Ekvalizerek használata 1. rész - Minden a keverésről 9.

A sorozat előző részeiben megismerkedhettünk az ekvalizerek világával. Megtudtuk hogyan születtek meg, milyen fajtáik vannak és melyiket mire lehet leginkább használni. Most következzen egy olyan rész, ahol egy kicsit mélyebben merülünk bele a gyakorlatba, vagyis az ekvalizerek használatába.

Elsőként ismerkedjünk meg azzal a két alap technikával, amit EQ használatakor alkalmazunk.

Szubtraktív / additív EQ

A jobb ekvalizereken mindig
 található
kimeneti hangerő szabályozó

Még a Grammy díjas hangmérnökök véleménye is megoszlik arról, hogy melyik a jobb. Chris Lord Alge pl. semmi kivetnivalót nem lát abban, ha az EQ-val emelünk, sőt bátran használ akár +12 dB-es gaint is. Ezzel ellentétben Tony Maserati csak a szubtraktív EQ-t ajánlja használni, az additívat pedig csak a problémák forrásának állítja be.

De mi is valójában ez a két technika?

Az additív szó jelentése hozzáadás. Vagyis ha az EQ-n kiemeljük (felerősítjük) a nekünk tetsző frekvenciákat, az az úgynevezett additív EQ technika. Ebben az esetben a kívánt frekvenciájú hanggal együtt az adott frekvenciájú zajokat (áramköri és a felvételen már megtalálható zajok) is felerősítjük. További problémák forrásai lehetnek az erősítéskor kialakuló fázis eltérések. Ezzel a módszerrel természetesen megnöveljük az ekvalizerből kijövő jel erősségét, vagyis a teljes jelet halkítanunk kell az azonos hangerőhöz.

Ugyanazt az eredményt (hangképet) kapjuk akkor is, ha a kiemelendő frekvenciák amplitúdóját nem módosítjuk, viszont minden más frekvenciát halkítunk. Ezt nevezzük szubtrakciónak, azaz kivonásnak. Sokan úgy gondolják, hogy ezzel egy jobb hangminőség érhető el, mivel az additív technikával járó fázisproblémák itt a hangerő csökkentéssel együtt csökkennek. Ennél a technikánál viszont a teljes jelet erősíteni kell az azonos hangerőhöz.

Példa:

A mellékelt ábrán ugyanazt a burkológörbét láthatjuk additív (piros vonal) és szubtraktív (kék vonal) EQ technikával. Mint látható, a jel ugyanúgy lesz módosítva, mindössze az EQ-ból kilépő jelszint lesz eltérő, hiszen az additív módszernél emelünk és vágunk is a jel erősségén, a szubtraktívnál viszont csak vágunk.

Digitális EQ esetében a lineáris fázisú szűrőkkel a fázis problémák (nagyrészt) kizárhatóak, a jel erősítése pedig nem növeli a zajt, tehát nem kéne tartanunk az analóg problémáktól, mégis sokan ragaszkodnak a szubtraktív EQ technikához. Én úgy gondolom, hogy ez ízlés kérdése. Személy szerint jobban szeretem az additív EQ-t, mivel ez közelebb áll a gondolkodásmódomhoz. Azt javaslom, mindenki kezelje úgy az EQ-t ahogy neki logikusabb, egyszerűbb, hatékonyabb, és ne próbáljon magára erőltetni egy olyan módszert, ami neki nem fekszik.


Szubtraktív EQ mellett szól:
Ne felejtsük el, hogy keveréskor az a feladatunk, hogy megteremtsük az egyensúlyt a felvett sávok között. Mivel ezek egymásra kerülnek, a jelszintek összeadódnak, a mixbusz jelszintje minden esetben megemelkedik.
Ha additív EQ-t használunk, akkor ez a jelszint tovább növekszik, és vagy a sávok, vagy a maszter csatorna hangerejét csökkentenünk kell, hogy elkerüljük a túlvezérlést. Ebben a módszerben a problémás frekvenciák a mixben maradnak, de arányuk csökken, hiszen a jó frekvenciákat felerősítettük.

Piros vonal jelzi a fázis eltérést,
zöld a frekvenciasáv amplitúdó csökkentését.

