használni, de a logika könnyen alkalmazható bármelyik másik szekvenszerben is.

Szintinek az ingyenes Full Bucket Music-Mono/Fury-t fogjuk használni! Ez egyébként a híres Korg-Mono/Poly modellezése, hozzáteszem nagyon jól sikerült! Hozzunk létre egy új projektet, és a tempót állítsuk 120BPM-re. Hozzunk létre egy új sávot és az első insert pontra helyezzük el a Mono/Fury-t. Nyissuk meg a plugint és válaszuk ki a "Sync Bass" nevű prezetet. A pluginben az "Output volume"-t állítsuk 9 óra állásba. Ez utóbbi a jelszint kezelés miatt szükséges, másként a szintiből túl magas jelszint érkezik ki. Ezután a plugin ablakát akár be is zárhatjuk.

Szinti bass szekvenciája
Loopoljuk be az 1.1.0-2.1.0 közötti idősávot, a kurzort állítsuk 1.1.0-ra, majd az "Insert" menüből válasszuk a "New MIDI Item"-et. Ekkor létrejön egy 4/4 hosszúságú MIDI blokk. Kattintsunk rá kétszer, majd másoljuk át a képen látható szekvenciát. Ha most elindítjuk a lejátszást, hallhatjuk a szinti száraz hangját.

Szinti bass delay paraméterei
Helyezzük el a sávon a második insert pontra a NastyDLA plugint és másoljuk át a beállításokat a mellékelt képről. Indítsuk el a lejátszást! Na? Milyen? Ugye hogy valami egészen más érzés? Ha elkezdjük a modulációt és a szűrőket is csavargatni, még inkább a 70-es és 80-as években találhatjuk magunkat.

De ne álljunk meg itt, próbáljuk ki az összes többi paraméter hatását is, pl. növeljük az "INPUT"-ot, vagy változtassuk meg a visszacsatolást! Figyeljük meg, hogy ez utóbbinál 2 és 3 óra állás között milyen érdekes hangzás alakul ki és azt a gerjesztett hangot miképpen befolyásolja, ha közben a "Color"-t is tekergetjük! Figyeljük meg, hogy az analóg szimulációnak köszönhetően még akkor is torzul a késleltetett hang, ha egyik szűrőt sem alkalmazzuk. Kis túlzással azt lehet mondani, hogy ha ez alá beteszünk egy dob loop-ot, a mai house zenék kb 100%-át könnyedén előállíthatjuk.

Kórus effekt
Az egyik legszórakoztatóbb effektet a kórus bekapcsolása nyújtja! A kórus (chorus) tulajdonképpen maga is egy késleltető, ami olyan rövid késleltetési idővel rendelkezik, hogy az eredeti és a késleltetett jel keverésekor fáziseltérés alakul ki, ami sávszűrést eredményez. Ha a késleltetés idejét moduláljuk pl. egy alacsony frekvenciájú szinusz hullámmal (ez a RATE paraméter) akkor a szűrés frekvenciája periodikusan fog változni, ezáltal egy jellegzetes hangzást kapunk. Erre azonban majd az effektekről szóló részben térünk ki részletesen.

Amint elkezdjük a Chorus értékét kikapcsolt 0 állásból feltekerni, azonnal hallhatóvá válik ez a hangzás! Egy folyton változó, lüktető, ezért rendkívül izgalmas dolgot hallhatunk! Persze mindez a Milk cow blues-ban nem kifejezetten érvényesül... ettől függetlenül mentsük el a szinti-bass projektet a későbbi próbákhoz és térjünk vissza a country stílushoz!


4. Ping-Pong delay
Bizonyára sokan hallották vagy látták már ezt a kifejezést az olvasók közül. Ez egy olyan duál késleltető, aminek az első lépése a sztereó tér egyik oldalára (általában a baloldalára) kerül, a visszacsatolt jel pedig az ellenkező oldalra. Ezután a folyamat egészen addig ismétlődik, amíg a visszacsatolás értéke ezt lehetővé teszi. Amiben különbözik az előző részben már megismert kétlépéses sztereó késleltetőtől, hogy itt az egymást követő lépések mindig a másik oldalra kerülnek.

Nézzük ezt kicsit részletesebben! A kétlépéses sztereó példában az első lépés késleltetése a baloldali hangszóróra 1/8 hossz, a második lépés késleltetése a jobboldalira pedig ez után 1/8 hossz, tehát a kezdettől 2/8 hossz volt (az ábrán fekete színnel jelölve). Nézzük mi történik! Az első késleltetés 1/8 hossz után megszólal a baloldalon. A következő 1/8 idő eltelte után megszólal a jobb oldalon, de mivel a visszacsatolás -6 dB volt, a baloldalon is megszólal egy -6dB-el halkabb ismétlés, hiszen az ide beállított késleltetés 1/8-volt. Vagyis minden második késleltetés alkalmával a két oldalról egyszerre szólal meg a hang, nem pedig felváltva!

