Referencia lehallgatási szint - Minden a lehallgatásról 3. rész

Aki komolyan veszi a felvételkészítést és a keverést, annak mindenképpen a referencia hangerő szinten kell ezt tennie. Ez több szempontból is praktikus. A szabványokhoz igazodva más lehallgató helységben is megfelelő hangerőt kapunk vissza, A Fletcher-Munson görbék legoptimálisabb szakaszán dolgozhatunk, és a munka folyamán bármikor könnyen visszatérhetünk az adott jelszintre. A most következő részben 7 lépésből álló leírás vezet végig minket a referencia hangerő beállításának folyamatán.

Mint azt a decibelekről szóló írásokban már láthattuk, a megfelelő jelszintek használata nagyon fontos mind a felvétel készítés, mind a keverés folyamán. Nincs ez másként a lehallgatásnál sem, itt is szükségünk van egy referencia skálára! A lehallgatás referencia hangszintjének meghatározásához egyre többen használják inkább a hangosság-skálát (LUFS), mint a hangerő csúcsokhoz való igazítást. Szükséges tehát, hogy a jelszint kezelést (gain staging) kiterjesszük a lehallgatás hangerejére (hangnyomás szintjére) is.

Lényegében itt arról van szó, hogy meghatározunk egy olyan referencia hangerőszintet, amin a leglineárisabb frekvenciamenetet halljuk, segítve ezzel hogy keveréskor jó döntéseket hozhassunk a hangzást illetően. Jó hír, hogy ehhez nincs szükségünk nagyobb befektetésekre, mindössze egy monitor kontrollerre (hangerő szabályozóra) és egy hangnyomásszint mérőre (SPL Meter), ami akár egy ingyenes okostelefon applikáció is lehet.

Alapvető fogalmak:

A Fletcher-Munson görbék

Az első kísérleteket annak kiderítésére, hogy az ember hogyan hallja a különböző frekvenciájú hangokat, 1933-ban kezdék meg Harvey Fletcher és Wilden A. Munson. Kísérleteikben a hallgatóknak különböző frekvenciájú, de azonos erősségű hangokat játszottak le, a hallgatóknak pedig jelezniük kellet, hogy azokat halkabbnak vagy hangosabbnak hallják-e mint egy referencia frekvenciájú hangot. A mérésekkel kapott pontokat összekötve görbéket rajzoltak, amiken láthatóvá vált, hogy az emberi fül mely frekvenciájú és erősségű hangot milyen hangosnak hall. Sajnos ezek a görbék nem egyenesek, tehát a különböző frekvenciákat nem azonosan hangosnak halljuk. Ez számunkra azért rossz hír, mert hangmérnökként pont az a feladatunk, hogy a leginkább kiegyenlített hangmenetet hozzunk létre. Szerencsére azonban ezeknek a görbéknek van olyan része, ahol a fülünk a hangfrekvenciák nagy részét egyforma hangosnak hallja. Célszerű tehát a stúdióban történő lehallgatáskor ezen a hangnyomásszinten dolgoznunk.

A hangnyomásszint mérés értelmezéséhez tehát ki kellett dolgozni különböző súlyozásokat a mérési eredmények kiértékeléséhez, vagyis hozzá kellett igazítani az emberi halláshoz. Ezért hozták létre az A, B és C súlyozott skálákat.
Az "A" skála alapvetően zajszint mérésre használatos, ami általában "halk". A "B" skála egy átmenet az A és C között. Inkább az A-ra hasonlít, de az alacsony frekvenciás csillapítás nem annyira erős. A C skála a leginkább kiegyenlített, itt nem nagyon van csillapítás. Ezt a nagy erejű hangok mérésére használjuk, amibe beletartozik a zene is, ezért a hangtechnikában leginkább ez használatos.

A jelszint kezelés (gain staging) nem más, mint egy olyan referencia szint használata az eszközök között, amin mind a hardver, mint a szoftver a legjobban működik. Vagyis van elég tartaléka (headroom), megfelelően alacsony a zajszint (noise floor) és a jel megfelelően tiszta marad.

