Zengetési alapismeretek

Hogy mire jó egy zengető? Mielőtt mélyebbre merülnénk a témában, hallgassuk meg saját magunk! Ebben nem is akárki lesz segítségünkre, hanem Michael White hangmérnök és oktató (Whitney Houston, Rolling Stones, Talking heads, stb.). Kattintsunk ide a videóhoz, ahol egy komplett mixet hallgathatunk végig, miközben Michael az összes zengetőt egyszerre kapcsolgatja ki-be (ha nem a beállított időpontnál indul el a lejátszás, tekerjünk a végére 48:48-ra). Mi lehetne ennél jobb bevezető a témához? Talán annyi, hogy remélhetőleg a következő pár rész után már mi magunk is ilyen szinten tudjuk majd használni a zengetőket és késleltetőket!

Egy tipp azoknak, akiknek nincs idejük a profi tudás megszerzésére:
A leggyorsabban, legegyszerűbben úgy tudunk jó eredményt elérni, ha a zengetőben lévő prezetek közül először választunk egy megfelelő méretű helyiségre utaló elnevezésűt, majd ennek lecsengési idejét hozzáigazítjuk a mixhez. Pl. a small (kicsi) elnevezésűek jól illenek a közeli hangokhoz, a large (nagy) nevűek pedig a háttérben lévő, vagy erős visszhangot kívánó sávokhoz.

Apró probléma a zengetőkkel

A zengetésről szóló első részben már áttekintettük a történelmi múltat, a jelent és a jövőt is. Most elsősorban azzal fogunk foglalkozni, hogy milyen módon tudjuk saját mixünkben alkalmazni ezeket az eszközöket és hogy miért tesszük mindezt. Sajnos a zengetés témakörének részletes megismerése elég bonyolult, a különböző paraméterek szorosan kapcsolódnak egymáshoz és befolyásolják is egymást, ezért az ismertetés folyamata nem lesz teljesen lineáris. Vagyis sokszor kell majd ide-oda ugrálnunk az egyes fogalmak között, de a végére -remélem- mindenkinek tisztává válik majd minden.

Tovább nehezíti a tanulást, hogy bár a hang térbeliségével kapcsolatban is vannak fizikai törvényszerűségek (pl. hangforrás távolsága, lecsengési idő, különböző anyagok hangvisszaverő képessége, stb.) a tényleges érzékelés inkább a pszichoakusztika törvényszerűségei szerint működik, ez pedig hallgatónként eltérhet. Vagyis amit az egyik ember jónak hall, az könnyen lehet, hogy egy másik ember számára nem az. Itt sajnos nem tudunk olyan fix konkrétumokról beszélni, mint pl. az ekvalizereknél vagy a kompresszoroknál.

Ráadásul a térbeliség megteremtésének témaköre olyan nagy, hogy nem csak egy, de több könyvet is viszonylag könnyen lehetne belőle írni, így senki se számítson arra, hogy az elkövetkező pár részben a zengetést a lehető legalaposabb részletességgel megismerheti! A sorozatban sokkal inkább az alapokra és az alap koncepciókra koncentrálunk, amikből kiindulva kérdéseket tehetünk fel magunknak, majd ezek megválaszolására önálló kísérleteket végezhetünk. Ezt követően pedig a rendelkezésére álló eszközökkel remélhetőleg mindenki képes lesz majd felépíteni a saját elképzelései szerinti térbeliséget.

Nem szerettem volna ezzel a bevezetővel elvenni senki kedvét a zengetők megismerésétől, úgyhogy gyorsan elmondom azt is, hogy az alap (de profi hangzást biztosító) használatukhoz elég csak 5 paramétert ismerni és beállítani! Erre az egyik legjobb példa a világhíres Eventide 2016 nevű zengető, amiről már olvashattunk a reverb eszközöket bemutató részben! Aki nem akarja ott elolvasni, annak elmondom, hogy többek között arról híres, hogy használati utasítása kifért mindössze egy oldal A4-es papírra, miközben japán társaihoz vastag könyveket mellékelnek.

