Ekvalizerek 3. Soksávos EQ -Minden a keverésről 7. rész

A sorozat előző részében részletesen megismerkedhettünk a szűrő típusú ekvalizerekkel. Mivel ezek általában széles spektrumban működnek, elsősorban a hallgatási élmény fokozására használhatóak, vagy más néven hangzásjavításra, esetleg nagy-vonalakban történő hangkép korrekcióra.

A most bemutatásra kerülő ekvelizerek leginkább abban különböznek az előző részben látottaktól, hogy nem csak egy szűrőt (sávot) tartalmaznak, hanem többet. Ezáltal egy több funkciós, kompaktabb kivitelnek tekinthetjük őket.

A korai ekvalizerek ugyan képesek voltak már több sávban dolgozni, de csak nagyon kis Q érték mellet, ami nem tette lehetővé a szűk sávszélességben történő beavatkozásokat. Ezért például a hangszer specifikus korrekciókat nem lehetett velük végrehajtani, a felvételt meg kellett ismételni. A sorozat legelső részében megtudhattuk, hogy Rupert Neve pont ezért fejlesztette ki a nagy Q értékű szűrőjét, és indított el ezzel egy új fejezetet az EQ-k világában.


Parametrikus EQ
A parametrikus rendszer azt jelenti, hogy a kialakuló végeredményt több paraméter együttesen határozza meg. Ha bármelyik összetevőt megváltoztatjuk, automatikusan -a rendszer törvényeinek megfelelően- egy teljesen új forma alakul ki.

Madbee Audio - Q-meleon
A parametrikus Eq-ban gyakorlatilag sorba kötött sáváteresztő (Band-pass) szűrők találhatóak. Amennyi szűrőt építenek be, annyi sávos az ekvalizerünk. A modern parametrikus EQ-ban legalább 2 band-pass és két shelf szűrő található, az utóbbiak a magas és mély tartományra, az előbbiek pedig a közép tartományokra. A magas és mély shelf szűrőket általában egy kapcsolóval átkapcsolhatjuk band-pass szűrőre, de ekkor a Q értéküket nem állíthatjuk be, viszont sok esetben ez a gain értékével együtt egy maghatározott görbe szerint változik. Ekkor általában a kis gain értékhez kis Q, nagy gain értékhez nagy Q tartozik.
A parametrikus EQ-k szűrőiben elegendő mindössze 3 paramétert megadnunk az elvégzendő korrekció 100%-os meghatározásához.

Parametrikus EQ három paramétere:
- Gain (erősítés/vágás)
- f0 (középfrekvencia)
- Q (vagy sávszélesség)


Gain (dB)
A kívánt amplitúdó módosítás maximális értéke a középfrekvencián. Ha pozitív szám, akkor az amplitúdót emeljük, azaz hangosítunk. Ha negatív szám, akkor az amplitúdót csökkentjük, azaz halkítunk, vagy más néven vágunk. Ha a gain értéke nulla, akkor nem történik amplitúdó változás, a hang úgy jön ki a szűrőből, ahogy bement. Az értékét dB-ben adjuk meg, ami -mint azt a decibelekről szóló sorozatból már megtanultuk- egy viszonyszám.

A keveréskor használt decibel skála (VU, vagy dBu, dBFS) 20*log skála, tehát például a +6dB azt jelenti, hogy a jel kétszer olyan erős. Hála a logaritmikus skálának, nagyon könnyen kiszámíthatjuk a kívánt értékeket. Ha pl. egy -24dB-es kivezérlés értékű jelet szeretnénk kétszer olyan hangossá tenni, akkor 6dB-t kell hozzáadnunk, azaz -24+6=-18dB... Ha egy -3dB-es kivezérlésű jelet szeretnénk fele olyan hangosra állítani, akkor -3-6=-9dB lesz a megfelelő érték.

Középfrekvencia (f0, Hz)
Az a frekvencia, amit beállítunk az EQ-n, itt lesz a jel amplitúdóváltozása a legnagyobb. Ettől a frekvenciától jobbra és balra (csökkenő és növekvő frekvenciák irányába) szimmetrikusan módosul a jel amplitúdója. Ha ez így egy kicsit bonyolultan hangzik, nézzük meg a lenti ábrát és minden világossá válik! Az ábrán sárga szaggatott vonallal látható egy sáváteresztő szűrő középfrekvenciája. Ezt egyben egy szimmetria, vagy tükörvonalként is felfoghatjuk, a két oldalán az EQ jelleggörbéje teljes egészében megegyezik, de tükröződve látható.