Hangmérnöki munkánk tulajdonképpen abból áll, hogy eltávolítjuk a mixből az oda nem illő dolgokat. Ilyenek a problémát okozó frekvenciák is. Ha szubtraktív technikát alkalmazunk, akkor a jelszintet folyamatosan csökkentjük, vagyis növeljük a headroom-ot (mozgásteret), ezzel nem csak egy tisztább hangzást kapunk, de nem kell túlvezérléstől sem tartanunk. Ebben az esetben a problémás frekvenciák eltűnnek a mixből. A másik ok, amiért sokan ezt a módszer részesítik előnyben, az a tévhit, hogy a vágás nem jár fázis eltolással. Ez nem igaz! Nézzük meg a mellékelt ábrát, ahol a Cockos-ReaEQ pluginben bekapcsoltam a fázis eltérés kijelzését. Jól látható, hogy vágáskor is ugyanannyi fáziseltérés keletkezik mint emeléskor, csak éppen ellenkező irányban. Ami miatt a tévhit kialakult az az, hogy az így létrejövő fázis probléma az amplitúdó csökkenéssel együtt halkul, ezért lehet kevésbé észrevenni.

A pszichoakusztika egyik alapszabálya, hogy amit hangosabban hallunk, azt jobbnak halljuk. A valóságban természetesen nem ez történik, de a fülünkbe épített kompresszorok és ekvalizerek a nagyobb hangnyomásszintű hangokat automatikusan "maszterelik" így kellemesebbnek halljuk őket egy bizonyos szintig. Ha tehát egy bizonyos frekvenciát elkezdünk felhangosítani additív EQ technikával, az azonos hangerőn maradt többi frekvenciával együtt szóló hangot valószínűleg jobbnak halljuk. Ha viszont az emelés utáni jelszintet korrigáljuk az emelés előttire, pffff... már nem is szól olyan jól. Ezt az önbecsapást is elkerülhetjük a szubtraktív technika alkalmazásával, hiszen ekkor a jelszinteket csak csökkentjük.


Additív EQ mellett szól:
Most talán úgy tűnhet, mintha a szubtraktív technika lenne a nyerő, de a valóságban nem így van. Vannak olyan helyzetek, amikor sokkal jobban járunk, ha erősítünk egy adott frekvenciát. Ilyen pl. az amikor már jónak érezzük az éneket, de kéne még valami kis plusz, hogy még jobb legyen. Hozzá kell adnunk valamit, ami előtte nem volt ott (legalábbis nem volt hallható, hiszen az EQ alapvetően nem képes frekvenciákat előállítani). Ekkor csak erősítés jöhet szóba, vágás nem.

Mint azt már a sorozat előző részeiben megtanultuk, a vintage (vagy analóg modellezett) ekvalizerek elszínezik a hangot és további frekvenciákat (felharmonikusokat) adnak hozzá. Ez szintén csak erősítéskor válik hallhatóvá, vágáskor gyakorlatilag nem. Fokozottan igaz ez akkor, ha az adott EQ sávot -szándékosan- kis mértékben túlvezéreljük, ami vágással ugye lehetetlen.

Ha mindezeket nem is nézzük, akkor is figyelembe kell vennünk a munkamódszert, amivel a keverést végezzük. Chris Lord Alge szerint sokkal egyszerűbb azt kiemelni ami tetszik, és azt kivágni ami nem. Ezzel csak egyet tudok érteni! A zene és a vele kapcsolatos dolgok örömet kell hogy szerezzenek nekünk, ezért csináljuk és nem azért hogy problémát okozzanak. Ha jobban tudunk úgy dolgozni hogy emelünk, akkor emeljünk. Egy idő után mindenképpen eljutunk arra a szintre, amikor már meghalljuk a fázis problémákat, és akkor ki is tudjuk majd javítani őket. Addig viszont sok ennél nagyobb gondokkal fogunk még találkozni, ezért ez miatt most aggódni teljesen felesleges!

Mikor melyik technikát használjuk?

Ha már ismerjük mindkét technikát és a különböző ekvalizereket is, tudjuk hogy mivel milyen eredményt érhetünk el. Azt hogy mikor melyiket használjuk, az dönti el, hogy mi a célunk. Ha tisztítani akarjuk a mixet, akkor vágjunk. Ha szeretnénk valamit kiemelni, akkor erősítsünk. Legtöbbször a két technikát együttesen alkalmazzuk.