Térérzet a kezdetekkor
A zenei felvételek kezdetekor (1877-1925) csak 1 db hangrögzítő állt rendelkezésre a felvétel elkészítéséhez, amit további keverés, vagy más feldolgozás nélkül tettek meg. Az előadók egyszerűen felálltak a műsoraik során megszokott módon a megszokott színpadra, a hangrögzítőt pedig a közönség helyére helyezték el. (Ez persze lehet bármekkora zenekar és bármekkora helyiség, akár egyetlen egy ember és előtte közvetlen közel a mikrofon. De vonatkoztassunk most el egy kicsit a történelmi hűségtől és próbáljuk meg inkább a szakmai részeket észrevenni!)

Nem sokat változott a dolog akkor sem, amikor már 2-3 mikrofont, keverőpultot és magnetofont is használtak (1930-1945). Ilyenkor a keverő csak arra kellett, hogy a több mikrofon jelszintjét össze tudják hangolni, mielőtt a műsor a mono vagy sztereó szalagra került volna. Egyszerre vették fel az egészet, nem játszottak rá, nem javítottak semmit sem. Olyan volt, mint egy koncertfelvétel (bár manapság már azokra is utólag játszanak rá, javítják ki a hibákat).

Amint látható, ebben az első két időszakban a térérzetet (zengetést) nem mesterséges úton állították elő. A felvétel előtt a hangmérnök szó szerint oda állította a zenészeket, ahol a legjobban szóltak a mikrofonon keresztül. Ezzel állította be a "hangerejüket", az arányokat, és még valami mást is, mégpedig a térbeli elhelyezkedésüket. Itt most ne a sztereó jobb-bal oldalra gondoljunk, ezek a felvételek még monok voltak! Sokkal inkább arról van itt szó, hogy minden helyiségnek van saját akusztikája (visszhangjai) amit a mikrofon felvesz a műsorral együtt. Ez olyan minőségű zengetést jelent, amit a mai legjobb és legdrágább eszközök sem képesek 100%-ban előállítani, tehát az élethűséggel nem volt baj, az biztos! Ezekből a visszhangokból a hallgató agya képes összerakni a hangforrások (hangszerek) térbeli elhelyezkedését. Tehát itt a felvétellel együtt, egyszerre, automatikusan elkészült a térbeliség megteremtése is. Probléma volt persze, hogy a felvételi helyiség akusztikája tökéletes kellett hogy legyen, ilyen pedig nem sok volt, vagy inkább egy sem. Ebben az időben senki sem gondolt arra, hogy a hangzás természetellenes lenne, vagy nem valódi, hiszen az volt.

Térbeliség megteremtése mesterséges úton

Sajnos ez a tökéletes akusztikájú helyiség sokba került, így viszonylag kevés volt belőle, a felvételek egyre szaporodtak, a stúdiók pedig nem tudták az összeset jó helyen elkészíteni. Ebben az időben találták ki a soksávos felvételt, így a zenészeket egyesével külön-külön tudták rögzíteni, majd az így elkészült zenét mesterségesen visszhangosították. Ebben az időben még a természetes hangzás létrehozása volt a cél, de ezt mesterséges úton létrehozni nem is olyan könnyű feladat. Néhány művész felfigyelt a mesterséges zengetés érdekes hangzásaira, amiből egy teljesen új hangzásvilágot teremtettek. Ez persze sok hallgatónak tetszett, így megszületett a mesterséges zengetés egy új irányvonala, ami már egyáltalában nem a természetes hangzásokat, sokkal inkább az új és ezért rendkívül izgalmasakat kereste és találta meg.

A térbeliség megteremtését tehát két irányból közelíthetjük meg. Vagy a valóságot próbáljuk meg utánozni, vagy a valóságtól elrugaszkodott, de jól szóló térbeliséget alkotunk. Esetleg keverjük ezt a kettőt.