Ping-pong delay esetében (az ábrán piros színnel jelölve) az első késleltetés ugyanúgy a baloldalra, a második viszont csak a jobboldalra kerül, majd ez a ciklus folytatódik tovább, amíg a visszacsatolás tart. Tehát ha a baloldalra 100ms, a jobboldalra pedig 200 ms késleltetést állítunk be, akkor a beérkező mono hang elsőként a baloldalon szólal meg 100ms elteltével, majd ha a visszacsatolás nem nulla, akkor a jobboldalon újabb 200 (összesen tehát 300) ms elteltével, de ilyenkor már csak a visszacsatolás jelszintjének megfelelő erősséggel. A folyamat mindaddig folytatódik tovább, amíg a visszacsatolt jel szintje nullára nem csökken. Tehát a hang újabb 100ms elteltével (tehát összesen már 400ms) a baloldalon szólal meg, majd újabb 200ms múlva a jobboldalon. Ha mindkét oldalra azonos időtartamot állítunk be, akkor a késleltetés egyforma ritmusban érkezik majd jobbról-balról. Ez utóbbi esetet láthatjuk a következő képen.

Ping-pong delay beállításai és a létrehozott hullámforma
Tipp:
Ha ReaDelay-ben elkészítünk egy egylépcsős késleltetést és ennek panoráma értékét moduláljuk pl. négyszög hullámmal, akkor szintén ping-pong delay effektet kapunk!

Mono/sztereó ping-pong
Elsőre érdekes lehet az alcím, hiszen a ping-pong delay minden esetben többcsatornás kimenetet igényel (pl. sztereó), hiszen másként nincs értelme. Viszont mi a helyzet a bemenettel? Ez ugyebár lehet mono (1 csatornás) és többcsatornás is, pl. sztereó.

Mint azt a mellékelt ábrán is láthatjuk, mono bemenet esetén a beérkező egy darab csatorna azonosan kerül a bal és a jobboldalra egyaránt. Ez egyébként az elsődleges felhasználási forma, hiszen általában mono -vagy mono szerű- hangokat szoktunk késleltetni, főként ping-pong delay esetében. A sztereó bemenet esetén a baloldal balra, a jobboldal pedig jobbra kerül, de csak az első késleltetési idő elteltéig, ezt követően a visszacsatolás az ellenkező oldalra érkezik meg. Vagyis ilyenkor a beérkező baloldal a késleltető jobboldalra, majd ezt követően a jobboldali kimenetre kerül. Ezzel egy időben természetesen a másik oldal ezzel ellentétesen kerül visszacsatolásra. Amennyiben a száraz késleltetés nélküli jelet is visszakeverjük az effekthez, az mindig az eredeti oldalon szólal meg, vagyis a bal a baloldalon, a jobb a jobboldalon, hiszen az oldalváltás csak a visszacsatoláskor következik be.

Miért fontos ez? Ha a két oldal fázisviszonya eltér, akkor az ellenkező oldalra történő visszacsatoláskor fázishiba keletkezik, ami ellenkező polaritás esetén kiolthatja a hangot. Ez pedig nem biztos hogy pont az amit szeretnénk. Bár néhány klasszikus késleltető a még érdekesebb hangzás létrehozásáért lehetővé teszi a visszacsatolt jel fázisfordítását, ez néhány esetben kifejezetten káros lehet!

5. Cross Feedback (kereszt visszacsatolás) delay
Ez a mód leginkább a dual mono delay-re hasonlít, de a visszacsatolás az ellentétes késleltető csatornára történik. Tekintsük a mellékelt képet, ahol az effekt által létrehozott hullámforma és az ezt eredményező beállítások láthatóak! ECHO-1 50ms, ECHO-2 75 ms. Hogy jól lássuk a működést, sok ismétlődésre volt szükség, tehát a visszacsatolást feltekertem egy kicsit.

Kereszt-visszacsatolásos mód paraméterei és az általuk létrehozott hullámforma
Mit láthatunk? A bal- és a jobboldal egymástól függetlenül, kvázi duál-mono módban működik, azzal a kivétellel, hogy a visszacsatolás az ellentétes oldalra történik. A beérkező mono jel (mindkét csatornán azonos) elsőként a baloldalon kerül késleltetve visszajátszásra, méghozzá 50ms elteltével. Ezt követően 25ms-al a jobboldali jel is lejátszásra kerül, tehát a kezdettől számítva ez pont 75 ms. A következő ismétlés 125ms-nál hallható, viszont egyformán mindkét oldalon, ami igen érdekes, mert ez 50+75=125ms értéknek felel meg. Nézzük tovább, mi történik! Újból eltelik 50 ms, hogy a baloldalon szólaljon meg az ismétlés, majd 25 ms múlva a jobboldalon is folytatódik a lejátszás, és újabb 125 ms után ismét mindkét oldalon egyszerre. Tehát itt egy Bal-Jobb-Közép,Bal-Jobb-Közép mintázatot fedezhetünk fel!