Szubtraktív technikát alkalmazzunk:

- Ha valamit el akarunk távolítani (pl. a mély morajlásokat, valamint az alacsony- és magasfrekvenciás zajokat, lásd: alul- és felüláteresztő szűrők)

- Ha szeretnénk olyan frekvenciasávokat kitisztítani, ahol több sáv interferenciába került.

Interferencia?

Az interferencia nagyjából azt jelenti, hogy kölcsönhatás. Ha két hangszer ugyanazokon a frekvenciákon szólal meg, akkor az összetevők elfedik egymást. Ezt maszkolásnak (masking) is nevezzük.

Hogyan vehetjük észre?
Ha egy bizonyos hangszert (a felvétel egy sávját) nem halljuk tisztán, érthetően és elkülöníthetően a mixben, viszont szólóba kapcsolva kifogástalan, mérget vehetünk rá, hogy egy másik sáv elmaszkolja. Ha megtaláltuk a problémás sávokat, az egyiken (lehetőleg a kevésbé fontosan) vágjunk az átfedésbe került frekvenciasávból addig, amíg meg nem szűnik a kioltás (általában -3, -6 dB között).

- Ha kellemetlen rezonanciát hallunk, akkor egy szűk sávszélességű szűrővel vágjuk meg az adott frekvenciát (notch). A rezonanciáról részletesen olvashatunk a szűrőkről szóló részben.

- Ha nem vagyunk biztosak benne, hogy emeléssel jó eredményt fogunk elérni, próbálkozzunk vágással.

- Ha a felvételünk túl sok (alap)zajt tartalmaz, inkább vágjunk a zajból, mint emeljünk a hasznos jelen. Ha tényleg nagyon sok a zaj, jobban járunk ha megismételjük a felvételt, de most már ideálisabb beállításokkal.

Additív technikát alkalmazzunk: (a lista a teljesség igénye nélkül készült)

- Ha az alkalmazott plugin szaturációja nem elég, emeléssel még többet kapunk belőle.

- Ha vágással már megszüntettük az összes hibát és interferenciát, de úgy érezzük, hogy kell még valami kis plusz dolog ide-vagy oda, hogy igazán ütősen szóljon a szám.

- Ha nem keverésről, hanem kreatív hangszín előállításról van szó, nincs jobb mint egy hatalmas emelés pár frekvencián.

- Ha munkamódszerünk egyszerűbb és ezáltal gyorsabb az emeléssel mint vágással. Emeljük ki ami tetszik és vágjuk meg ami nem...

Megjavító és feljavító EQ

Megjavító típusú EQ görbe

Alapvetően két okból dönthetünk úgy, hogy ekvalizert kell használnunk. Az egyik, ha valamilyen frekvencia specifikus hibát észlelünk a hangban, vagyis valamit meg kell benne javítanunk. Ekkor legtöbbször eltávolítunk, de van hogy kiemelünk egy frekvenciasávot. Ez a sáv szinte minden esetben nagyon szűk, azaz magas Q értékkel történik. Más néven szokták ezt Notch filternek is hívni, de leginkább Surgical EQ, azaz sebészeti, vagy műtéti beavatkozásnak. Ilyenek lehetnek pl.: rezonancia, dörgés, búgás, alapzaj, zavaró kattanások, pattanások, stb.  amik a felvétel közben jönnek létre a felvételi lánc vagy körülmények hatására. Ezek tehát hibák, amiket lehetőleg még az effektlánc előtt meg kell szüntetnünk. Ezt a technikát kell akkor is alkalmaznunk, ha a mixben az egyes sávok elfedik egymást.

Erre a célra alapvetően a parametrikus EQ-kat alkalmazzuk, főleg a nagyon nagy Q értéket igénylő vágásoknál, hiszen ezek leginkább csak digitális ekvelizerekben találhatóak meg. Másik előnyük erre a célra, hogy nagyon bonyolult görbéket is viszonylag egyszerűen tudunk velük előállítani.

Feljavító típusú EQ görbe

A második ok amiért ekvalizert alkalmazunk, ha szeretnénk a hangot "jobbá", érdekesebbé tenni. Ez az úgynevezett feljavítás (enhance). Ekkor a hang előnyös összetevőit emeljük ki, általában kis Q értékű, nagy sávszélességű szűrőket alkalmazva. Tulajdonképpen minden keverésben alkalmazzuk mindkét módszert, hiszen sokszor előfordul hogy egy felvétel nem sikerül tökéletesen, de sokkal egyszerűbb egy EQ-val javítani a hibákat, mint újból felvenni. A feljavító technikát szintén sokszor alkalmazzuk, mert a hangrögzítés és visszaadás (hangszóró) sajnos nem tudja 100%-ban előállítani azt a hangot amit a hangforrásunk, ezért a felvételt hozzá kell igazítani a lejátszók hangjához, hogy a hallgatók a lehető legtöbb eszközön lehallgatva közel azonos élményben részesüljenek. Akkor is ezt a technikát alkalmazzuk, ha szeretnénk egy olyan hangzást létrehozni, ami a való világban nem létezik -un. nagyobb mint életben hangzás-, amikor a zene a hangszórókon kívülre kerül, vagy egyéb kreatív hatásokat szeretnénk elérni.

Feljavítási célra szinte az összes EQ-t alkalmazhatjuk, de a szaturáció jótékony hatása és a kis Q érték miatt elsősorban a vintage EQ-kat és görbéket szokás alkalmazni. A feljavítások legtöbbször csak pár frekvenciasávon történnek, ezért itt általában nincsen szükség a parametrikus EQ-k sok sávjára.

A fentieket az additív és szubtraktív technikát alkalmazva egyaránt elvégezhetjük. Hogy mikor melyiket választjuk, az tulajdonképpen az ízlésünktől és az általunk legegyszerűbbnek ítélt munkafolyamattól függ.

Ekvalizerek helyes használata:

Ha végigolvastuk az ekvalizerekről szóló sorozat eddigi részeit és meg is értettük az ott leírtakat, már elegendő elméleti tudással rendelkezünk ahhoz, hogy használni tudjunk egy EQ-t. Ismerjük a különböző fajták sajátosságait, előnyeiket, hátrányaikat, melyiket milyen célra érdemes bevetni.

Nagyon fontos tudnunk és mindig szem előtt tartanunk, hogy szarból nem lehet várat építeni. Ha mégis megtesszük, biztos hogy előbb utóbb összedől! Ha kiváló minőségű hanganyagot akarunk előállítani, akkor már a felvételnek is kiválónak kell lennie. Gyenge minőségű felvételből szinte kizárt, hogy jó minőségű hangot tudunk kikeverni!

Nagyon fontos továbbá, hogy a pluginek és külső eszközök csak eszközök, nem többek. Nem képesek jó mixet készíteni! Aki a mixet készíti az az ember. Ha nincsen elképzelésünk arról hogy pontosan mit szeretnénk hallani, akkor semmilyen eszköz sem fogja ezt helyettünk megtenni. Tehát mielőtt a szerszámainkat kezdenénk hibáztatni, először nézzünk körül a saját házunk táján!

Ezek után kezdjünk tehát bele a gyakorlati módszerek megismerésébe, azon belül is elsőként ismerkedjünk meg az általános alapelvekkel.

A módszerek eltérőek. Van aki szereti a sávot szóló módba téve elvégezni az EQ beállítást, így minden egyes sávot egy jól szóló változatra állítani. Őket sokszor meglepetés éri, amikor az összes sávot egyszerre hallgatják meg. Ha az EQ használata javítási céllal indokolt, akkor természetesen dolgozhatunk vele szólóban, de ne feledjük el, hogy a célunk egy jó mix elkészítése!

Amennyire csak tehetjük, az EQ beállításokat mindig a teljes mix hallgatása közben állítsuk be, annál is inkább, mivel a különböző sávok frekvenciáinak összeadódása jelentősen képes megváltoztatni azok hangerő arányait és a térben való elhelyezkedésüket, elkülöníthetőségüket.

Nem minden EQ egyforma! Még ha a paraméterek ugyanazok is rajtuk, a kapcsolásuk/ programozásuk nagyon is eltérő lehet. Próbáljuk minél több EQ hangját "megtanulni" és kitapasztalni, hogy melyik milyen szituációban teljesít a legjobban.

Használjuk az EQ-t már felvételkor is, ne csak keveréskor. Ha már eleve egy jól szóló hangot rögzítünk, sokkal egyszerűbb és gyorsabb lesz a keverés!

Figyeljünk rá, hogy az EQ hol helyezkedik el az effekt láncban! Teljesen más hangzást kapunk, ha a kompresszor elé helyezzük, mintha mögé tennénk. Ez minden effektre igaz, nem csak erre a kettőre. Ne féljünk egymás után több Eq-t is használni, ha erre van szükség, vagy a kompresszor elé és után is tenni egyet, ha így kapunk jó végeredményt. Valójában nem létezik arra szabály, hogy milyen sorrendben kell az egyes plugineket használni, ez a kreativitásunkra van bízva, de vannak már jól bevált módszerek. Ezekről a későbbiekben olvashatunk majd.

Használjuk az EQ A/B összehasonlító funkcióját -ha van- és a BYPASS kapcsolót hogy halljuk mit is csinálunk. Ha nagyon sokat hallgattuk a már EQ-zott hangot, a fülünk hozzászokik és már nem azt halljuk amit szeretnénk. Mindenképpen jó, ha néha ellenőrizzük hogy valóban azt csináljuk-e amit elterveztünk.

Az EQ beállításnál jó ötlet, ha átmenetileg vágjuk az alacsony frekvenciákat, mondjuk 200Hz alatt. Ilyenkor sokkal jobban tudunk koncentrálni a konkrét feladatra, mert nem vonják el figyelmünket (és a hangenergiát) a mélyek. Ha megvan a jó hangkép, töröljük a vágást és folytassuk a munkát.

A kevesebb, néha több! Ez igaz az emelés és vágás mennyiségére, de igaz magára az EQ-ra is. Kevesebb kezelőszervvel ellátott készülékekkel (pluginekkel), sokkal gyorsabban és egyszerűbben tudunk jó eredményt elérni, mert nem veszünk el feleslegesen a részletekben. Ezért is zseniálisak a Tilt EQ-k!

Nem igaz, hogy szűk sávszélességgel kell vágni és szélessel emelni! Mindig olyan szűrő-sávszélességet használjunk, ami a leginkább szükséges!

Amennyire csak tehetjük, annyira kevés EQ-t használjunk a mixben! Minden EQ (emelés és vágás egyaránt) fázis eltérést hoz létre, ami károsan is befolyásolhatja a hangképet!

EQ tippek és trükkök:

Első lépésként távolítsuk el a zavaró frekvenciákat. Ilyenek pl. a sistergés (5-20kHz), és az alacsony frekvenciás zajok (0-100Hz). Ha lehetséges és ettől nem válik vékonnyá, vagy tompává a hang, használjunk alul- és felüláteresztő szűrőt. Ha ez nem lehetséges, használjunk keskeny sávszélességű peak/bell szűrőt (notch).

A sub-bass frekvenciák 16 és 60Hz között találhatóak. Ezeket sokkal inkább érezzük, mint halljuk. Ha túlságosan kiemeljük ezt a frekvenciatartományt, egy zavaros, mély morajlást kapunk és felemészti a rendelkezésünkre álló dinamikatartományt (bitmélységet) is. Ha ezt tapasztaljuk, vágjuk inkább meg a mélyeket. (Jó ha tudjuk, hogy még a kiváló minőségű szélessávú közeltéri stúdió monitorok sem képesek általában 50Hz alatt megfelelő hangnyomásszinttel dolgozni. A szub tartományok megfelelő monitorozásához szub-basszus sugárzók szükségesek! Ez igaz a fejhallgatókra is!)

Az átlagos basszus hangok valahol 60 és 250Hz között találhatóak. Ha ezeket emeljük, megvastagíthatjuk a hangot, ha vágjuk akkor vékonyabb hangzást kapunk.

A hang testét, súlyát leginkább ekvalizerrel tudjuk befolyásolni. Ha a hang túl zavaros, vágjunk a mély és mélyközép hangokból. Ha túl vékony, akkor ezeken emeljünk. Tovább növelhetjük a teltséget, ha kiemeljük az alacsony frekvenciákat. Egy 1,5 Q szélességű szűrővel +10dB kiemeléssel pásztázzuk végig a mélyeket 50-250 Hz között. Álljunk meg azon a frekvencián ahol leginkább megvastagodik a hang. Emeljük ki ezt a frekvenciát és ennek az alsó felharmonikusát (frekvencia/2) 1-2 dB-el és a célnak megfelelő sávszélességgel.