Ahhoz, hogy élethű zengetést állítsunk elő mesterségesen, a legjobb módszer, hogy tanulmányozzuk a valódi helyiségek akusztikáját. Nem kell itt most nagyon különös dologra gondolni, egyszerűen arról van szó, hogy figyeljük meg a környezetünket, mi hogyan hallatszik és miért. Próbáljuk megjegyezni hogy melyik hang (hangszer) milyen környezetben szól jobban, és találjuk ki, hogy ennek mi az oka, hogyan tudjuk ezt a környezetet (hangzást) mi magunk bármikor létrehozni. A jó hangzás azonban csak az egyik fele a dolognak. Egy másik fontos tényező a térbeli elhelyezkedés szabályszerűségeinek felismerése, ezáltal már sokkal könnyebben tudunk majd 3 dimenziós mixet készíteni akár kétcsatornás (sztereó) lejátszóhoz is. A következőkben pár olyan dolgot sorolok fel ezzel kapcsolatban, amit érdemes ismerni és észben tartani, szükség esetén pedig alkalmazni!

Zengés a valóságban

Mit szeretnénk előállítani, utánozni? Figyeljük meg, hogy egy forráshang minél hangosabb, annál inkább halljuk visszhangosnak (zengőnek). Ha egy nagyobb méretű szobában ülünk, és valaki közelről a fülünkbe suttog, a hangjában egyáltalán nem hallunk zengést, visszhangot. Ha eltávolodik tőlünk és halkan beszél, gyakorlatilag akkor sem. Ha normál hangerővel beszél, már tapasztalhatunk visszaverődéseket, de ezeket agyunk megtanulta felismerni és rajtuk keresztül azonosítani a helyiség egyéb tulajdonságait. Viszont ha az illető kiabál, vagy tapsol egyet, azonnal nyilvánvaló visszhangot vagy nagyobb helyiség esetében visszhangokat fogunk hallani. Ugyanez érvényes a különböző hangszerekre is. Vagyis a közelről érkező hangok kevésbé visszhangosak, mint a távoliak.

A hangos hangszereket (pl. dobok) nehéz visszhang nélkül rögzíteni, még közeli mikrofonozással is, mivel a hang lecsengési fázisát nem vághatjuk le (ez természetellenes hangzást ad) és ilyenkor beszűrődhetnek a közeli mikrofonba a terem visszhangjai is. Minél nagyobb a felvételi helyiség, annál halkabbak lesznek a visszhangok, hiszen a hangnak sok utat kell megtennie a falig és vissza, közben pedig energiát veszít. Kisméretű helyiségekben ezzel ellentétben a közeli falak (és plafon) miatt a visszhang mindig hangosabb lesz és ezzel együtt sokkal "rosszabb" is. A visszhangok ereje, frekvenciamenete és sűrűsége tehát meghatározza a körülvevő helyiség méretét, alakját és anyagát. De mire tudjuk használni ezt a tudást egy mix elkészítésekor?

A zengetés a legtöbb esetben "hátrébb" küldi a hangot, kevésbé halljuk közelről szólónak. Ez a jelenség jól látszik a fényképeken is, ahol a közeli dolgok élesek, a távoliak viszont elmosódottak. Tekintsük a mellékelt fényképet, ahol a gitárszóló közben természetesen a gitáros a főszereplő, így Ő a legvilágosabb és a legélesebb. Ahogy távolodunk tőle, a többi dolog kezd egyre kevésbé fontossá válni, ezt jelzi, hogy a kép egyre sötétebbé és egyre elmosódottabbá válik.

Hasonlítsunk össze egy fényképet és egy rajzot! A fényképet szinte minden esetben természetesnek érezzük, míg a rajzot nem biztos. Ez legtöbbször azért van, mert a rajzok általában a mélységet nem jelenítik meg kellő természetességgel, pl. túl sok részlet és túl élesen, túl világosan látszik a háttérben is, az nem különül el természetes módon a közeli részektől. Természetesen lehet rendkívül élethű rajzokat és festményeket is készíteni, ehhez azonban be kell tartani a fent már említett szabályokat.

Nagyjából ugyanezt kell megvalósítanunk a hangoknál is, ha mélységet szeretnénk adni a mixnek. Persze itt nem mondhatjuk el, hogy pl. a dob, vagy a basszus jelentősége csökkenne a szóló alatt, hiszen ha ezek elhallgatnának, az egész kompozíció megváltozna. Ilyenkor szerencsésebb úgy megközelíteni a dolgot, hogy a főszereplőt mindig csak egy kicsit helyezzük előtérbe, de közben gondoskodunk róla, hogy ha ő elhallgat, valami más kerüljön a helyére. Ellenkező esetben a mix kiürültnek tűnhet.

A fenti megállapítás nem minden esetben igaz! A zengetés ugyanis nem mindig küldi hátrébb a hangot, van amikor ettől halljuk tisztábbnak, éppenséggel pont ez emeli ki a többi közül. Sok esetben a teljesen száraz hangot kevésbé halljuk elől lévőnek, mint egy megfelelően zengetettet, még akkor is, ha jelszintje magasabb. A térbeliség megteremtésekor tehát a műszaki, fizikai törvények sokszor háttérbe kerülhetnek a pszichoakusztikával szemben.

Tipp:
Egy érdekes pszichoakusztikai jelenség, hogy azonos jelszint (hangerő) mellett a visszhangos hangot hangosabbnak halljuk, mint a visszhang nélkülit. Ez azért van, mert az évek során agyunk megtanulta, hogy a hangos hangok visszhangoznak.

Mire használhatjuk a zengetést:

- Élethűséget adhatunk egy közeli mikrofonnal, vagy mikrofon nélkül készült felvételnek (elektronikus zenékben érdekes a helyzet, de erről majd később)

- Az egyes hangforrásokat egy virtuális helyiségbe, térbe helyezhetjük

- Az egyes hangforrásokat a virtuális helyiség különböző pontjaira helyezhetjük el (jobbra-balra, közel-távol)

- Kiemelhetjük a hangforrás előnyös részeit, elrejthetjük (elmoshatjuk) a nem kívántakat

- Dinamikát, lüktetést, mozgást vagy ezek ellentéteit adhatjuk a hanghoz

Mindezekkel hangulatot, érzéseket teremthetünk meg, adhatunk át a hallgatónak. Pl. egy lassú ballada énekének (vagy pergőjének) hosszan lecsengő visszhangja szinte elengedhetetlen a stílushoz és a sikeres számhoz. Ugyanakkor egy túlzottan visszhangos gyorsabb szám inkább amatőr felvétel benyomását kelti. A legmodernebb zenei stílusok pedig sokszor egyáltalán nem igényelnek komoly térbeliséget vagy visszhangokat, ezek alkalmazásakor az ilyen számok inkább elveszítik jellegüket, mint hogy jobbá válna a hangzás.

Zengés (visszhang) részei

Forráshang

A mellékelt ábrán látható egy valódi helyiségben létrejövő zengés időbeli lefolyása. A nulla időben világoskék színben láthatjuk a forráshangot megszólalni, ennek hangereje (hangnyomásszintje) a legmagasabb. A nulla időben szólal meg, hiszen most a forráshang kezdetétől elemezzük ki hogy mi történik, ezt vesszük a kiindulási pontnak.

Direkt hang
Következő történésünk a piros színnel jelölt "közvetlen hang", vagy direkt hang. Ez az az időpillanat, amikor a hanghullám eléri a hallgatót (mikrofont), vagyis meghalljuk a forráshangot. Minden esetben a direkt hang érkezik először a hallgatóhoz, hiszen két pont között a legrövidebb út mindig az egyenes. Figyeljük meg, hogy a megszólalás és az érzékelés között is telik el idő, ezért látunk egy "üres" teret a forráshang és a direkt hang ábrázolása között. Bár az ábrán nem látszik, de a közvetlen hang hangnyomásszintje alacsonyabb mint a forráshangé, hiszen a levegőben haladva a hanghullámok folyamatosan energiát veszítenek. A hangforrás és az érzékelő közötti távolság határozza meg, hogy mennyi idő telik el a megszólalás és az érzékelés között. Figyeljük meg, hogy itt még nem alakul ki visszhang, hiszen a hang (esetünkben legalábbis) a legrövidebb úton kerül a hangforrásból a hallgatóhoz, vagyis nem ütközik neki semminek.

Korai visszaverődések
A közvetlen hang megérkezése után az "elő-késleltetés" elteltével újabb hangokat érzékelhetünk anélkül, hogy pozíciónkat megváltoztattuk volna (kék színnel jelölve). Ezek a hangok a legközelebbi felületekről érkező visszaverődő hanghullámok. Figyeljük meg, hogy ezek a korai visszaverődések viszonylag ritkán, és eltérő hangnyomásszinttel érkeznek. Ez egyrészt abból adódik, hogy a körülvevő falak általában nem minden irányban azonos távolságra helyezkednek el, másrészt az anyaguk és felületük sem egyforma. Pl. a falak általában több hangot vernek vissza mint a szőnyegezett, vagy parkettázott padló, de még mindig kevesebbet, mint az általában teljesen csupasz plafon. A különböző visszaverő felületek csak bizonyos frekvenciákat vernek vissza, a többit elnyelik, így egyfajta szűrőként is üzemelnek. Ettől aztán nem csak időben, de frekvencia tartalomban is eltérőek (színezettek) lesznek. Agyunk ezeknek a korai visszhangoknak a binaurális érzékelése segítségével állapítja meg a helyiség méretét, formáját és anyagát. Továbbhaladva az időben, a fülünkhöz érkező korai hanghullámok itt nem állnak meg, hanem tovább haladnak, és újból visszaverődnek minden felületről amit csak érintenek.

Kései visszhang (zengés)
A visszaverődések a beérkezési szögtől függően nem csak energiát, de irányt is váltanak, ezáltal számuk megszaporodik, ami a kezdeti ritka ismétlődést egy sokkal sűrűbbre változtatja. Ezt láthatjuk zöld színnel jelölve. Figyeljük meg, hogy a kései visszhang fázisában már nem össze-vissza hangnyomásszint-változást tapasztalhatunk, hanem egy határozott görbe mentén csökkenőt. Ez elsősorban a helyiség levegőjének-, másodsorban az ütköző felületek energiaelnyelésének a következménye. Ha ez nem lenne, akkor minden megszólaló hang örökké hallható maradna... Az ábra kicsit csalóka, ugyanis természetes körülmények között a kései visszhangok nem hirtelen szűnnek meg -mint az látható-, hanem folyamatosan halnak el. Ki tudja, hogy milyen típusú zengetés látható az ábrán? Megoldás: egy úgynevezett gated reverb, ahol az alkalmazott kapu a zengetés természetes lecsengése előtt a jelszintet nullára csökkenti.

De miért fontos mindezt tudnunk?
Hát csupán csak azért, mert az ember mire elér egy bizonyos kort, már elég jól megtanulja a fenti törvényszerűségek alapján, hogy a környezetében lévő hangok milyenek. Melyik visszhang mit jelent, milyen térben hallotta már. Ha a mesterséges zengetés közben olyan hangképet hozunk létre ami ezeknek a megtanultaknak ellentmond, akkor azt nem fogja valódinak hallani, ez pedig zavart okoz. Ilyenkor mondják azt hogy nem szól jól, vagy hogy egy számítógépes gagyi.

Tipp:
Egyes zenei stílusok, pl. az elektronikus tánczene, klub zenék nem kívánnak olyan mértékű zengetést mint mások, ezek sokkal jobban szólnak ha szárazabbak. Hogy miért? Mert a klubokban általában nagy hangerővel hallgatják őket, az pedig -mint már tudjuk- eleve létrehoz egy általános zengetést.

Ha tehát élethű zengetést szeretnénk előállítani mesterséges úton, akkor a fenti 3 fázis mindegyikét együtt, és egymáshoz hangoltan kell alkalmaznunk!

A lehallgatás jelentősége
A zengetők beállítását alapvetően a teljes mixben kell elvégezni, hiszen a hallgató is így fogja őket hallani, nem pedig SOLO módban. Azonban finomhangoláshoz, vagy ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, érdemes néha kiszólózni az adott sávot és úgy finomítani a beállításokat. Tanuláshoz, az egyes paraméterek és algoritmusok sajátosságaink megismeréséhez szintén a SOLO módot használjuk!

A jó térbeliség létrehozásához elengedhetetlen a megfelelő monitorozás! Ha túl visszhangos, vagy túl tompa helységben végezzük a lehallgatást, a mixünk túl tompa, vagy túl visszhangos lesz! Ez a probléma vonatkozik a fejhallgatós keverésre is, hiszen ott elméletileg nulla terem-visszhang keletkezik. Emellett ha nem megfelelő a lehallgató rendszerünk sztereó képe, soha nem fogjuk tapasztalni a 3D hangzást -a térbeliséget-, csupán csak egy sík lapon megjelenő visszhangzást fogunk hallani. Ha a lehallgatás fantomközepe nem megfelelő helyen van, akkor nagy az esély arra, hogy a mixünk féloldalas lesz, ezáltal a térbeliség is eltolódik és becsap bennünket.