Zengető szimuláció késleltetővel
Ebben a módban eredményesen szimulálhatunk zengetőket, amennyiben megfelelően rövid késleltetést állítunk be, pl. 120ms alatti értékeket. Erről egyébként a plugin használati utasítása is tájékoztat, hiszen felhívja a figyelmünket, hogy ebben a módban állíthatjuk elő a legnagyobb sűrűségű ismétlés-hatást. Ezt még inkább felturbózhatjuk, ha bekapcsoljuk az AGED-et. Ilyenkor még sűrűbb, még erősebb zengető hatás jön létre. Figyeljük meg, hogy pl. az ének sávon az így létrejött térhatás milyen hangzást ad.

Ének zengető, nagyításhoz katt a képre!
Én egy kisméretű helyiséget hallok, ahol csörgővisszhang alakul ki. Ezt persze eredményesen kezelhetjük, ha alkalmazzuk amit az előző részekben tanultunk és használjuk a beépített szűrőket! Csökkentsük tehát a zavaró frekvenciákat a HP és LP szűrőkkel, illetve a COLOR-al! A helyiség méretét is eredményesen változtathatjuk a késleltetés időtartamának beállításával, azonban tapasztalatom szerint a zengetés szimulálásához érdemes egymáshoz közel első értékeket választani (kb 10ms különbség a két oldal között). Ezzel egyébként szélesíthetjük is egy kicsit a hangzást, gondoljunk csak arra, mit tanultunk a Haas hatásról! Ha most ki/be kapcsolgatjuk a plugint, minden bizonnyal tapasztalni fogjuk egy alap térbeliség meglétét/megszűnését. Az általam alkalmazott paramétereket lemásolhatjuk a mellékelt képről!

Kitöltő késleltetés
Már olvashattunk róla, hogy a késleltetést használhatjuk arra is, hogy az egyes hangok közötti szüneteket kitöltsük vele, ezáltal egy tömörebb, egybefüggőbb, érdekesebb hangzást kapjunk, ami sokkal kevésbé "unalmas", de mégis megtartja az eredeti dallammenetet és ha nem visszük túlzásba akkor a ritmikát is.

Tegyünk most egy próbát erre a példa szerinti számunkban, de ez alkalommal ne az éneken, mert az már így is elég sűrű. Használjunk inkább egy szóló hangszert, hiszen erre is érdemes odafigyelni! Helyezzünk hát el egy NastyDLA-t a 07_Dobro sáv első szabad insert pontjára és állítsuk be a képen látható módon! Indítsuk el a lejátszást úgy, hogy az éneket lenémítjuk (MUTE) és figyeljük meg hogy mit hallunk. Pár ismétlés után kapcsoljuk ki a késleltetőnket! Ugye hogy milyen üressé válik a zene? Kapcsoljuk is gyorsan vissza!

Szóló dobro késleltetése
Figyeljük meg, hogy tempóhoz szinkronizált késleltetést választottam, ezzel biztosítva, hogy az ismétlések ne okozzanak pontatlan játékot, ami kizökkentené a hallgatót a létrejövő harmóniából! Kísérletezzünk pár más késleltetési érték beállítással, illetve a szűrőkkel, hiszen ezek is nagyban befolyásolják a létrejövő hangzást és ezáltal az érzetet! Figyeljük meg, milyenné válik a zene ha a késleltetésben inkább csak a magasakat és milyen ha az alacsonyabb frekvenciákat hagyjuk meg! Ez utóbbi esetben szinte teljesen megszűnik a visszhang és ezzel együtt a térbeliség is.

Ilyen egy dobro és
így játszanak rajta
Persze nem csak a Dobro sávon, de bármely másikon is alkalmazhatjuk ezt a technikát, akár a Fiddle-n is, bár én személy szerint a Dobroval azonos beállításokat itt már egy kicsit soknak érzem. Ettől függetlenül próbálja ki mindenki mit tud kihozni belőle, akár a zongora vagy az akusztikus gitár sávon is. Azért tartsuk szem előtt amit már megtanultunk, hogy a tiszta és ütős mixhez nem kell és nem is szabad minden sávot zengetnünk, pláne nem túlzengetnünk!