Komplementer EQ beállítás

Ha két sáv elfedi egymást (maszkolás), akkor célszerűbb a kevésbé fontosan csökkenteni a közös frekvenciák amplitúdóját, mint a fontosabbon növelni.

Ha maszkolást találunk a mixben, a sávokat EQ-zuk egy kicsit eltérően. Ha az egyiken emelünk 3dB-t mondjuk 3500Hz-en, akkor a másikon vágjunk ugyanitt. Ezzel a két oldalra panorámázott hangokat is szélesebbé tehetjük (komplementer EQ, vagy kiegészítő EQ). Az ilyen sávokat mindig csak együtt hallgassuk, mert egyrészről külön külön senki sem fogja őket hallani, másrészről szólóba kapcsolva sokszor igen bután szólnak. Ha ezek a sávok a mű egyes részein szólóban is hallhatóak, automatizáljuk úgy az EQ-t, hogy azon a helyen ne történjen meg a beavatkozás.

Az éneksávoknak minden esetben jól hallhatónak és kiemelkedőnek kell lenniük. Sok esetben az ének túl sok mélyet tartalmaz, ezért nem épül be rendesen a mixbe. Főként férfi énekhang esetén használjunk felüláteresztő szűrőt. A beállításról részletesen olvashatunk itt. Ha a hang nem tartalmaz elég mélyet, akkor túl vékony, vagy túl orrhangú lesz. Ilyenkor ne vágjunk, hanem emeljünk. Mivel az énekhang elég nagy sávszélességű, figyeljünk oda, hogy ne fedje el és ne fedjen el más sávokat. Ha kell, használjunk többsávos kompresszort, vagy dinamikus ekvalizert.

Ha az éneknek (vagy egyéb szóló hangszernek) túl sok mélyet adunk, képes elnyomni a kíséretet.

Az emberi hallás sajátossága, hogy 2-5kHz tartományban lévő hangokat hozzánk közelebbinek érzékeljük. Azonban ha minden sávon (túlságosan) kiemeljük ezt a tartományt, akkor egy éles, fülsértő mixet kapunk. Különösen igaz ez az alacsony CPU teljesítményt használó pluginekre (FFT), ezek ugyanis egyfajta zaj hozzáadásával működő algoritmust használnak. Ha minden sávon megjelenítjük ezt a zajt, az összeadódik és egy természetellenes hangképet kapunk. Egy-egy sávon viszont nagyon jó eredménnyel használhatjuk őket azonos frekvenciákon is, nem kell tőlük ezért tartanunk, de jó ha észben tartjuk a dolgot. Ha sok sávon kell azonos frekvenciát kiemelni, akkor próbáljunk többféle plugint használni. Ez -főleg az analóg emulációs plugineknél- különösen jó hatással lesz a felharmonikusainkra! Ha nem tudunk semmi módon jó megoldást találni, akkor ne emeljünk, hanem a többi sávon vágjunk.

Léteznek úgynevezett gonosz, vagy ördögi frekvenciák :-D. Ezek az 500, 1000, 2000, 2500 Hz. Ha problémát észlelünk, akkor elsőként ezeken és az ezek környezetében lévő frekvenciákon keressünk. Ha már elég sok sávot EQ-ztunk, tudni fogjuk hogy melyik probléma kb. hol található. Ez persze évek kérdése is lehet...

Ha széles spektrumú hangszereket, pl. torzítós elektromos gitár, vagy (super)saw synth szeretnénk eltávolítani az éles zónából (2-5kHz), akkor sokszor jobban járunk ha nem EQ-t használunk, hanem micro pitch shift-el, vagy egy szaturációs pluginnel változtatjuk meg a hang spektrumát.

Az emberi hallás a különböző hangszereket, azok megszólalásának pillanatát és helyét sokszor a bennük lévő magasabb frekvenciáknak köszönhetően érzékeli. A szinusz hanghullámot kivéve minden hangszernek van valamilyen magasabb frekvenciájú összetevője, felharmonikusa. Ezek a tranziens részben fokozottabban vannak jelen. Ha ott kiemeljük őket, akkor jobban hallhatónak, hangosabbnak fogjuk érzékelni, ha a tranziens részt halkítjuk, akkor kevésbé hangosnak, a térben hátrébb elhelyezkedőnek. Pedig valójában az adott hangnak sem a hangereje, sem a spektruma nem változott. Erre a célra Transient Designer Plugineket használhatunk. (Dave Pensado)

Tranziens: A hang kezdeti, nagy amplitúdójú, rövid idejű szakasza, kb. az első 10-30 ms.

6-16kHz között helyezkedik el az úgynevezett air tartomány, mivel ezeknek a frekvenciáknak a kiemelése levegőssé, lebegővé teszi a hangot. Ha viszont itt túl sokat emelünk, éles, zavaró lesz a mix. A sistergés is leginkább ezeken a frekvenciákon található, tehát érdemes fél szemmel (füllel) ezt is ellenőrizni.

lkjb - Luftikus

ingyenes plugin, 40kHz Air-Band-el

Bár a tudomány hivatalosan az emberi fül hallását csak kb. 20-22kHz-ig ismeri el, kísérletek igazolják, hogy ennél magasabb frekvenciájú hangokat is érzékelünk. Ezek az ultramagas frekvenciák is számítanak a csúcsminőségű hangzás létrehozásában, főként az analóg eszközök esetében, ahol nincsenek olyan aluláteresztő szűrők beépítve, mint a szerényebb képességű digitális eszközökben. A 44.1 kHz-es mintavételezés esetén ezek 20-22kHz-nél vágják a hangot -hogy ne keletkezzen hibás analóg jel-, de az ennél magasabb mintavételezési ráta esetében semmi akadálya nincsen az ultrahangok átvitelének.

A Nyquist-Shannon elvnek megfelelően a hang digitalizálásakor a legmagasabb átvihető frekvencia kétszeresével történő mintavételezés már tökéletes visszaadást eredményez. Ennek megfelelően a 88.2 kHz-es mintavételezés esetén már a 44kHz-es frekvenciájú hangok is rögzítésre kerülnek, a jelenlegi kereskedelmileg is elérhető legmagasabb mintavételezési frekvencia pedig 192kHz, ami pedig 96kHz-es hangfrekvencia rögzítésére is alkalmas.
Bár azt gondoljuk, hogy hangszóróink nem képesek ezt a magas frekvenciát visszaadni, ez nem így van. A hangfal gyártók minden esetben egy bizonyos hangnyomásszinthez viszonyítva adják meg az átviteli jelleggörbét, ettől függetlenül ennél magasabb frekvenciák is lesugárzásra kerülnek, csak nagymértékben csökkent hangerővel. Természetesen a 22kHz-nél magasabb frekvenciák megfelelő hangnyomásszinttel történő lesugárzásához külön magassugárzó és erősítő kéne. Ettől függetlenül sok EQ-ban az air frekvencia 30-40kHz-ig is felmegy. Nyugodtan használhatjuk ezeket, 6-10 dB emeléssel egy sokkal tisztább, levegősebb, élőbb mixet kapunk normál lejátszó eszközünkön, még digitális formátum (plugin) esetében is.

A sorozat következő részében még mélyebbre merülünk majd az ekvalizerek lelki világába, egészen a frekvenciák szintjéig. Megtanulhatjuk, hogy melyik hangszer milyen frekvenciákon pontosan milyen hangzást is képvisel, hol kell beavatkoznunk ha problémát észlelünk, vagy csak jobbá szeretnénk tenni a hangzásunkat!

A következő részhez katt ide...

A témával kapcsolatos kérdéseket itt a kommentekben, vagy a facebook oldalon várom!

Kellemes mixelést kívánok mindenkinek!

Felhasznált irodalom:

Additív vs. szubtraktív EQ
http://thesoundcoach.com/mixing/subtractive-vs-additive-eq-ultimate-showdown/

http://theproaudiofiles.com/subtractive-vs-additive-eq/

EQ tippek:

http://www.musictech.net/2015/10/20-eq-tips/

Gyakori keverési hibák
https://www.soundonsound.com/sos/sep11/articles/mix-mistakes.htm

Ördögi frekvenciák (Magic frequencies)
http://www.digitalprosound.com/2002/03_mar/tutorials/mixing_excerpt1.htm

Tranziensek:
https://en.wikipedia.org/wiki/Transient_(acoustics)

Hangok 20kHz fölött:
https://en.wikipedia.org/wiki/Nyquist%E2%80%93Shannon_sampling_theorem
http://www.cco.caltech.edu/~boyk/spectra/spectra.htm
http://www.davidgriesinger.com/intermod.ppt