 Q 
Annyiszor hallottuk már ezt a Q-t... jó lenne már megtudni mi is ez? Nem csak James Bond kütyüinek kifejlesztője, de a parametrikus ekvalizerek egyik paramétere is. Pontos definíciója sok fejtörést okoz még a gyakorlott hangmérnököknek is!

A Q jelentése egészen pontosan: quality factor, azaz minőségi tényező, vagy magyarul jósági tényező. Azt mutatja meg, hogy egy rezgőkörben mennyi teljesítmény hasznosul és mennyi megy veszendőbe, vagyis alakul át hőenergiává. 

Anélkül, hogy mélyebb fizikai fejtegetésekbe mennénk bele, képzeljük el inkább grafikus megjelenítéssel. Ebben az esetben az érintett sávszélesség burkológörbéjének hegyességére utal (az ábrán a "hegy csúcsa"). Amint azt az ábrán is láthatjuk, a Q értéke (kék vonal) összefüggésben áll az érintett sávszélességgel is és ez az ami nekünk fontosabb.

A sávszélesség (az ábrán pirossal jelölve, f1-től f2-ig) azt jelenti, hogy a középfrekvenciától milyen távolságban lévő frekvenciákat érinti még -és mennyire- a beállított amplitúdó módosítás (gain).

A kép csak illusztráció!
Példa:
Stúdiónkba érkezik az egy hete alakult "Rózsaszín Hörcsögök" punk zenekar basszusgitárosa az első világsláger gyanús albumuk felvételére. Valószínűsíthetjük, hogy nem lesz problémamentes a keverés. Ő ugyanis a gyakorlással szemben a sörözést részesíti előnyben, ezért a játéktechnikája hagy némi kívánnivalót maga után. Meg is történik a nemvárt csoda, az alsó G hang hangosabb, mint a többi. Ilyenkor a szintén kezdő hangmérnök természetesen gyorsan az EQ felé nyúl és a netről kikeresett frekvenciát (49Hz) máris letekeri -6dB-t. Igen ám, de ezzel nem csak ez a hang lett halkabb, hanem sok másik is. Vagyis a szűrő sávszélessége nagyobb, mint amekkorára szükségünk van! Sokakban felmerülhet tehát a kérdés, hogy a Q értéket hogyan lehet frekvenciára átszámítani, hiszen sok esetben inkább ez érdekel minket.

Sávszélességnek (angolul Bandwidht, röviden BW) azt tekintjük, ahol a Q értékének megfelelő görbe szerint kialakuló amplitúdó változás 3dB-t tér el a csúcsponthoz képest. Megadhatjuk Hz-ben, vagy ha széles a tartomány akkor oktávban. Leginkább ez utóbbit használjuk, mert ezzel könnyebben jellemezhetjük a kívánt sávszélességet a teljes spektrumban. Viszonylag bonyolult matematikai műveletekkel tudjuk a Q és sávszélesség értékét átváltani, akit érdekel a felhasznált irodalomban megtalálhatja a linket. Én most ebből csak pár jellemző értéket mutatok be táblázatba foglalva.

Q

BW (oct)

Q

BW (oct)

Q

BW (oct)

0.50
2.54
1.50
.945
6.50
.222
0.55
2.35
1.60
.888
7.00
.206
0.60
2.19
1.70
.837
7.50
.192
0.65
2.04
1.80
.792
8.00
.180
0.667
2.00
1.90
.751
8.50
.170
0.70
1.92
2.00
.714
8.65
.167
0.75
1.80
2.15
.667
9.00
.160
0.80
1.70
2.50
.573
9.50
.152
0.85
1.61
2.87
.500
10.0
.144
0.90
1.53
3.00
.479
15.0
.096
0.95
1.46
3.50
.411
20.0
.072
1.00
1.39
4.00
.360
25.0
.058
1.10
1.27
4.32
.333
30.0
.048
1.20
1.17
4.50
.320
35.0
.041
1.30
1.08
5.00
.288
40.0
.036
1.40
1.01
5.50
.262
45.0
.032
1.414
1.00
6.00
.240
50.0
.029

A táblázatból látható tehát, hogy minél nagyobb a Q értéke, annál keskenyebb az érintett sávszélesség. Általánosan használt Q értékek:  0.5, 1, 1.5, 2, 3.

Visszatérve a "Rózsaszín Hörcsögök" basszusgitárosának esetére, a hangmérnök egy SSL konzol emulációt használ EQ-nak, ahol a legmagasabb Q érték amit be tud állítani kb. 3,5. A táblázatból kikeresve ez 0.441 oktáv, azaz 0,441*12=kb. 5 hang széles. Vagyis a beállított frekvenciától jobbra és balra első 2-3 hang hangerejét is csökkenteni fogja. Látható most már, hogy az alacsony Q értékkel rendelkező vintage EQ-k miért nem alkalmasak a szűk frekvenciatartományokat érintő precíz korrekciókra.

Meldaproduction: MEqualizer
Persze ez a valóságtól eléggé elrugaszkodott példa volt, de remélem most már mindenkinek világos, hogy mit is jelent a Q. Alapvetően csak nagyon ritkán használunk ilyen szűk EQ-t, tekintve a létrejövő fázis problémákat, amiről részletesen olvashatunk a sorozat egyik előző részében. Viszont nagyon jól szemlélteti, hogy mennyire pontosan és finoman tudjuk megváltoztatni a jel spektrumát.

Némely pluginben, pl. ReaEQ, nem Q-t adhatunk meg, hanem oktáv sávszélességet. Van aki már hozzászokott a Q-hoz, így nekik is hasznos lehet a fenti táblázat.

Egy másik nagyon nagy előnye a parametrikus EQ-nak, hogy egy bonyolult görbét is képesek vagyunk 3-5 szűrővel előállítani. Az így létrejövő folyamatos görbében jó eséllyel nincsenek olyan töréspontok, amik nem kívánt hatásúak lennének.

Parametrikus EQ használata
A problémás frekvenciát egyszerűen megtalálhatjuk, ha magas Q értékkel (szűk sávszélességgel) és nagy erősítéssel (maximális gain) végigpásztázzuk (sweep) a frekvenciákat sáváteresztő módban. Ezt általában bell, vagy peak névvel illetik. Ehhez állítsuk a középfrekvenciát a minimumra, a Q-t magas értékre, a gain-t a maximumra. Kezdjük el emelni a frekvenciát egészen addig, amíg a problémás részt meg nem találtuk. Vannak olyan esetek is, amikor nem kiemeléssel, hanem vágással egyszerűbb megtalálni a problémás frekvenciákat, vagy egy keresett hangzást. Sokat segít, ha a mű azon részét ahol a leginkább hallható a probléma, beloopolva játsszuk le. Ha megvan a frekvencia, már csak be kell állítanunk a megfelelő erősítést vagy vágást és a szükséges sávszélességet (Q). Látható, hogy milyen gyorsan lehet a parametrikus EQ-val dolgozni, ezért is lett ennyire kedvelt.

Zárójelben jegyzem meg, hogy nagyon magas Q-t nem érdemes beállítani a pásztázáskor, mert azzal olyan szűk sávszélességű szűrést fogunk kapni, ahol szinte már nem is hallható a teljes hang, csak egyetlen frekvencia. Szerintem ilyenkor a 3 körüli Q tökéletesen megfelelő.

Egyes pluginek lehetővé teszik, hogy az EQ sávokat SOLO módban is meghallgathassuk. Ez nagy segítség akkor, ha több sávot akarunk használni, mert így könnyebben megtalálhatjuk a további problémát. Ilyen pl. a kereskedelmi iZotope-Ozone EQ, amiben egy beépített frekvenciakereső funkció is található (Alt-solo), ahol egy szűk sávszélességű band-pass szűrővel kereshetünk.

Melda-MEqualizer AUTO-LISTEN
Ha nem rendelkezünk az Ozone-al, akkor sem kell kétségbe esnünk. Természetesen az EQ-sáv szólózásra is van ingyenes plugin megoldás, ez pedig nem más mint a méltán népszerű professzionális Melda Production - MEqualizer. Sokszor fogjuk még a hasznát venni, érdemes letölteni! Aki jó hangmérnökhöz illő módon elolvasta a használati utasítást, az már tudja -aki nem, annak most elmondom én-, hogy ebben a pluginben találhatunk az EQ grafikon felső részén egy "AUTO-LISTEN" feliratot. Ha erre rákattintunk, akkor aktiváljuk a funkciót, és ha ezután egy EQ sávon bármit változtatunk, akkor az adott sáv solo-módba kerül, így hallhatjuk hogy az adott sáv pontosan mit is csinál!