Ha most visszakapcsoljuk a Dobró mellé az éneket is az előbbiekben alkalmazott zengető szimulációval, már egy elfogadható térbeliséget adó mixet kapunk, bár azért még nagyon messze van egy profitól, sőt még egy igazán jótól is... Hasonlítsuk össze a két késleltetővel és nélküle a teljes mixet! Ég és föld a különbség! A hozzáadott térbeliség teljesen élettelivé, "valódivá" változtatja a zenét, sőt össze is gyúrja azt. Nélkülük inkább csak több egymás mellé tett sávot hallunk. Remélem mindenki érzi ezt és ennek jelentőségét is!

6. Retro 1 delay
Ebben a módban a mono delay szerinti késleltetést kapjuk, de azzal a különbséggel, hogy a száraz jel csak a baloldalon, a késleltetett viszont csak a jobb oldalon szól. A Wet Only mód itt nem működik! Alkalmazhatjuk akár Haas effekthez is, bár mint már remélem mindenki tudja, a száraz jel nem kerül át a szűrőkön, így nem teljesen ugyanazt a hangot fogjuk mindkét oldalon megkapni!

Ami miatt érdemes ezt a módot is közelebbről megismerni, az az első részben már megismert maszkolási hatás. Itt ugye arról van szó, hogy az azonos hangszóróból érkező azonos frekvenciák jelszinttől függően kioltják egymást. Ez késleltetéskor és zengetéskor is gyakran előfordulhat, viszont hogyha a száraz és a késleltetett jel külön hangszóróból érkezik, akkor a maszkolás nem jön létre!

Emellett nem véletlen a névválasztás sem, hiszen a régi (retro) késleltetők mind monok voltak, és a száraz mono és a késleltetett mono jelet külön hangszóróból szólaltatták meg. Ezt is eredményesen szimulálhatjuk ebben és a következő üzemmódban is.

7. Retro 1&2 delay
Megegyezik a Retro 1 móddal, de hasonlóan a mono 1&2 módhoz itt is két lépéses késleltetést használhatunk.


Hogyan érhetjük el a legélethűbb szalagos késleltető hangzást?

- Válasszunk a mono, vagy retro módok közül
- Az aluláteresztő szűrőt (LP) állítsuk 1k és a középérték közé
- Használjuk a Color beállítási lehetőséget, ezzel sokféle szalagos hangzást előcsalhatunk
- Alkalmazzuk a SAT torzítást, hiszen ez az analóg technika lényege
- Mindenképpen használjuk a modulációt, de I-es módban
- Ne szégyelljük a szalag-zajt! Nyugodtan alkalmazzuk úgy is, ha hallható!
- Használjuk az AGED kapcsolót, hiszen ezzel egy izgalmasabb hangzást kapunk

Láthattuk tehát, hogy mi a jó a szalagos késleltetőkben... ez pedig nem más, mint a szaturáció és a speciális frekvencia és dinamika moduláció, ami csak rájuk jellemző. Képesek viszonylag egyszerűen feljavítani egy kevésbé jó (üres) hangzást, így eredményesen alkalmazhatjuk virtuális hangszereken, vagy olyan felvételeken amelyek túl "tiszták", vagy túl gépiesek. Segítségükkel nem csak egy régi, oldschool hangzást állíthatunk elő, de megtölthetjük élettel az egyébként élettelen mixünket. Bár minden késleltetési igényt nem tudnak kielégíteni, általában nem a bonyolult dolgokra használjuk, a bennük alkalmazott modulációk garantálják, hogy a teljesen tiszta digitális késleltetőkkel ellentétben egy kevésbé pontos, ezáltal sokkal emberközelibb hangzást kapjunk. Ez persze nem biztos hogy mindig jó, sőt van amikor pont nem ezt akarjuk, ilyenkor kell a digitális késleltetők felé tekinteni.

Nagyjából ennyit érdemes tudni a szalagos késleltetésről és annak pár alkalmazási módszeréről. Persze ezzel még korántsem ismertük meg az összes használt technikát, pláne nem az összes lehetségeset. Ezekről majd a következő részben olvashatunk, ahol a modern technika által létrehozott újabb delay eszközök és módszerek használatát ismerhetjük majd meg!

Addig is eredményes keverést kívánok mindenkinek!

A következő részhez katt ide...

Felhasznált irodalom:
https://valhalladsp.com/2017/02/20/chaos-in-audio-self-similarity/
https://varietyofsound.wordpress.com/2010/06/07/the-classic-chorus-echo-device/
http://www.soundonsound.com/techniques/creative-synthesis-delays
http://www.soundonsound.com/techniques/creating-using-custom-delay-effects

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése