Keverés analóg modellezett pluginekkel

Ahhoz, hogy megértsük az analóg modellezések használatának apropóját, először merüljünk bele egy kis stúdió filozófiába. A hangfelvétel készítést (és azon belül a zenei hangfelvétel készítést) két oldalról közelíthetjük meg. Vagy a valóságot szeretnénk a lehető legpontosabban megőrizni és újra átélhetővé tenni az utókor, vagy a nagy tömegek számára, vagy olyan szónikus világot bemutatni, amit elképzeltünk, vagy ami addig esetleg nem is létezett. Ez utóbbi inkább művészet, az előbbi inkább technológia.


Amikor naturális felvételt készítünk, akkor az a cél, hogy visszahallgatáskor pontosan ugyanazt halljuk, mint amit az eredeti előadáson hallottunk(volna). Ilyenek jellemzően a szimfonikus koncertek. Ehhez nyilván az szükséges, hogy a felvevő és lejátszó rendszerünk a lehető legkevesebbet torzítsa, a lehető legkevesebbet változtassa meg a hangot, és ebbe beletartoznak a mikrofonok, előerősítők, rögzítők, kompresszorok és ekvalizerek, bár ez utóbbiakat a legnaturálisabb esetben egyáltalában nem használják. Ami a rögzítést, tárolást és az utólagos javításokat, beavatkozásokat illeti, itt a digitális technika tiszta hangzása mindenképpen óriási előnyt jelent a torzítás elkerülése szempontjából. Sajnos azonban a teljesen élethű hangvisszaadást gyakorlatilag lehetetlen megvalósítani, még akkor is, ha szupertiszta digitális rendszereket használunk (sőt, szerintem soha nem lesz 100%-ban elérhető). A probléma ott kezdődik, hogy minden ember fülének és fejének is más az alakja, sőt a legtöbbször a két füle is eltér, ezáltal más a hallása is. Az eltérések egy részét az agyunk pár év alatt megtanulta kompenzálni, ezért az eltérő két fül nem okoz pl. hangforrásirány problémákat. Viszont ehhez az kell, hogy az eredeti hangot az eredeti helyen és az eredeti térben halljuk. Teljesen egyértelmű, hogy ez hangszórós hangvisszaadásnál még az eredeti helyen sem lesz 100%-ban azonos. (Gondoljunk többek között a rögzítő berendezések elektronikus zajára és a csökkent dinamikatartományra, ami vonatkozik a lejátszó eszközökre is) Ha pedig a felvételt másik helyen (pl. otthon) és más hangszórókon hallgatjuk, az eredmény még kevésbé fog hasonlítani az eredetire.

David Griesinger részletes méréseket és kísérleteket végzett a binaurális hangrögzítés és visszajátszás témájában, és arra a következtetésre jutott, hogy közel 100%-ban visszaadható az eredeti hangzás, ha a rögzítéshez használt két darab mikrofon a hallgató fülében, közel a dobhártyához kerül elhelyezésre, és lejátszáskor a két hangszóró is ugyanarra a helyre kerül. A széleskörű megoldás azonban ott bukik el amit már fentebb is említettem, hogy a fül és a fej alakja minden embernél más. Vagyis csak az az egy ember fogja szinte ugyanazt hallani, akivel a felvétel készült. Tehát nagyjából elmondható, hogy az eredetivel teljesen megegyező felvételt is nehezen tudunk készíteni, nem hogy lejátszani. Ez pedig szerintem azt jelenti, hogy nem ezen az úton érdemes járni még akkor sem, ha naturális jellegű hangzást szeretnénk elérni. A célunk sokkal inkább az kell hogy legyen, hogy amit otthon, a saját kis hangszóróinkon, vagy az utcán a fejhallgatóban hallunk, az olyan legyen, ami azt az illúziót kelti bennünk, mintha egy adott hang egy adott irányból és távolságból szólna. De menjünk egy kicsit tovább, és mondjuk inkább azt, hogy a cél az, hogy amit hallunk, az valódinak tűnjön még akkor is, ha eredetileg valami egészen mást lehetett hallani. Ez a filozófia fokozottan igaz az elektronikus hangszerekkel előállított zenére, ami ugye a valóságban csak elektromosság formájában létezik, tehát nem valódi hang, így hallani sem tudjuk. (Akkor ugye mihez is hasonlítanánk?) Ezt a mesterséges (utólagos) valódivá tételt a legjobban analóg eszközökkel, vagy modellezett pluginekkel tudjuk elérni. Hogy ezek pontosan mit is csinálnak a hanggal, jelen sorozatnak nem képezi a tárgyát. A lényeg az, hogy ha XY eszközön (pluginen) vezetem át a jelet, akkor ami abból kijön, az valódibbnak hat.