Ezt a névleges üzemi jelszint szemléletet könnyen alkalmazhatjuk a lehallgató rendszerünk hangerejére is. Fülünk könnyen hozzászokik egy referencia szinthez, és ezen egyszerűen és meglepően pontosan ellenőrizhetjük a szinteket, hangerőt és dinamikát. Ennek köszönhetően a mixeink sokkal kiegyenlítettebbek lesznek, és az új hangerő szabványok előírásainak is könnyeben tehetünk eleget, mivel rögtön hallhatjuk ha valami túl hangos, vagy túl halk.

Ezt a koncepciót az 1970-es évek vége felé kezdték el kidolgozni a filmiparban, ahol fontos volt, hogy  a mozis vetítéskor a szabványokat pontosan betartsák. Később a televíziók is átvették ezeket a szabványokat (pl. EBU R-128, SMPTE RP-155), manapság pedig a zeneipar is egyre inkább használja őket.

Egy másik fontos dolog amiért érdemes a szabványos hangerő-szinten lehallgatni, hogy ezzel a Fletcher-Munson görbék legoptimálisabb részében dolgozhatunk.

Mindezeket figyelembe véve nagyon hasznos dolog, ha egy olyan referencia szinten hallgatjuk le felvételeinket, amihez bármikor egyszerűen és gyorsan visszatérhetünk, például ha egyszerre több számot keverünk, vagy a munka átnyúlik akár több napra is. (ami valljuk be sokszor előfordul, főként az otthoni stúdiók esetében)

Referencia lehallgatási szint beállítása (2018 update)

1. Digitális referencia jelszint kiválasztása

Első lépésként el kell határoznunk, hogy mi legyen digitális rendszerünk referencia szintje. Mint azt a Mindent a decibelekről sorozat 2. részében már megtanultuk, az európai szabvány szerint ez -18dBFS. Természetesen ettől saját ízlésünk szerint bármikor eltérhetünk, de figyeljünk arra, hogy ebben az esetben minden használt eszközünket a kiválasztott referencia szinthez érdemes kalibrálni. Ez pedig néhány esetben lehetetlen, mert pár plugin nem biztosítja az egyéni kalibráció lehetőségét. Az eltérő referencia szintre jó példa, hogy ha csak és kizárólag olyan anyagokon fogunk dolgozni amiknek dinamikatartománya kicsi, akkor választhatjuk referencia szintnek akár a -12dBFS-t is. Szintén jó választás lehet a -14dBFS, amit pl. a Bob Katz által kidolgozott K-System is használ.

2. Mérőjel előállítása
Az akusztikus mérések szabvány hullámformája a rózsaszín zaj (pink noise). Ez hasonlít egy vízesés hangjára, aminek magas frekvenciáit csillapítottuk. Ideális esetben sávszűrt, egy csatornás (monó) rózsaszín zajt használunk, aminek RMS szintje megegyezik a választott referencia szinttel. (Példánkban ez most ugye -18dBFS) A sávszűrés azt jelenti, hogy a teljes spektrum helyett csak egy szűk frekvenciasávban lévő zajt használunk a méréshez, ez pedig az 500-2000 Hz közötti terület. Mindezt azért tesszük, hogy a méréskor az alacsony frekvenciás hangok ne keltsenek állóhullámokat, a magas frekvenciák pedig erős visszaverődéseket (visszhangot) a kezeletlen  akusztikájú helyiségekben, ezek ugyanis jelentős mérési hibákat okoznának. (Használhatunk persze teljes spektrumú 20-20000 Hz-es zajt is, de ez csak akkor ad kielégítő mérési eredményt, ha a helység akusztikai csillapítása kiváló. Lássuk be, ez a mi kis otthoni stúdiónkban inkább csak egy vágyálom, mint valóság!)

Monó, sávszűrt, -18dBFS jelszintű rózsaszín zajt tartalmazó hangfájlokat könnyen találhatunk az interneten, de sokat tanulhatunk belőle, ha mi magunk állítjuk elő!