Egy kis plusz munkával ugyan ezt a funkciót megvalósíthatjuk magunknak pl. a Cockos-ReaEQ-val is. A problémás frekvenciák kereséséig deaktiváljuk a már beállított sávokat, pl. a frekvencia diagramon látható számukra kétszer kattintva. Az "Add band" gombbal hozzunk létre egy újabb sávot (elméletileg végtelen mennyiségű sáv áll rendelkezésünkre), amit állítsunk "Type: Band Pass"-ra, vagyis sáváteresztőre. Állítsuk be a szükséges sávszélességet (bandwidth), majd pásztázzunk jobbra-balra mozgatva a sáv számát, vagy a "Frequency" csúszkát. Ha megtaláltuk a problémás frekvenciát, akkor vagy átállítjuk a szűrő fajtáját a megfelelőre, vagy kikapcsoljuk és létrehozunk egy újat a kikeresett beállításokkal. Ezután kapcsoljuk vissza a keresés idejére kikapcsolt sávokat!

Ha a mi ekvalizerünknek nincs ilyen funkciója, használhatunk erre egy az EQ után átmenetileg az insert sávba illesztett band-pass (BP) filtert (pl: Kjaerhus Audio - Classic Auto Filter). Ezt csak addig aktiváljuk, amíg keresünk vele, ezen kívül tartsuk bypass állásban. Miután megtaláltuk az összes problémás frekvenciát, törölhetjük a láncból.

Sok modern parametrikus EQ rendelkezik beépített valós idejű spektrum analizátorral. Ilyen pl. az ingyenes TDR-Nova is. A funkciónak köszönhetően nagyon jó vizuális visszacsatolást kapunk a különböző frekvenciák amplitúdójáról. Rögtön kiszúrhatjuk a túl hangos, vagy a túl halk frekvenciákat, ill. a görbe ritmusos mozgása is segíthet a problémás frekvenciák megtalálásában. Ha megvan a hiba, az EQ görbéjét már csak hozzá kell illeszteni a spektrum görbéhez...

A Melda Production ingyenes MEqualizer pluginje (fenti ábra) még ennél is tovább megy, ott ugyanis nem csak a spektrumot, de szonogrammot is képes megjeleníteni, ahol színekkel ábrázolva láthatjuk az egyes frekvenciák hangerejét (és különbségüket). Ezen túlmenően a csúcsértékeket  frekvencia és hangmagasság formában is képes jelezni, ezzel könnyebben beazonosíthatjuk a problémákat.

Mikor használjunk parametrikus EQ-t?
Bármikor és mindig. Ez a fajta EQ a legelterjedtebb a stúdió technikában és nem véletlenül. Gyakorlatilag az összes szűrőfajtát tartalmazza amire szükségünk lehet a keveréskor, nagyon precízen tudjuk vele korrigálni a hibákat és javítani a hangzást is. Ha csak egy EQ-t használhatunk, akkor az legyen egy jó parametrikus EQ!

Ajánlott ingyenes parametrikus EQ pluginek:
Volko Audio - Q3D (A legjobb Air EQ!)
Tokyo Dawn Records - Nova (dinamikus EQ!)
Cockos - ReaEQ (Fázist is mutat, korlátlan mennyiségű sáv)
Liquid Sonics - Filtrate LE (Linear Phase EQ, sok latency)
AudioTeknikk - Equilibre (spektrum analyzer)
Audiocation - EQ1 (13 szűrő fajta!, vintage görbék, egérkerékkel is jól szabályozható potméterek)
Madbee Audio - Q-meleon

Nem ajánlott ingyenes pluginek:
Acustica - Ochre Free (nagyon lassú)
Antress - Modern Console EQ (gyenge hangminőség)
Antress - Modern Equalizer (gyenge hangminőség)
VescoFx - Free Queue EQ (közepes hangminőség)
Terry West - Gold Pro (közepes hangminőség)
Phoenixinflight - Solid 4010 EQ (a potméterek látható értékei nem felelnek meg a valós frekvenciáknak!)

Ajánlott kereskedelmi parametrikus EQ pluginek:
Waves: H-EQ, REQ, Linear Phase EQ, stb.
Softube: Passive-Active Pack, Summit Audio EQF-100, Trident-A, 
Plugin Alliance: Maag Audio EQ-4, és az összes többi EQ is amit árusítanak
iZotope: Ozone, Neutron
Fabfilter: Pro Q


Vintage EQ
A vintage EQ-k különösen természetes hangzást biztosítanak, ezért ma is nagyon népszerűek. A szűrők nagy sávszélességének (alacsony Q) köszönhetően nehéz velük rossz beállítást kikeverni. Ha pl. 100 Hz alatti frekvenciát erősítünk, a görbe elér még a 700Hz-es tartományba is. Még ha egy-egy sávot a maximumra is erősítünk, a hang finom, természetes karakterű marad.

További különlegességük, hogy a vágási frekvencia előtt emelnek, az emelő előtt vágnak. Ezzel a módszerrel jobban, jobbnak halljuk a korrekciót. Mindez természetesen "szimulálható" modern parametrikus EQ-n is, ha kis Q értéket használunk, és a kívánt EQ sáv elé vagy mögé beteszünk egy nagyobb Q értékű plusz sávot a szükséges emeléssel vagy vágással. (pl. az ingyenes RAZ Audio - N6 nagyon szép vintage görbét rajzol.)

Pultec EQP-1A fekete színben
A vintage EQ-k egy másik tulajdonsága, hogy a hangot akkor is megváltoztatják, ha nem állítunk be rajtuk amplitúdó változtatást. A bennük található elektronikai alkatrészek olyan zajokat és torzításokat idéznek elő, amik a jelhez hozzáadódva megváltoztatják annak frekvencia összetevőit, más néven elszínezik azt. Ezt nevezzük kolorizációnak, szaturációnak, vagy karakternek. Ezek a "hibák" egy kellemesebb, felharmonikusokban gazdag, ezért telt hangot eredményeznek, ami minden típusra jellegzetesen más. A legtöbb vintage analóg EQ plugin szintén modellezi ezt a tulajdonságot, aminek erősségét egy szabályozóval akár be is állíthatjuk. Ennek több elnevezése is van, pl: drive, gain, saturation, stb. Sok esetben modellezik az eredeti készülék zaját is, amit egy kapcsolóval természetesen kiiktathatunk a jel útjából.

Pultec EQ
Ezen a nagyon híres passzív EQ konstrukción egy egyedi és érdekes megoldást találhatunk az alacsony frekvencia tartományban. A 4 kiválasztható alacsony frekvencián nem csak emelni vagy vágni tud, hanem egyszerre mindkettőt. Ez úgy lehetséges, hogy az emelés és a vágás erősségét külön potméterrel állíthatjuk be, mivel ezek két külön szűrő áramkört vezérelnek. Ez a két áramkör párhuzamosan működik, így egy különleges görbét hoznak létre. Ennek eredménye egy legendás hangzás, ami nem csak kifejezetten zenei, de nagyon hasznos is.
A megoldás lényegét és működését videón is megtekinthetjük a Boz Digital Labs jóvoltából:
https://www.youtube.com/watch?v=eJq9y0ClwRg

A négy legismertebb vintage EQ gyártó jellegzetes hangja:
Neve - kisimítja a magasakat (puha, meleg hangzás, nem éles)
SSL - feszes és ropogós hangzás (éles, magas, tiszta)
API - Gain-el együtt változik a Q értéke, ami egy nagyon jellegzetes hangot produkál
Pultec - Szintén a magas frekvenciákat puha, meleg hangzássá alakítja.

Sonimus-SonEQ - Szerintem a legjobb ingyenes Plutec EQ plugin!

British style EQ, vagy British EQ.
Az Egyesült Királyságban gyártott keverőpultokba (Neve, Soundcraft, Amek) épített ekvalizereket nevezték így, amikor más gyártók is elkezdték őket "másolni". Az angolok úgy tartották, hogy az Ő ekvalizereik jobbak mint a többi. Az így megjelölt termékek tulajdonképpen a drágább angol EQ-k minőségét próbálják utánozni.