Miért alkalmazunk analóg jellegű torzítást?
A dolog úgy néz ki, hogy ez a valódibbnak (kellemesebbnek) ható mesterséges hang nagy részben az elektromos jelben keletkezett hibákból adódik, mint pl. a dúsabb hangzás, de főleg a sztereó (3D) tér vonatkozásában, és az egyes hangforrások (hangszerek) elkülönülésében (irányérzékelésben). Ezeket a hibákat torzításnak nevezzük. Az előző részben már megtudtuk, hogy a digitális audió legnagyobb előnye egyben talán a hátránya is, vagyis nem alakulnak ki olyan mértékű hibák (torzítások) mint az analóg rendszerekben, ezáltal normál esetben nem is jön létre annyira "élethű" hang, mint azoknál.

Az ember azonban egy olyan lény, aki mindig többet akar a jóból, ezért nem áll meg a természetes hangzás elérésekor. Próbálja a jót még jobbá tenni, így a torzításokat egy idő után már arra használjuk, hogy a természetesnél színesebb, intenzívebb hatást érjünk el. Angolul ezt úgy mondják, hogy "Larger than life", vagyis nagyobb mint az életben. Ez tulajdonképpen a torzítások használatának a másik lehetséges, ha úgy tetszik, művészi módja.

Analóg jellegű torzítások digitális rendszerben
Amiben a leginkább különbözik az analóg és a digitális audió az az, hogy digitális tartományban tulajdonképpen egy elméleti rendszerrel dolgozunk, ami minden esetben azonos eredményt ad, hiszen 1+1 mindig 2. Ezzel szemben az analóg tartományban egy kicsit mindig más eredményt kapunk, mert az alkalmazott elektronikai elemek egy adott tűréshatáron belül működnek, így a rajtuk áthaladó jel folyamatosan, véletlenszerűen változik.

Részemről alapvetően két okból használok analóg modellezéseket: Elsősorban a hangkép levegősebbé, szélesebbé, háromdimenzióssá tételére, másodsorban pedig a hang dúsítására, érdekesebbé, izgalmasabbá tételére. Ezek a tulajdonságok vagy képességek az analóg rendszerek sajátosságai voltak, de digitális környezetben a matematikai "tökéletesség" miatt gyakorlatilag elvesztek. Így ha analóg jellegű felvételt (mixet) szeretnénk digitálisan készíteni, akkor a hiányzó tökéletlenséget utólagosan kell analóg modellezésekkel előállítanunk. Ezt a fajta hangzást más eszközzel elérni szinte lehetetlen. Hogy mindez hogyan és miért jön létre, azzal most részletesen nem foglalkozunk.

Ha digitálisan szeretnénk modellezni az analóg keverést, akkor feltétlenül figyelembe kell vennünk, hogy analóg rendszerben a torzítások és színezések nem egyetlen helyen jönnek létre, hanem eloszlanak az egyes eszközök között, mindegyik csak egy kicsit ad hozzá. Ez a sok kis összetevő aztán összeadódva együttesen hozza létre a kívánt hatást. Mindez kezdődik már a mikrofonnál, majd az előerősítőnél, szalagos magnónál, keverőpultnál és folytatódik az effektberendezéseken, ekvalizereken, kompresszorokon, majd ismét a keverőpulton és befejeződik a maszter szalagos magnón. Tehát ezek az eszközök sok esetben önmagukban nem képeznek jelentős torzítást, de mivel a jel több eszközön, akár többször is áthalad, így összeadódva már jelentősebb hatást eredményez. Ha tehát digitális környezetben szeretnénk előállítani jó minőségű analóg hangzást, ne várjuk el ezt csak egyetlen egy plugin használatától, mert az nem biztos, hogy jó eredményt fog adni.

Ha meleg, analóg jellegű hangzást szeretnénk, akkor három alapvető torzítást érdemes a digitális mixben alkalmazni:

- Mágnesszalag szaturáció, mind dinamikai, mind frekvencia tartományban, ide értve a mechanikai nemlinearitásokat is, mint pl. a szalagtovábbításánál fellépő sebesség eltérések (nyávogás), hőterhelés változások, szalagzaj, áthallás

- Harmonikus és lineáris torzítások, amiket pl. a transzformátorok, vagy tekercsek állítanak elő. Ezeket megtaláljuk az előerősítőkben, keverőkben és külső eszközökben, de akár mikrofonokban is.

- Harmonikus torzítások, amiket az aktív összetevők, pl. elektroncsövek, tranzisztorok és IC-k állítanak elő. Szintén előerősítőkben, keverőkben és külső eszközökben, tehát mindenhol megtalálhatóak.

Ha szerencsénk van, az analóg modellezett pluginjeink ezek mellett tartalmazzák a csökkent átviteli sávszélességet, ami elsősorban a magas frekvenciák vágását jelenti, valamint a csökkent dinamikatartományt és tranziens átvitelt is, amit sok esetben kompressziónak tekinthetünk. Emellett az egyik legfontosabb elvárás velük szemben, hogy a nemlineáris működésük időben változó legyen, vagyis ne mindig pontosan ugyanúgy torzítsanak. Ezt sok esetben az analóg alkatrészek felmelegedése következtében létrejövő értékváltozások okozzák, de legtöbbször a gyártástechnológiából adódó tűrésmezőn belüli eltérő értékek. Semmit sem ér egy olyan keverőpult plugin, ami csak egyetlen csatornát modellez, mert ebben az esetben nem jön létre a több csatorna közötti színezés eltérés.

Tipp:

Használjuk a brainworks TMT technológiát alkalmazó keverőpult csatorna modellezéseket, vagy a Waves Audio által készített NLS plugint. Mindkettő több csatornát modellez, így garantált az eltérő analóg jelfeldolgozás. Ne felejtsük el, hogy ehhez minden sávon más plugin csatornát kell választanunk!

A fenti elemek alkalmazásával nem csak magát a hullámformát színezzük, hanem kis mértékben ugyan, de a programanyagot is, sőt ezek az időben előre haladva folyamatosan változnak, modulálódnak. Ezzel a megoldással garantálhatjuk, hogy a sokak által gyűlölt digitális hangzás megszűnik.

Torzítás használata más eszközök helyett

A torzításokat nem csak torzítóként használhatjuk, hanem kompresszorként, vagy akár ekvalizerként is. Például ha tudjuk, hogy egy adott eszköz vagy plugin emeli a magas frekvenciákat, vagy vágja a közepeket, ezáltal élesíti, tisztítja a hangzást, akkor használjuk inkább azt, mint hogy egy ekvalizerrel emelünk az adott frekvencián, ha egyáltalán létezik az az adott sávon. A torzítások azért is rendkívül hasznosak ilyen szempontból, mert képesek olyan új frekvenciákat előállítani, amik addig nem szerepeltek a felvételben, vagyis hiányoztak belőle. Ez az úgynevezett "Tone Machine" használat, aminek egyik legismertebb képviselője Michael Brauer. Ugyanez igaz a dinamika csökkentésre, különösképpen a tranziens csökkentésre. A legtöbb analóg eszköz és keverőpult csökkenti az erős tranzienseket, hogy a szalagos magnóról már ne is beszéljünk (ami szintén használható ekvalizerként is). Az elektroncsövek jótékonyan kerekítik le a hullámformák éleit, ami melegebb hangot, mindez pedig kellemesebb hangzást, és sok esetben akár magasabb hangerőt is eredményez.

Miután megtudtuk, hogy miért is érdemes analóg modellezett plugineket használni tisztán digitális audió környezetben (is), a következő részben elkezdünk a gyakorlatban közelebbről is megismerkedni a lehetőségekkel. Elsőként mindjárt a maszter buszon használható alap szaturációkkal foglalkozunk, mint pl. mágnesszalag, keverőpult, vagy a transzformátor.

Addig is eredményes keverést kívánok mindenkinek!

A következő részhez katt ide...