Rózsaszín zaj előállítása:

(egyelőre ne hangosítsuk még fel a monitorjainkat, mert a pink noise azért nem egy igazán jó élmény...)

a., Készítsünk egy új projektet a DAW-ban, a pan law értéket állítsuk átmenetileg 0dB-re, hogy a jelszintek ellenőrzése egyszerűbb legyen!

b., A maszter sáv első insert pontjára helyezzünk el egy rózsaszínzaj generátort (test tone generator). Én a példában a Reaper saját JS pluginjét használom.

c., A második insert pontra helyezzünk el egy parametrikus EQ-t. Az ingyenes MEqualizer kiváló erre a célra, mivel az alul-és felüláteresztő szűrők meredekségét egyszerűen, tetszés szerint állíthatjuk be. Én  12dB/oktáv-ot használok, de a 24dB/oktáv is elfogadható. (Figyljük meg, hogy minél meredekebb szűrőt használunk, annál halkabb lesz a kimenő jel, ami később becsaphat minket!) A szűrő meredekségét a fenti képen látható gombra kattintva választhatjuk ki. (Naracs nyíllal jelölve)

d., A harmadik insert pontra helyezzünk el egy VU meter plugint, amit a kiválasztott referencia szintre (nominal level -18dBFS) kalibrálunk. Az ingyenes Sleepy Time-Stereo Channel kiváló választás.

e., Az EQ-n felüláteresztő szűrő módban vágjunk 500Hz-nél, aluláteresztő módban pedig 2000Hz-nél. Ezzel csak az 500-2000 Hz közötti tartományt engedjük át (lásd a fenti képen).

f., Most következik a jelszint beállítás. Ez gyakorlatilag arról szól, hogy addig állítgatjuk a pluginek jelszintjeit, amíg a VU meter 0VU-t nem mutat. Ez persze csak annak tűnik egyszerű feladatnak, aki nem ismeri a fixpontos digitális audió hátrányait. Kétségbeesésre azonban semmi ok, máris minden világossá válik! A probléma lényege, hogy fixpontos digitális audió esetében alapvetően csak egész számok léteznek (a hangkártyák ilyennel dolgoznak). Vagyis ha például az egyik jelszintszabályozót -0,3 dB-re állítjuk be, akkor az hibát visz a jelbe. Ez persze zaj esetében nem jelentene túl nagy problémát, viszont jó ha tudjuk. Az egész számú osztás és szorzás viszont nem képez hibákat, így ahol csak lehet, ezt érdemes használni. A dBFS skála esetében -6dB jelszint csökkentés azt jelenti, hogy az erdeti jel szintje a felére csökken, ez pedig egész számú osztás, ami erősen ajánlott.

Túl magas bemenő jelszint

Ha a fenti példa szerinti összeállítást használjuk, akkor a zajgenerátoron beállított 0dB-es jel az ekvalizeren már jócskán pirosba fut (ami biztosan nem jelent túlvezérlést, hiszen a DAW lebegőpontos adatokkal dolgozik), de jobb ha ragaszkodunk az elvekhez, és addig csökkentjük, amíg már nem látunk pirosat, vagy csak keveset. Ez nagyjából -2,5dB-t jelent. Néhányan most kérdően néznek, hogy ez egész szám? Nem, de hamarosan fény derül az okokra! A lényeg, hogy most az EQ-ba beérkező jelszint megfelelőnek mondható.

A sávszűrés miatt a kimenő jelszintünk jelentősen csökken, ezt kompenzálni kell. Szerencsére az MEqualizerben találunk kimeneti jelszint beállítót (Gain). Ezt növeljük addig, amíg a bejövő (IN) és kimenő (OUT) jelszintek nem lesznek közel azonosak. Itt már alkalmazhatjuk az egész számú osztás és szorzás igényünket, vagyis állítsunk be +6dB-t. Próbáljuk ki, hogy jelen beállítás mellett milyen zajgenerátor kimeneti jelszinttel érjük el a -18dBFS / 0VU értékhez legközelebbi jelszintet. 0dB egyértelműen túl magas (lásd az előző ábrán). -6dB egyértelműen túl alacsony, -3dB egy kicsit magas, ezért választottam -2,5dB-t. Bár ez nem egész szám, így csak 1 helyen keletkezik hiba, nem kettőn. (Bár mint már említettem, zaj setében ez nem jelentene problémát.)

g., Ha mindent jól csináltunk, akkor a DAW kimenetén most egy -18dBFS jelszintű, 500-2000Hz közötti sávszűrt rózsaszín zaj jelenik meg. Aki használ szoba- vagy fejhallgató korrekciós plugint, az a jelszintet az előtt mérje! Ha akarjuk, mentsük el a projektet a későbbi mérésekhez.

3. Analóg jelszintszabályozó

Minden lehallgató rendszernek kell hogy legyen egy hangerő beállító eleme, egy forgó vagy csúszó potméter. Ez talán feleslegesnek hangzik az állandó referencia szinten történő lehallgatás esetében, azonban sokszor előfordul, hogy fel kell egy kicsit tekernünk a hangerőt pl. egy halk zaj ellenőrzéséhez, vagy hogy lenyűgözzük a megrendelőinket. Más esetekben viszont lehalkítjuk, mert pl. ellenőrizni szeretnénk hogyan is szól mixünk halkan, vagy csak a maszterelt kereskedelmi CD-ket szeretnénk anélkül meghallgatni, hogy megsüketülnénk.

Mindenesetre kell hogy legyen hangerő potink, lehetőleg egy analóg (tehát nem a daw-ban lévő master csúszka), amit belőhetünk a referencia szintünkre. Az úgynevezett monitor kontrollereken ez az érték egy 0 (nulla) jellel van jelölve. Legrosszabb esetben ezt a jelölést mi is megtehetjük egy grafit ceruza, vagy egy alkoholos filc segítségével.

A számítógéptől és a hangkártyától (interfésztől) független hangerő beállítási lehetőségnek több előnye is van, még akkor is ha ez csak egy egyszerű passzív hangerő szabályozó, mint pl. TC Electronic- Level pilotja. Például, ha valami nem stimmel a gépben vagy a hangkártyában és 0dBFS jelet küld ki a monitorjainkra, akkor azt egész biztosan szeretnénk nagyon gyorsan lehalkítani... 

A külső hangerő állítás lehetőségével sokkal egyszerűbben valósíthatjuk meg a jelszint kezelést, valamint az analóg technikának köszönhetően a hangminőségünk sem romlik az alacsonyabb jelszinteken (digitális halkítás esetében kvantálási hibák keletkeznek, ami torzítást eredményez). Ha ezen az analóg potin még decibel skála jelölés is van, egy pillantással ellenőrizhetjük azt is, hogy az adott hang mennyivel hangosabb vagy halkabb a referencia szintünknél.

4. Hangnyomásszint mérő

Valamilyen hangnyomásszint mérő (SPL meter) mindenképpen szükséges a referencia lehallgatási szintünk beállításához. Elengedhetetlen, hogy képes legyen C súlyozott skálán és lassú átlagolással jelezni az értékeket. (Figyelem! Az általános zajszint-mérők az A skálán működnek!) Ilyen hangnyomásszint mérőt akár már 8000 Ft-ért is beszerezhetünk a Conrad.hu-ról. A digitális (számmal történő) kijelzés rendkívül hasznos lehet, de a mi esetünkben a rózsaszín zaj lassan, de folyamatosan változó hangnyomásszintet fog létrehozni. Ennek átlagértékét pedig pontosan leolvasni egy számjegy kijelzőről nem éppen egyszerű. Könnyebb átlag számolni, ha mutatós (analóg) műszert használunk, ahol sokkal egyszerűbb a mutató kilengésének középpontját látni, mint a számmal leolvasott minimum és maximum értékeket fejben átlagolni. Minél drágább egy műszer,  annál nagyobb a mérési pontossága, de a mi céljainkra ez az olcsó is teljesen megfelelő!

Használhatunk okostelefon appot is a méréshez, azonban erről tudnunk kell pár dolgot. Némely telefontípus mikrofonja beépített hangerő szabályozóval rendelkezik, ezért ezeket mérési funkcióra nem igazán tudjuk használni. További probléma, hogy az Android szoftverek nem egy adott készülékre készülnek, így nincsenek kalibrálva sem jelszint, sem frekvenciamenet tekintetében. (Az iPhone-ok nem szenvednek ettől a problémától.) Szerencsére a legtöbb szoftverben találhatunk kalibrációs lehetőséget, ezért ha rendelkezésünkre áll hardver hangnyomásszint mérő, azzal könnyedén bekalibrálhatjuk saját telefonunkat. Különösen figyeljünk arra, hogy az adott szoftver képes legyen a C skálán és lassú átlagolással dolgozni. Ilyen Android app például: Keuwl SPL Meter

Alapvetően elmondható, hogy otthoni stúdió körülmények között maga a hangnyomásszint mérés nem olyan kritikus, hogy az okostelefon szoftverek mérési pontossága ne lenne megfelelő! A lényeg a mi esetünkben, hogy egy állandó szintet tudjunk beállítani a két hangszóró között, ez pedig a szerényebb mérési pontosságú eszközökkel is tökéletesen megoldható. Ha viszont pontosan a szabványok által előírt értékeket szeretnénk beállítani, akkor sajnos egy drágább és pontosabb műszerre lesz szükségünk.