Mikor használjunk vintage EQ-t?
Leginkább akkor, ha nem precíz korrekcióra, hanem hangszín javításra, feljavításra van szükségünk. Sokszor az egyes hangszereket nem az alapfrekvenciájuk alapján ismerjük fel és találjuk meg a mixben, hanem a felharmonikusaik segítségével. Ezért a szaturációt is használhatjuk egy-egy sáv kiemelésére keveréskor, nem csak az EQ-t. Használhatjuk akkor is, ha egy bizonyos karakterű -kissé túlvezérelt- hangzást keresünk, amit ilyen eszközökkel szoktak előállítani, pl. rock, retro, vagy oldschool.

Ajánlott ingyenes vintage EQ pluginek:
Ignite amps - PTEq-1a (Pultec emu)
Shattered Glass Audio - Code Red Free (REDD emu)
Tokyo Dawn Records - Slick EQ
Sonimus - SonEQ (Pultec emu)
de la Mancha - QB-3
Variety of Sound - Nasty VCS (bár nem csak EQ és nem is néz ki túl vintage-nek, de a hangja maximálisan az, főként a szaturációt tekintve!)

Nem kifejezetten vintage EQ, de rendelkezik szaturációs képességgel: Melda - MEqualizer

Ajánlott kereskedelmi vintage EQ pluginek
(a teljesség igénye nélkül):
Waves: SSL, Kramer HLS, Scheps 73, API 550, PuigTec, V-EQ, REDD, EMI TG12345, RS56
Softube: Passive-Active Pack, Tubetech PE 1C, stb. Abbey Road Studios,
Nomad Factory - Pulse-Tec EQ
eaReckon - Analog87 sorozat
UAD: Neve, Pultec, API, Helios
PSP - NobleQ


Speciális parametrikus EQ
Bizonyos parametrikus ekvalizerek nem rendelkeznek mindhárom paraméter beállításának lehetőségével. Ezek a fél-parametrikus (semi-parametric) és a kvázi-parametrikus (quasi-parametric).

A fél-parametrikus rendszerben a Q értékét nem tudjuk beállítani, csak a középfrekvenciát és az erősítést. Néhány ilyen megoldás esetében a Q értéke a beállított erősítés mértékétől függ. (proportional Q, prop. Q) Ha pl. kis erősítést állítunk be, akkor egy laposabb görbén dolgozik a szűrő, és minél jobban emeljük/csökkentjük az erősítést, annál hegyesebb lesz. Ilyen pl. Az API 550 sorozatú ekvalizere is, ami ennél fogva egy jellegzetes hanggal bír. Szintén fél-parametrikus EQ az ingyenes Variety of Sound BootEQ mkII, mivel itt csak a frekvenciát és az erősítést tudjuk beállítani, a Q értéke ezeknek megfelelően automatikusan változik.

A Waves SSL G-Channel EQ-ban a mély és magas sávok alapvetően Shelf típusúak, de átkapcsolhatóak peak/bell típusúra. Ilyenkor fél-parametrikus szűrőként működnek, hiszen a két potméterrel csak a frekvenciát és az erősítést tudjuk beállítani. A Q értéket ez a konstrukció nem a gain, hanem a frekvencia értékéből állapítja meg.

A kvázi-parametrikus ekvalizerek mindezektől abban különböznek, hogy a frekvenciát nem fokozat-mentesen, hanem csak bizonyos előre kiválasztott értékekre tudjuk kapcsoló szerűen beállítani. Ennek előnye, hogy könnyebb az adott beállítást később visszaállítani (recall), viszont nem biztosít olyan finom korrekciós lehetőségeket. Általában a kiválasztott frekvenciák a stúdiótechnikában bevált és rendszeresen alkalmazottak, így kezdőknek sok segítséget nyújthatnak. Ilyen a fentebb már említett API 550 sorozat is.

A kapcsoló-szerűen változtatható értékű potmétereket előszeretettel alkalmazzák a masztering ekvalizereken. Van olyan mastering EQ is, amin szinte csak nyomógombok találhatóak.

Ajánlott ingyenes pluginek:
Madbee Audio - Bee Happy 550 (API 550 emu)
Variety of Sound - Boot EQ



Grafikus EQ
Talán a második legelterjedtebb ekvalizer fajta a Shelf EQ-k után. Ezt egyrészt annak köszönheti, hogy nagyon sok kereskedelmi termékbe építik be -akár három sávosan is-, másrészt annak, amiről a nevét is kapta, vagyis hogy a csúszó-potméterek "kirajzolják" az EQ görbéjét.