Bár ebben bizonyára mindenkinek a saját tapasztalata a mérvadóbb, én pl. fejhallgatón nem érzékelem a 3d tér kialakulását, csak monitorokon. A közép nem előttem, hanem a fejem tetején hallható, a fülekhez közeli hangforrások miatt pedig a kialakuló szupersztereó hatás teljesen lerombolja a valódi sztereó képet. Emellett nincsen meg az az alap visszhang (zengés) ami minden lehallgató helyiségben, ezáltal a mixben a kelleténél sokkal több zengetést fogunk alkalmazni. Ebben kis segítségünkre lehetnek a ma már akár ingyenesen is elérhető binaurális pluginek, amikkel egy fokkal közelebb kerülhetünk a monitoros lehallgatás hangzásához fejhallgatón is, bár még messze van az igazitól. Mondom ezt azoknak, akik fejhallgatón szeretnének jó zengetést beállítani. Természetesen megfelelő tapasztalattal ez is lehetséges, de ehhez sok-sok év és sok-sok jó mix elkészítése szükséges!

Szabványos hangerő!
Mivel a zengetett hangok lecsengése rendkívül alacsony jelszinten történik, ezért elengedhetetlen, hogy beállítás közben a megfelelő hangnyomásszinten hallgassuk a mixet. Ha nem így teszünk, akkor túl magas szint esetén kevés, túl alacsony szint esetén pedig túl sok zengést fogunk beállítani. Szerencsére ebben a témakörben nem kell mindenkinek évekig tartó kutatásokat és teszteket végeznie, a bevált módszert mások már kidolgozták, sőt itt a Microchips Sound Studio oldalain is találhatunk a megfelelő érték kiválasztásához és beállításához gyakorlati útmutatót!
Aki lusta elolvasni a teljes részt, annak adok most egy kis összefoglalót:
Az átlagos, otthoni stúdiók lehallgató helyiségének térfogata 42 m3 vagy kevesebb, ehhez a szabvány 74dB SPL(C) hangnyomásszintet ír elő a referencia jelszinten, ami az európai szabvány szerint 0VU=-18dBFS. Ha ezen dolgozunk, akkor kapjuk a leglineárisabb frekvenciamenetet és a legkiegyenlítettebb hangzást.

Referencia mix!
Hogyan tudjuk megállapítani, hogy a saját lehallgató rendszerünk megfelelő-e a 3d tér létrehozásához? Ez viszonylag egyszerű feladat, ha ismerjük a referencia mix fogalmát. Hallgassunk meg egy ilyen számot, és ha a hang nem csak a hangszórókból, de azokon túlról, sőt a hátunk mögül is érkezik, tehát nem csak egy síkban, hanem mélységben is halljuk az egyes hangszerek elhelyezkedését, akkor a rendszerünk megfelelő.

Három ilyen referencia trekket ajánlok most, ezeket lehetőleg CD-ről, WAV-ből, vagy FLAC-ből hallgassuk, mert az mp3 kódolás tönkreteszi a fázis információkat, ezzel pedig nagymértékben csökken a 3d hangzás!

1. Inva Mula Tchako: Il Dolce Suono
2. Robert Miles & Trilok Gurtu: Soul Driven
3. Yello: Jungle Bill

Ennyit tehát a zengetési alapismeretekből! Ezeket mindenképpen tudnunk kell ahhoz, hogy a zengetőket megfelelően tudjuk használni, vagyis a végeredmény professzionális térhatás és ne egy zavaró visszhang legyen. A következő részben elkezdjük a gyakorlatban is megismerni az egyes zengetőeszköz paramétereket, elsőként természetesen az alapokat!

Addig is eredményes keverést kívánok minden kedves olvasónak!

A következő részhez katt ide...



Felhasznált irodalom:
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_sound_recording
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC5392074/
http://www.acousticfrontiers.com/early-reflections-101/
https://en.wikipedia.org/wiki/Decorrelation