5. Referencia hangnyomásszint kiválasztása

A következő lépés, hogy elhatározzuk milyen referencia hangnyomásszintet (SPL) szeretnénk használni. Vagy tartjuk magunkat az általánosan elfogadott és használt értékekhez, vagy egy saját egyéni hangerőt állapítunk meg.

Eredetileg a Dolby cég által engedélyezett mozifilm-hang keverésre használt stúdiókban a -20dBFS RMS rózsaszín zaj 85dBSPL(C) hangnyomásszintet eredményezett minden hangszórón. Ez az érték pont a közepén helyezkedik el a Fletcher-Munson görbék egyenes szakaszán, és elfogadható hangerőt eredményezett egy nagyméretű moziban. Ennek eléréséhez olyan hangszórók kellenek, amik 105dB SPL hangnyomás szintet képesek előállítani a hangerő csúcsokon. Néhány közeltéri monitor képes erre. Ez a 85 dBSPL szint később több szabványban is elfogadott lett annak ellenére, hogy időközben kiderült hogy a Dolby nem pontosan mérte ezt az értéket. Később korrigálták a hibát és az új szabvány 83dBSPL lett.

Ez az érték teljesen elfogadható ha egy nagyméretű moziban, vagy jól csillapított stúdióban szól, de kisebb helységekben már túl hangos, hiszen ott a hangszórók és a falak is közelebb vannak a hallgatóhoz. A pszichoakusztikus jelenségek miatt itt sokkal hangosabbnak halljuk ugyanazt a hangerőt ami egy nagyobb helységben teljesen elfogadható.

Egyértelmű tehát, hogy a lehallgató helység térfogata határozza meg a szükséges referencia hangnyomásszintet. A szoba térfogatát kiszámíthatjuk, ha összeszorozzuk a szélességet a hosszal, majd a magassággal, természetesen méter értékben mérve (Hosszúság (m) x Szélesség (m) x Magasság (m)=Térfogat (m3))

Szoba mérete		Referencia szint
köbméter (m³)		dB SPL (C)
> 566		83
284 - 566		80
143 - 283		78
42 - 142		76
< 42		74

A táblázat alapján kikereshetjük saját stúdiónk méreteinek megfelelő ajánlott lehallgatási referencia értéket. Vegyük figyelembe, hogy ez csak egy ajánlott érték! Ha nekünk ez túl hangosnak vagy halknak tűnik, nyugodtan alkalmazzunk más értéket. A fontos az, hogy ezt az értéket megjegyezzük, hiszen ha pl. új monitorokat vásárolunk, azokat ismét ahhoz a referencia szinthez kell állítani, amit már megszoktunk.

Le merem fogadni, hogy most a 74 dBSPL (C) érték jött ki neked is! Nem csoda, a házi stúdiók a kisebbek közé tartoznak, válasszuk tehát saját referencia értékünknek a 74dBSPL (C)-t.

6. Hangerő beállítás

1. Alapvetően két lehetséges módszert követhetünk. Vagy a monitor kontrollert állítjuk a hangszórókhoz, vagy a hangszórókat a kontrollerhez. Ha az utóbbit választjuk, akkor a hangszórót működtető erősítőt, vagy aktív monitor esetén a monitoron lévő hangerő potit kell beállítanunk, miközben a monitor kontrollert 0 állásban, azaz unity gain-en tartjuk, ahol nincsen sem erősítés, sem halkítás. Ha az első módszert választjuk, akkor a monitorok hangerejét állítjuk unity gain-re, és a monitor kontrollerrel végezzük a kalibrációt. Ebben az esetben a két oldal eltérő jelszintjét a hangszórókon kell beállítani, nem a kontrolleren! Bármelyik lehetőséget is választjuk, a beállítást végző potit halkítsuk le teljesen (mindkét hangszórón).

2. A hangnyomás mérő készülékünket helyezzük abba a pozícióba, ahol a lehallgatást végezzük, vagyis ahol ülni szoktunk munka közben. Tartsuk a fülünk magasságában. A hardver műszerek mikrofonját a plafon felé kell irányítani, nem a hangszórók felé! Ne legyen semmi a műszer és a hangszórók között, ami felfogná a hangot, vagy visszaverődne róla! Ebbe bele tartozunk mi magunk is! Ellenőrizzük, hogy a műszer a C skálára és lassú reagálásra van állítva!

3. Indítsuk el a -18dBFS teszt hangunk lejátszását a DAW-ban (ahogy fentebb előkészítettük). Ha keverőpulton, vagy monitor kontrolleren keresztül végezzük a lehallgatást, akkor ellenőrizzük, hogy a bejövő hang jelszintje 0VU legyen. Azt a poti állást ahol ez megvalósul, meg is jelölhetjük, például egy grafitceruzával húzott vonallal. Ha szükséges, ezt később egyszerűen letörölhetünk. Ezzel a megoldással biztosíthatjuk, hogy ha elállítottuk a jelszintet, később gyorsan visszatérhessünk a referencia értékre.

4. Most adjuk ki a jelet csak a jobb oldali monitorra. Ezt megtehetjük a keverőpulton, monitor kontrolleren, vagy magában a DAW-ban is. Kezdjük el növelni a jobb oldali hangszóró jelszintjét az analóg hangerő szabályozóval egészen addig, amíg a hangnyomásszintmérő műszeren a kiszámított (jelen példában 74 dBSPL C) értéket nem olvasunk le. Ezt megtehetjük a monitorokat hajtó végfokon, aktív monitorok esetén a monitor saját hangerő szabályozójával, keverőpulton a monitor vagy control room potival. Ez utóbbi esetben a végfokon vagy az aktív monitoron a jelszintszabályozót hagyjuk unity gain, vagy 0dB állásban. A jelszint változtatást lassan végezzük, és hagyjunk időt a műszernek is a mérésre, hiszen lassú átlagolást állítottunk be!

5. Most váltsunk a baloldali hangszóróra, és mérjük meg a hangnyomásszintet itt is. Ha a két hangszóró hangnyomászintje 0,5 dBSPL-t, vagy többet tér el, az már képes a sztereó kép fantomközepét elmozdítani. Ezzel kiegyensúlyozatlan, hibás hangképet kapunk! Ezt könnyen ellenőrizhetjük úgy, ha a monó zajt egyszerre küldjük ki mindkét hangszóróra, ugyanis azt pontosan a sztereó tér közepéről kell hogy halljuk (fantom közép).

Ha a hangnyomásszint a baloldali hangszórón több mint 0,4dBSPL-el eltér, akkor a hangszóró hangerő szabályozójával kompenzáljuk, de csak a baloldalon! Óvatosan tekergessünk, mert valószínűleg csak nagyon kicsit kell elforgatni. Tehát nagyon fontos, hogy egyszerre csak egy hangszórót mérjünk és állítsunk be! Ha minden rendben, a beállított monitor jelszintet szintén megjelölhetjük egy maszkoló szalag és egy grafitceruza segítségével. Lásd a mellékelt képen!

Gratulálok!

Sikerült bekalibrálnod a monitorjaidat

a kiválasztott referencia szintre!

7. Lehallgatás a referencia szinten

Ha mindent jól csináltunk, akkor észrevehetjük, hogy a -18dBFS-en lejátszott zenék se nem túl hangosak, se nem túl halkak. Megfigyelhetjük azt is, hogy a keverőpult kivezérlésmérője egy vizuális visszacsatolást is ad a hangerőről. Amikor a 0VU fölé kerül, azt már túl hangosnak, amikor alatta van, azt már túl halknak halljuk. Észrevehetjük azt is, hogy így sokkal könnyebben keverhetünk, nem kell folyamatosan a kivezérlésmérőket néznünk, és azok együtt mozognak a DAW kivezérlésmérőjével.

Meg kell jegyeznünk azonban egy nagyon fontos dolgot!

Ha kereskedelmi CD-ket, vagy saját maszterelésünket hallgatjuk, az sokkal hangosabban fog szólni, mint a "sima" mixeink, ezek ugyanis 0dBFS jelszintre vannak beállítva. Ezért a maszterelt anyagok hallgatásakor azokat le kell halkítani (-18dBFS RMS jelszinte), vagy olyan lejátszót kell használni, ami önállóan is képes erre. Ilyen pl. a Foobar2000, ami a ReplayGain szolgáltatás segítségével a különböző hangerejű számokat képes azonos (szabványos -23LUFS) hangerőre hozni. Ez nagyban segíti a referenciaszerű összehasonlításukat is!

Mi a helyzet a fejhallgatókkal?

Nos, a fejhallgatókat még műszerekkel is elég nehéz bekalibrálni, mi viszont egy egyszerű megoldással ezt is megtehetjük. A bekalibrált monitoraink hangerejéhez állítjuk a fejhallgatónk hangerejét is! Vagyis egy adott zenét felváltva hallgatva a hangszórókon és a fejhallgatón, a fejhallgató hangerejét addig állítjuk amíg azonos hangerővel nem halljuk a zenét. Ilyen egyszerű!

Panoráma korrekció, azaz Pan Law 

Ejtsünk most néhány szót egy elég fontos dologról a visszahallgatással kapcsolatban. Ez alapvetően a keveréskor fontos dolog. A decibelekről szóló sorozat első részében megtanulhattuk, hogy hogyan viszonyul a hangnyomás szint a decibel értékekhez, ezért ebbe most nem megyek bele.

A lényeg, hogy ha két hangszóróból teljesen azonos hang szólal meg egy időben, akkor azt kétszer olyan hangosnak fogjuk hallani, mintha csak az egyikből szólna. Ez azt hiszem teljesen logikus és érthető. Két hangforrás dupla annyi levegőt mozgat meg, mint egy.

De miért is fontos ezt nekünk tudni? Két fülünk van, ezért logikus módon a zenék általában sztereóban hallhatóak. A sztereó teret általában három részre osztjuk fel:

- Bal oldal

- Közép

- Jobb oldal

Ha egy azonos hullámformájú, fázisú, frekvenciájú és amplitúdójú hang egyforma erősséggel szól a bal és a jobb oldalról is, és mi pont a két hangszóró között félúton helyezkedünk el, azt középről halljuk, bár középen nincsen egy harmadik hangszóró. A pszichoakusztika miatt ezt egy középről érkező monó hangnak érzékeljük, és nem jobb és bal oldalon egyszerre jelenlévő sztereónak. Ezt a jelenséget nevezzük fantom középnek -azaz valójában nem létező középnek. Amikor mondjuk a jobb oldali hang amplitúdóját (azaz hangerejét) csökkenteni kezdjük, az eddig középről érkező hang iránya elkezd balra (az ellenkező oldalra) elmozdulni. Amikor a jobb oldali hangszóró hangereje nullára csökken, a hangot már csak a bal oldali hangszóró felől halljuk. Ekkor viszont már csak egy hangszóró mozgatja a levegőt, vagyis a hangunk hangnyomásszintje a felére csökkent.

Ez a jelenség nem kívánatos a zenei alkalmazáskor, ugyanis nem túl jó amikor mondjuk egy szóló hangszer (ami ugye leginkább monó hangforrás szokott lenni) a sztereó képben jobbra-balra mozogva halkul és hangosodik.

Amennyiben nem alkalmazunk panoráma korrekciót (pan law=0dB) a baloldali képen láthatóan egy -18dB-es szinusz jel középre panorámázva -18dB kivezérlés értékét jelez. Ez jobbra és balra panorámázva is -18dB marad.

Ennek a "hibának" a megoldására dolgozták ki a Panoráma korrekciót. Ez azt jelenti, hogy amikor a keverőpulton a panoráma potit (amivel a monó hangot pozícionáljuk a sztereó térben, azaz jobbra-balra mozgatjuk) elfordítjuk, az nem csak a jobb és bal csatornára érkező jel erősségének arányát változtatja meg, de a szélső végállásokhoz közeledve alkalmaz egy korrekciós értéket is. Ez az érték a panoráma korrekció, angolul Pan Law. Tehát a fantom középről szóló monó hangnak a jelszintje alacsonyabb, mint ugyanannak a hangnak a szélekre panorámázott változata. Ezzel megoldódott a problémánk (egy része), ugyanis innen kezdve bárhová helyezzük a sztereó képben a monó hangot, az mindenhol azonos hangerővel fog megszólalni.

A jobb oldali képen láthatjuk az előbbi -18dB-es szinusz jelet középre panorámázva, amikor a panoráma korrekció -3dB-re lett beállítva. Ekkor a középre kerülő hangok -mint az a képen is látható- -3dB-el lesznek halkabbak. Ebben az esetben tehát -15dB. A jobbra és balra panorámázott hang marad -18dB. A két oldal és a közép között a csökkentés folyamatosan változik, 50%- balra/jobbra panorámánál például -16,4dB.

Azt írtam az előbb, hogy a problémának csak egy része oldódott meg! Ez így igaz, hiszen még nem tudjuk, hogy mennyi is kell hogy legyen ennek a korrekciónak az értéke. Erről sajnos még a legnagyobb keverőpult gyártók is vitatkozhatnak, ugyanis pl. a Yamaha a középre panorámázott hangot -3 dB-el halkítja, mig az SSL -4,5dB-el. Igazság szerint a valódi eltérés természetesen (elméletileg) +6 dB, hiszen ez felel meg a kétszer akkora hangerőnek. Viszont a lehallgató helységek szinte sehol sem tökéletesek, ezért ezt az értéket csak nagyon kevés helyen tudjuk elérni. Glenn Meadows, a Masterfonics Nashville-i stúdiójában, egy Kinoshita-Hidley monitoron pl. 5,9dB erősítést tudott mérni.

Miért fontos ezt az értéket beállítanunk és mennyire? 

Tulajdonképen szinte mindegy hogy milyen értéket állítunk be, az se baj, ha 0 dB-t. A lényeg, hogy mindezt még a keverés megkezdése előtt tegyük meg! Ha keverés közben változtatunk a Pan Law beállításán, az addig felépített sztereó képünk teljesen szét fog esni, hiszen a fantomközép hangereje megváltozik.

Fontos tudnunk, hogy amikor a sztereó mixünket egy monó hangforráson játsszuk le, a jobb és a bal csatorna hangereje összeadódik! Vagyis ha nem alkalmaztunk panoráma korrekciót, akkor a középre panorámázott hangok kétszer olyan hangosan fognak megszólalni! Mondhatjuk persze, hogy ma már szinte senki sem hallgat monóban zenét, sőt legtöbben csak fülhallgatókon. Viszont sok esetben az egymáshoz túlságosan közel, vagy túlságosan távol elhelyezett hangszórók monó hangforrásnak minősülnek. Ilyenek pl. a kis rádiók, TV-k, vagy a bevásárló központok hangszórói. Igen sokszor hallgatott monó hangforrás manapság -bár hangminősége nyilván nem a legjobb- a laptopok és a mobiltelefonok hangszórói, mp3 lejátszók asztali kihangosítói.

Az általánosan ajánlott Pan Law érték a -3dB.

Ha 100%-os monó kompatibilitást szeretnénk elérni, akkor válasszuk a -6dB-t.

Ha az SSL pultokat szeretnénk emulálni, vagy úgy gondoljuk hogy a -3 túl kevés a -6 pedig túl sok, akkor válasszuk a -4,5dB beállítást (már ahol ez lehetséges).

A lehallgatásról szóló következő 4. részben áttekintjük az akusztikai csillapítással kapcsolatos tudnivalókat. Tippeket és trükköket kaphatunk az otthoni, olcsó megoldásokról valamint betekintünk a profi megoldásokba is.

A következő részhez katt ide...

A témával kapcsolatos kérdéseket itt a kommentekben, vagy a facebook oldalon várom!

Kellemes mixelést kívánok mindenkinek!

Felhasznált irodalom:

Fletcher-Munson görbék:

https://en.wikipedia.org/wiki/Fletcher%E2%80%93Munson_curves

A,B,C súlyozások:

http://www.doctorproaudio.com/doctor/temas/ref_abc-weightings_en.htm

Referencia lehallgatás:

http://www.soundonsound.com/sos/may14/articles/reference-monitoring.htm


Rózsaszín zaj:
https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%B3zsasz%C3%ADn_zaj

Panoráma korrekció:

https://en.wikipedia.org/wiki/Pan_law

Fantom közép:
https://en.wikipedia.org/wiki/Phantom_center