A grafikus ekvalizerben a teljes spektrum amit lefed, egyenlő sávszélességű részekre van felosztva és minden sávnak van egy hangerő szabályzója. Gyakorlatilag ez az egyetlen paraméter amit be tudunk állítani. Az egyes sávok sávszélessége (Q) rögzített, és általában átfedik egymást. Néha a két szélső szűrő shelf típusú.

A legtöbb stúdióban használatos grafikus EQ 10 (oktávonként 1 sáv) vagy 31 (1/3 oktávonként 1 sáv) sávos. A Grafikus EQ-k nem túl CPU barátok, mivel minden egyes sávon el kell végezniük ugya azt a számítást, amit a parallel EQ-k minden egyes sávján. Ugyanazt a széles görbét a grafikus EQ-n több sávból tudjuk "összeállítani", mint amit a parallel EQ-n egy sávon (lásd az ábrát), tehát sokkal több erőforrást használnak. Sajnos ez igaz az analóg grafikus EQ-ra is, hiszen azokban is sokkal több erősítő és szűrő áramkört kell alkalmazni, ezért az olcsó típusok mindig gyengébb minőséget is jelentenek.

Bár én személy szerint nem használok grafikus EQ-t a keveréshez, az SPL Ranger sorozata jó iránynak tűnik nekem. Ezekben a grafikus ekvalizerekben az adott hangszerhez igazított, jellemző frekvenciasávokat találhatunk, így sokkal gyorsabban tudunk jó eredményt elérni velük, mint a "normál" ekvalizerekkel. Egyelőre három ilyen termékkel rendelkeznek a csomagban, Bass Ranger, Vox Ranger és Full Ranger. Mindhárom eredeti analóg hangzással rendelkezik, amit "Analog Code" névre kereszteltek és 100%-os professzionális minőséget biztosít. Bár ezek kereskedelmi pluginek, a Free Ranger változatot ingyen is letölthetjük és használhatjuk. Ebben 4, jól kiválasztott sávra szűkítették a lehetőségeket.

Mikor használjunk grafikus EQ-t?
Grafikus EQ-t legtöbbször élő műsorokban, koncerteken használnak, mivel ott a beállítás sebessége kritikus a produkció szempontjából, és a jó vizuális visszacsatolás nagyban segíti a hangmérnököt mindebben. Sokan használják még room correction, azaz teremkorrekciós beállításokra is. Ilyenkor a hangszórók frekvenciamenetét korrigáljuk velük a helyiség akusztikájához. Ettől függetlenül ha úgy érezzük, hogy jobban, gyorsabban tudunk vele dolgozni a stúdióban is, ne óckodjunk tőle!

Ajánlott ingyenes grafikus EQ pluginek:
Kjaerhus Audio - Classic EQ

Ajánlott kereskedelmi grafikus EQ pluginek:
Waves - GEQ, API 560,
SPL - Rangers


A sorozat következő részében megismerkedhetünk néhány speciális EQ-val, a későbbi részekben pedig elkezdünk részletesebben megismerkedni az ekvalizerek használatával.

A következő részhez katt ide...




A témával kapcsolatos kérdéseket itt a kommentekben, vagy a facebook oldalon várom!

Kellemes mixelést kívánok mindenkinek!



Felhasznált irodalom:

Ekvalizerek:
https://en.wikipedia.org/wiki/Equalization_(audio)
https://en.wikipedia.org/wiki/Audio_filter
http://www.soundonsound.com/sos/jul01/articles/equalisers1.asp

Q:
http://wiki.ham.hu/index.php/J%C3%B3s%C3%A1gi_t%C3%A9nyez%C5%91
http://www.vilaglex.hu/Lexikon/Html/Disszipa.htm
http://www.rane.com/note170.html

Grafikus EQ
https://www.minidsp.com/applications/dsp-basics/peq-vs-graphic-eq

API 550
http://apiaudio.com/product.php?id=106

Pultec
http://www.uaudio.com/blog/pultec-collection-tips-and-tricks/
http://www.mixedbymarcmozart.com/2015/04/02/classic-eqs-and-how-to-use-them-in-your-mix/



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése